Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-05-19 / 24. szám

ki engem, mint akkor kormányzó esperes, az egyházmegyébe léptemkor annyi szeretettel fogadott! Harminc évi hű szolgálatát azzal jutalmazta az ő népe, hogy utána fiát,, s ennek kora elhunytával ismét másik fiát hivta meg helyébe közbizalommal. A hálátlanság, az érdemekről megfeledkezés e mai korszakában, szép és nemes példa. Széttekintve ezeken, s szemlélve az egyházi életetek felett a derült eget boltozódni, teljes öröm töltené el szivemet, ha a legtisztább égen is egy kis felhőfoltot nem venne észre a szorgosan figyelő szem, mint ahogy a legszebb tiszta buzavetés közt is felüti fejét s meg-megcsillan egy-egy konkolyszál. S a kis felhőcskéből gyakran bodorodik viharfelleg a nyári égen, s az egy szál konkoly könnyen elbokrosodik s elnyomja a tiszta búzát, mint a hogy az irás szavai szerént egy kis kovász az egész tésztát megposhasztja. (I. Ker. V: 6.) Ilyen viharral fenyegető felhő a ti egyházi életetek egén az, hogy egyeseknél a vallásos élet gyöngesége a hit s vele az élet nehézségeivel dacolni képes lelkierő csökkenése és a csapások súlya alatt az Istenbe vetett bizodalom megrendülése tapasztalható, aminek megdöbbentő jelensége az évről-évre előforduló öngyilkosságok egyre növekedő s némely évben ijesztő számban ismétlődése. Tizenöt év óta egy év se telt el öngyilkosságok nélkül; néha kettő, többször 3, 4, egyszer 6, sőt 7 öngyilkosság zavarta meg a lelkeket, a családokat, az egész községet. Bizonyára a hitélet súlyos megrendülésére mutat, ahol ezek történnek! 37 öngyilkosság 14 év alatt! Hova lett az Isten akaratán való megnyugvás, hova az ő benne való bizodalom, hová az ő törvényének tisztelete, hová az örökélet hite, hova az Ítélettől való félelem, azokban a szerencsétlen, a kétségbeeséstől elsötétedett szivekből! Vagy a könnyelműség, meggondolatlan szeszély vagy épen az előző esetek rossz példája ami ráviszi, hogy oly könynyen leszámoljanak az élettel? Még ha leszámolhatnának! De nem! Az öngyilkosság semmit sem hoz helyre, semmit sem egyenlít ki; sem a könnyelműséget vagy bűnt, mely a fegyvert a boldogtalannak kezébe adta, sem a kárt, a miket másoknak esetleg okozott; sem az Isten igazságát, aki fentartja a maga Ítéletét. Az élet sokszor csalódás, sokszor eltévesztett pálya, mégis az, akinél többet senki sem szenvedett, senki sem csalódott, aki az életet megunta, bölcs Salamon mégis azt mondja: »Jó nékünk szemeinkkel néznünk a napot (Préd. XI: 7.), holott jobb a halál napja a születés napjánál«. (Préd. VII., 2.) Aztán úgyis tudjuk, hogy »elvégeztetett dolog, hogy egyszer mindenki meghaljon — de azután itélet lészen« (Zsid. IX : 27.). Siettetik, ami ugy is elkövetkezik s vakmerően szembeszállanak az ítélettel. A konkoly pedig, mely máris ütögeti fejét, a kovász, mely az egész tészta megposhasztásával fenyeget, némely egyháztagoknak az egyház iránti kötelességektől, a terhek viselésétől való huzódozása, az egyházi adó kényszerítés nélkül való befizetésének megtagadása, az önkéntes adakozásoknak folytonos csökkenése, a perselyek üressége, szóval az egyház iránti elhidegülés aggasztó jelenségei! Jó módú nép, nagy számmal, évenként 1.5 — 20 frtot vet perselybe az egyház közszükségeire; valóban leverő tapasztalás! Hol vannak a régi erkölcsök, a régi jó szokások, a régi kegyesség, és önként nyilatkozó »jókedvü adakozás* ! A városi, kivált a nagy városi népet szokás ily közönyösséggel vádolni. S tudjátok-e atyámfiai, hogy a pesti templom perselyei évenként 6—700 frttal járulnak az egyház szükségei fedezéséhez s azonkívül a két karácsonyi persely az egyház szegényeinek 70—80 frtot ad évenként ? Mindezeknek, s az összes gyülekezetnek csak azt mondom s ezzel zárom beszédemet, olvassátok az apostol intését, melybe a Rómaiakhoz irt levelében a keresztyén erényeket összefoglalja: »A jó igyekezetekben meg ne restüljetek, lélekben buzgók legyetek. Az urnák szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek. A háborúságban tűrők legyetek. A könyörgésben szorgalmatosok. A szenteknek szükségére adakozók legyetek; a gazdálkodásnak követői.« (Róm. XII: 11, 12, 13.) S hogy ilyen indulat legyen bennetek, azért imádkozzunk. S elhangzott a jelen volt összes hallgatók szivétlelkét égbe emelt imádság s e lelki táplálék által betöltve s megelégítve oszlott el a hívek serege, s egy részök a különböző tisztelgő küldöttségekhez csatlakozva kisérte püspök urat a paplakra, hol először a városi küldöttség tisztelgését fogadta, kiknek szónoka Galambos Adolt jegyző volt. Utána következett a róm. kath. egyház küldöttsége, lelkészök. az egykor a közelebbi testvéregyház hive s most plébánus élén s végül az izraeliták képviselőit fogadta püspök ur, ki mindnyájok szives üdvözletére szives választ adott. Délután 2 órakor ült, a négy szobában fölterített gazdag asztalhoz a mintegy 50 tagból állott társaság. A nagy fényű asztal, szűnni nem akaró étekfogásai alatt megeredt a lelkes pohárköszöntők özöne. Először a házi gazda köszönté poharát püspök úrra, mint diadalmas vezérre, ki békés küzdelmeit győzelemmel végezi. Erre püspök ur Petőfivel tartva élteti a közvitézeket. Az ő hadseregének közkatonái a nép, tisztjei a lelkészek, törzskara az esperesek, egyházmegyei gondnokok. Ily szervezet mellett könnyű győzni a vezérnek. Már vége felé jár az ő hadserege szemléjének, melyet összesen 253 egyházban teljesít, s az ő seregét olyannak ismeri, hogy minden estve nyugodtan hajtja le fejét a nyugalomra, de arra hajtja le élte alkonyán is. Poharát a solti egyházért, lelkészéért s annak családjaiért üríti. Majd Sárkány Pál plébános ürítette poharát püspök úrért, kit szive mélyéből üdvözöl, mint költőt, mint tudóst, mint egyházfőt. Majd Urváry Sándor főjegyző köszönté püspök urat, A felköszöntők egész folyama alatt folyton hangzott a kint felállított tarackok durrogása. 4 órakor ért véget a nagy ebéd, s ennek végeztével búcsút vett egyháza nevében is Búzás Ferencz lelkésztársunk, s a harangok zúgása mellett elindult a számos fogatokból álló hosszú menet Dunavecse felé. Az ev. zsinati tanügyi bizottság ülései. Az ág. h. ev. zsinati tanügyi bizottság első ülését f. hó 2-án tartotta. Jelen voltak: Breznyik János elnöklete alatt Karsay Sándor, báró Prónay Dezső egyet, főfelügyelő, Zelenka Pál, Baltik Frigyes püspökök, Poszvék Sándor soproni lyc., Michaelis Vilmos pozsonyi lyc., Böhm Károly budapesti főgimn. igazgatók, Haendl Vilmos főesperes, Hörk József eperjesi theol. dékán, Kapi Gyula soproni tanítóképző int. igazgató, Ujágh Károly esperes, Guggenberger János esperes, Pákh Károly iglói főgimn. tanár, Stettner Gyula főesperes bizottsági tagok és Schneller István pozsonyi akad. igazgató mint előadó jegyző. Breznyik elnök elmondván a bizottság részéről eddig történteket, indokolván, miért hivta össze csak május 2-ra a bizottságot, szívélyesen üdvözli a bizottság tagjait és az ülést megnyitottnak nyilatkoztatja ki. Azután ismerteti a hozzá időközben beérkezett iratokat, u. m. Petényi Ottó indítványát, a beszterczebányai algimnázium tanári karának emlékiratát, az eperjesi kollégium pártfogóságának emlékiratát és törvényjavaslatát a kollégiumi jogakadémia