Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-05-05 / 22. szám

látván az iskolai tanulásban való nagy előmenetelét, 1815. november elsőjén a pápai anyaiskolába vitték azon boldog reménységgel, hogy papot nevelnek belőle. Pápán a felvételi vizsga kiállása után a mai második osztályba irták be tanulónak. 1822. év novemberében subscribált és felölté a Márton István professor egyenruháját, a reverendát, mely alatt oly szorgalommal tanult, hogy iskolai pályája végződtével 1828. novemberben a költészek (mai VI. osztály) publicus preceptorává tétetett, mint külömben is költői hajlamú ifju. s egy iskolai év alatt, tanulva tanított a pápai főiskolában. Az akkori idők szokása szerint 1829. évi szeptemberben Neszmélyre ment akadémikus rektornak, hol két éven át nagy szorgalommal tanított s 1831-ben Fülöp Károly révkomáromi ifju mellé ment nevelőnek Pozsonyba, hol a német nyelvben is nagy előhaladást tett. 1832-dik év november havában papi vizsgát tett s Nagy István balatonfüredi lelkész s egyházkerülrti főjegyző vette maga mellé káplánnak. 1833-ban tótvázsonyi helyettes lelkész, majd inotai káplán volt. 1834-ben a sólyi egyházat adminisztrálta s itt érte 1835-ben a kádártaiak meghívása s azon évi március 12 étől itt élt, munkálkodott nagy lelki buzgalommal élete végéig. 57 éven keresztül. Egyházmegyéje 1855-ben tanácsbirói díszes koszorújába hívta el, s ugyanakkor pénztára kezelését is reá bízta, mely hivatalokat 1870. évig szigorú pontossággal betöltötte. A dunántúli halotti énekeskönyv 28. számú énekét ő irta még 1833-ban, Tóth Ferencz püspök felhívására, mint életrajzában maga mondja »többet akkori változásaim, s viszontagságaim között irni megfelejtkeztem, s mire Kádártán csendesebb lelkületre juthattam: kinyomatott e halottas könyv.« De irt, munkálkodott folyvást, s igen sok beszéde maradt fenn Íróasztalában. Tarczy Lajos 50 éves tanári jubileumakor irt egv

kiváló szomorú költeményt is, melyben ifjúkori emlékéikre nézett vissza, s mely akkor — 1880-ban — kézről-Kézre járt a veszprémi egyházmegyében. Most már az ő Urát dicséri a 24 vénekkel. Gyászbeszédet Szenes Imre papkeszi lelkész mondott felette a háznál, a sírnál pedig Jókay Pál hajmáskéri és Csajtay Máté inotai lelkész búcsúztak el, mi pedig énekeltük bús énekét: Csak buborék földi életünk, Meghalunk mind, a kik sziileLtünk,.... Azt nem tudjuk mikor lesz végünk, Nincs a balállal szövetségünk, Ma ragyog vidám nappalunk. Holnap — meglehet — meghalunk. . . . Thúry Etele, vámosi ref. lelkész. IRODALOM. ** Püspökök arcképei. A református egyház püspökeinek arcképei a »Protestáns Almanach« szerkesztőségének kiadásában megjelentek és szerkesztőségünknek is megküldettek. Kun Bertalan, Pap Gábor, Szász Károly, Szász Domokos és Kiss Áron püspökök jó kivitelű, sikerült arcképei ezek, melyek között különösen a Szász Károly és Kiss Aron püspököké nagyon hű képek. Az arcképek darabonként 60—60 krért, rámával 1 frt 20 krért rendelhetők meg a »Protestáns Almanach« szerkesztőségében Budapest, Vámházkörut 8. sz. Igen jó alkalom ez a lelkészeknek és egyháztagoknak, hogy püspökeink arcképeit megszerezzék. ** Az Athenaeum Kézi Lexikona. A tudományok enciklopédiája különös tekintettel Magyarországra. Szerkeszti. dr. Acsády Ignácz. Budapest, 1892. Tizennegyedik füzet. Az uj (14). füzet befejezi F és megkezdi G betűt s ezúttal is kiváló tekintettel van hazánkra. Cikkei a magyar viszonyok, irodalmi művek stb. különös figyelembe vételével készültek s a vállalat magyaros jellege az uj füzetben is szembetűnő kifejezésre jut. A tizennegyedik füzetet két igen szép külön melléklet díszíti és pedig a Balkán félsziget térképe, szép világos kivitelben, továbbá az állatvilág rendszereinek táblázata. ** A lelkészi iroda. Útmutató az anyakönyvek vezetésére, a hivatalos okiratok kiállítására stb. Összeállítá Adorján Ferencz ev. s.-lelkész. II. füzet, Ára 30 kr. Ugy hiszszük, lelkésztársaink közül igen sokan örömmel fogják üdvözölni e kis füzetet, mely a pozsonyi ev. theol. akadémia ifjúsági közlönyéből, a »Gondolat«-ból külön lenyomatként jelent meg, s céljául tűzte ki az anyakönyvvezető lelkésznek tájékoztatását azon sok rendbeli s örökösen változó rendeletek és törvények között, melyeknek labyrinthusában bizony sokszor eltévelyedünk. Sajnos, hogy a II. füzet jelent csak meg, s igy teljes Útmutatót nem kapunk benne! De e második füzet reményt nyújt, hogy az első méltó kiegészítő része leend neki. 24 oldalnyi terjedelemben elég kimerítő a s gyakorlati életre minden esetre elégséges jegyzékét találjuk fel itt azoknak a törvényeknek, rendeleteknek, melyek az anyakönyvből vett sokféle kivonatokra, azok bélyegezésére stb. vonatkoznak. Legfőbb érdeme épen ez, hogy compendiumát adja e szabályoknak helyes csoportosításban, ugy hogy könnyű szerrel eligazodhatni belőle a legkétesebb esetekben is. Ily teljes összesítését a megtartandóknak, megvalljuk még nem láttunk. Egyet szerettünk volna, ha szerző megtesz, azt nevezetesen, hogy reá mutat néhány általános alapelvre, melyek a rendeletek halmazából kivonhatók s concordantia discordantium canonum módjára a fejezetek elejére beszúrja. Saját tapasztalatomból mondhatom, hogy az ily általános vezérelvek sok esetben jobban és mindenkor gyorsabban eligazítják az anyakönyvvezetőt, mint az utóvégre is fejben kevésbbé megtartható speciális rendeletek. E hiány azonban, megjegyezzük, nem rontja le a munka értékét s használhatóságát. Kevésbbé teljes, sőt nagyon hiányos azonban a munka már ott, a hol, hogy sokat felölelő címének némileg megfeleljen, a lelkész által kiállítandó egyébnemü iratokra nézve ad tanácsokat; igy a