Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-05-05 / 22. szám

BELFÖLD. A szatmári egyházmegye közgyűlése. — Kiss Áron kibucsúzása. — A szatmári egyházmegye ápril hó 21-ik napján tar­totta tavaszi rendes közgyűlését Fehér-Gyarmaton. E gyű­lést az egyházmegyére nézve nagy jelentőségűvé s az egész hazai reformátusságra nézve érdeklődést keltővé tette Kiss Áronnak, a tiszántúli egyházkerület újonnan választott püspökének 32 éven keresztül viselt esperesi hivataláról való lemondása s az egyházmegye közönségé­től való bucsűvétele. A távozás, az érzékeny veszteség feletti bánat, s egyúttal a megérdemelt kitüntetés feletti öröm vegyes érzelmei között gyülekezett össze, a mondott napnak reggeli óráiban, a végtelenül kellemetlen idő dacára is, csaknem teljes számban az egyházmegye lelkészi és tanítói kara, az egyes egyházak képviselői s a környék intelli­genciája, felekezeti külömbség nélkül. Maga a püspök, a szomszédos Zsarolyánban, veje családjánál tölté a megelőző éjt; honnan reggeli 9 órakor, Isaák Dezső egyházmegyei gondnok s orsz. képviselő fényes fogatán, a Fehér-Gyarmatnál elébe jött lovas-bandérium és uri fogatok által kisérve tartá bevonulását az ezen alkalomból ünnepies szint öltött csinos mezővárosba. A fehér-gyarmati határszélen a járás főszolgabirája, a város végén felállított diadalkapunál Sárkány Dániel helyettes lelkész, a szintén diadalkapuval, virágokkal s zászlókkal díszített lelkészlakon pedig a helybeli, még csak két nappal azelőtt odaköltözött ifjú lelkész: Fábián Károly fogadták s üdvözölték. Délelőtt 10 órakor vonultak be az egyházmegyei közgyűlés tagjai, élükön a szeretett püspökkel, a templomba, mely már akkor szorongásig megtelt helybeli és vidéki közönséggel. A »Jövel Szentlélek Úristen« eléneklése után felállott a tanácskozó asztal fejénél a galambősz, de athletai termetű püspök s miután buzgó alkalmi imá­val a gyűlést megnyitotta, tartott egy, az egyházmegye papságához s az egyházmegye nagy közönségéhez intézett búcsúbeszédet, melyben egy emberöltön át viselt esperesi hivataláról lemondott, egyúttal megígérve, hogy ezen gyűlést még mint esperes vezetni fogja. E beszéd folyama alatt, az élet küzdelmeiben megedzett férfiak közül is sokan fojtották vissza és morzsolták szét a meghatottság jele­ként kiperdült könyeiket. Ezután Isaák Dezső egyház­megyei gondnok sikerült beszédben sorolta fel Kiss Áron­nak az egyházmegye hosszas szolgálatában szerzett érdemeit. »Mi voltál te nekünk — mondá többek között — arról bizonyságot tesz egyházaink s iskoláinknak a felvirágzás felé tett nagyszerű haladása, valamint az egyházmegyénk területén levő középiskolánk és felső leánynevelő intéze­tünk felállítása, melyek mind a te fáradhatlan munkás­ságod mellett s bölcs kormányzásod alatt létesültek s mind olyan emlékek, melyek köztünk örökre fent fognak maradni.« E tetszéssel fogadott beszéd után átnyujtá az egyház­megye nagy közönségének önkéntes adományaiból vett emléktárgyakat, két tömör ezüst kandelábert és egy remek­mívű tenta- és porzótartót, aranytollal s középen az igaz­ság istenasszonyának szobrával, szintén vert ezüstből. E nagy értékű emléktárgyakért a püspök meghatottan, s az emléktárgyak jelentőségének az ő működésére való vonat­kozását felölelő beszédben mondott köszönetet. Az emlék­tárgyak átadása után a tanácsbirói s általában az egyház­megyei tisztikar nevében Beczkes József legidősebb papi tanácsbiró, tisza-kóródi lelkész, az egyházmegyei papság nevében pedig Biki Károly györgyteleki lelkész s a »Refor­mátusok Lapja« szerkesztője mondott egy szépen átgon­dolt s remekül előadott beszédben Isten hozzádot az espe­resi széket elhagyó s körünkből magasabb hivatáskörbe távozó főpásztorhoz. Ez volt a búcsúvétel legérzékenyebb pontja. Egy mélyen megindító családi jelenet az Isten házában! Midőn nem a családnak valamelyik felnőtt sarja, de maga a családfő, a fentartó oszlop búcsúzik a szeretett családtól, a kikkel 53 évig egy fedél alatt lakott s kikért 32 éven keresztül munkálkodott. Az ősz Kiss Áron hang­ját igy még nem hallottuk remegni. Bámulatos lelkierővel küzdé le azonban megindultságát paptársaihoz, gyerme­keihez intézett válaszában s biztosította őket, hogy azon magasabb munkakör, hová a kerület bizalma szólítá, az 53 év alatt összeforrt kapcsot szét nem szakíthatja. A tanítói kar nevében Kötay Lajos szatmári tanító s a »Szamos* cimü lap szerkesztője üdvözlé még igen sike­rült beszédben, a kerület legelső tanítóját. Ezután a püspök megtevé szokásos esperesi jelen­tését, melynek két legkiemelkedőbb mozzanata az, hogy a szatmári gimnázium, államsegély nélkül, tisztán egyesek áldozatkészségéből, a mult évben teljes főgimnáziummá egészíttetett ki, ugy hogy a két szárny nyal biró kétemeletes, tetején csillagászati observatoriummal ellátott s a modern kor igényeinek megfelelő intézet az egyházmegyének méltó büszkesége. *) Másik örvendetes mozzanat, hogy a szatmári felsőbb leánynövelde az egyházkerület segélyével államilag elismert felsőbb leányiskolává alakíttatott át. Az esperesi hivatal betöltésére vonatkozó szavazatok május 15-dikéig beadandók. A szavazatok felbontása után egy rendkívüli egyházmegyei gyűlés hivatik össze, amikor is az uj esperes hivatalába fog iktattatni. Addig is az esperesi hivatal ellá­tásával Beczkes József, legidősb tanácsbiró megbizatik. Ezután az elhunyt Csepelyi Miklós helyébe Vállyi Árpád, országgyűlési képviselő s egyházmegyei tanácsbiró, egyház­kerületi képviselővé választatik, ki a személye iránt nyil­vánuló bizalmat meleg és sok reményre jogosító beszéd­ben köszönte meg. Az üresedésben levő tanítói állomások betöltése feletti intézkedés, az egyházmegyei lelkészjelölő bizottság megválasztása s a közalapot kezelő bizottság je­lentésének meghallgatása után, a még elintézetlen tárgyak *) Az elismerés meleg örömével jegyezzük itt meg, hogy a kiegészítés körül szerzett érdemekből az oroszlán rész az alapgyüjtő bizottság elnökét, Tabajdi Lajos szatmári lelkészt s egyházmegyei tanácsbirót illeti meg. G. S. U

Next

/
Oldalképek
Tartalom