Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-04-28 / 21. szám

le tudta küldeni és szóhoz juthatott. A válaszban ugyanazon lelki örömök élvezhetését kivánta az igazgatónak családja részéről, amelyben az ő szerettei részesülnek. Majd Szabó Aladár theol. tanár ürített poharat a püspökre és esperesre, mint a haza és egyház iránti szeretet földi példányképeire. 11 órakor nyugalomra vonult püspök űr, hogy napi fáradalmait kipihenhesse s üdvös munkáját másnap tovább folytathassa. Reggel 8 órakor presbyteri gyűlést tartott, hol örömmel vette tudomásul a templom teljes renoválására vonatkozó határozatot. A gyűlés végeztével a város községi iskoláit látogatta meg, hol jóakaratú tanácsokat és utasításokat adott az egyes tantárgyak tanításában ugy a tanító uraknak, mint a hölgyeknek. Különben az iskola szellemi állapotával teljes mértékben meg volt elégedve. Este egy óra hosszáig jelen volt a tiszteletére rendezett táncmulatságon. Másnap reggel (21-én) rendkívül kellemetlen szeles és esős időben Tassra ment át a kunszentmiklósi intelligentia nagyszámú kíséretével. KÜLFÖLD. Á porosz népiskolai törvényjavaslat bukása. Az 1892. január 10-én benyújtott Zedlitz-féle népiskolai törvényjavaslat sorsa el van döntve. Amit annak értelmi szerzője, Zedlitz gróf közoktatásügyi miniszter be nem látott vagy belátni nem akart, azt dicséretes elfogulatlansággal belátta maga a lcirály, hogy t. i. egy porosz népiskolai törvényt nem lehet megalkotni a centrumpárttal való szövetségben, a liberális és prot. körök véleményeinek teljes mellőzésével. A javaslat elbukott, s azzal együtt megbukott annak szerzője, Zedlitz gróf is. E királyi intézkedéssel lecsendesültek azok a mozgalmak, a melyeket e javaslat országszerte támasztott, és pedig ügy a prot. és kath. közgondolkozásban, mint a politikában, sajtóban és a legkülönbözőbb néprétegekben egyaránt. Megnyilatkoztak az egyetemek, sőt még az autonom jogaik gyakorlásában megtámadott városok is, mely nyilatkozatok súlya elől maga a király sem zárkózhatott el. Vessünk még egy rövid pillantást e törvényjavaslathoz fűződő mozgalmakra. Eléggé tanuságosak azok. A javaslat konzervatív védői, élükön Stöckerrel, azt vitatták, hogy e javaslat küzdelem a vallásért a népiskolában s a családban, sőt küzdelem a keresztyénség és az atheizmus között. Pedig közelebbről tekintve a javaslatot, ügy látjuk, hogy a küzdelem tárgya nem is a vallás, amely ellen csak Bebel s a sociáldemokraták küzdenek, hanem sokkal inkább a katholicizmus és protestántizmus közötti elvi ellentétek. Katholikus felfogás szerint az iskola az egyház függeléke, miután egyedül az egyházra van bizva a tanítói hatalom. Az iskola, mint állami intézmény, a protestántizmus gyümölcse, következésképen eretnekség, amely ellen az igazhivő katholikus embernek küzdenie kell. A javaslat prot. konzervatív védői tehát tévedtek, amidőn az iskola felekezeti jellegét túlságosan sürgették, mert »confessionális«, a római egyházban »klerikálissal azonos, ami a porosz népiskola történetének és szervezetének meghamisítását vonta volna maga után. Igenis, felekezeti legyen a népiskola, de alatta oly tanítás értendő, mely a hitvallás korlátján belül mozog, mely semmi olyast nem foglal magában, ami az egyházi hitvallást s ezzel a lelkiismereti szabadságot sértené, s nem értendő alatta oly tanítás, amelybe az egyházak túlzott confessionálisztikus érdekeiket helyeznék. Az állam hagyja meg az egyházak együttműködő jogát a tanítóképzés s a vallástanítás ellenőrzése tekintetében, de egyedüli úr ő maradjon saját házában; maga határozza meg paedagogiai s nem egyházkormányzati szempontok szerint a vallástanítás tananyagát és módszerét a lelkiismereti szabadság lehető kímélésével. Az uj javaslat a népiskolát az ultramontánizmusnak szolgáltatta volna ki, s annak egységes jellegét a felekezetiség szerint bontatta volna föl. Drága áron vásárolta volna meg a prot. konzervatív párt a népiskola felekezeti jellegét az államtól. Amiért is jogosan mondja Riehter, a berlini prot. uniói egyesületben tartott előadásában, hogy a népiskolának a törvényjavaslat értelmében való felekezeti átalakítása merénylet a prot. unió, az iskola története és szervezete ellen, mely kimondhatatlan következményekkel járt volna a népiskolai ügy további fejlődésére. Voltak, akik a törvényjavaslat ellen tisztán az u. n. közös iskola érdekében küzdöttek. Ezekkel szemben jogosan védte az uj javaslat az államnak azt a jogát és kötelességét, amely szerint az felekezetnélküli szülők gyermekeit is vallási oktatásban részesítheti. De a felekezeti oktatás megválasztása ne kényszeren, hanem a szülők szabad elhatározásán alapuljon. Csak felekezetileg elkülönített vallástanítás mellett gondolható s szervezhető a közös iskola. A vallástanítás a népiskolában ne melléktárgy, hanem az egész oktatás élö központja legyen, mert ettől nyeri az egész nevelés és oktatás a maga erkölcsi jellegét és igazi alaphangulatát. A felekezetiség elvének túlbajtása természetesen itt is több kárral, mint haszonnal járna. Az iskola egységes és állami, de a lelkismereti szabadság s a hitvallás az a korlát, amelyen belül annak mozognia és fejlődnie kell. A legegészségesebb oppozíciót, a túlhajtott felekezeti jellegű törvényjavaslat ellen, az egyetemek képezték. Fentartja ez oppozíció a népiskola vallásos alapjait és felekezeti szervezetét, de tiltakozik a confessionális elv ama túlhajtása ellen, mely az iskola feletti klerikális uralomban s a tanítói karnak erkölcsi megkötöttségében nyilvánult. Védi a lelkiismereti szabadságot, de egyúttal az iskola szabadságát is az egyházakkal szemben, sőt megengedi — ott, ahol arra szükség van — a magániskolát is, a városok által szerzett patronátusi jogok lehető respektálásával. E tekintetben a halle-wittenbergi egyetem férfias nyilatkozata volt országszerte vezére az oppozíciónak. Közvetítő jellegű kísérletekben sem volt hiány a közoktatásügyi kormány álláspontjának s a javaslatot ellenző mozgalomnak összeegyeztetése tekintetében. Voltak ugyanis akik azt mondották, hogy az államkormány nem törekszik a római katholicizmussal s a pseudo-lutheri orthodoxiával