Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-04-03 / 17. szám

PROTESTÁNS Szerkesztőség: IX. kerület, Pipa-utca 23. szám, hová a kéziratok cimzendök. Kiadó-hivatal: llornyánszkg Viktor könyvkereskedése, hová az előfizetési és hirdetési dijak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Előfizetési ára : Félévre: 4 frt 50 kr ; egész évre : 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalban és a kiadó könyvkereskedésében (Akadémia bérháza). ügyes szám ára. 20 kr. A zászló. I. »Ev tootoo vív.a. A »Prot. Egyházi és Iskolai Lap« egy nemes, magas, eszményi szépségű célt tűzött ez év kezdetén maga elé: az evangélizációt; vagy más szóval, az evangéliom lelkének nevelésben és prédikálásbán, egyházban és iskolában, családban és társadalomban, népben és lelkipásztorokban élővé, hatóvá tételét. Áhítattal kiséri szemünk és figyelmünk ez apostoli munkát s szivünk nem győz eleget imádkozni annak sikereért. Mert nem könnyű munka lesz ez. A kishitűség erős várait kell megostromolnia; az ígéret földén kívül bujdosó lévita táborba kell lelket öntenie, a melynek zöme nem égi mannáért, de földi fürjekért sovárog; kősziklából kell vizet fakasztania, és nem csodatevő erővel, hanem csak egy száraz vesszővel: az irott betű hatalmával és ... a seregek urának Istenének nevével. Bizony, édes szerkesztő barátom, nagy munka lesz evvel a táborral a Kánaánt elfoglalni. De lehetetlennek nem lehetetlen. Csak fel a zászlóval magasra, egész ország hadd láthassa. Egy jel van felírva reá. Másfél ezer esztendő óta ragyog ott az a jel. Másfél ezer esztendővel ezelőtt győzte meg az a jel először a világot, ejtette térdre a föld leghatalmasabb fejedelmét s vezérli azóta szakadatlanul inség és csüggedés, indulat és kőkemény sziv, bűn és halál felett győzelemre mindazokat, valakik előtte alázattal meghajoltak: a megváltás, a kifogyhatatlan isteni könyörületesség symboluma ez. Ezzel a jellel a győzelem ma sem lehetetlen. Be csakis ezzel nem lehetetlen. Beállok én is e zászló alá viaskodni a kishitűséggel. Azzal az erős meggyőződéssel teszem ezt, hogy az evangélizáció (mondjuk: belmisszió) zászlaja előbb-utóbb tábort fog maga körül gyűjteni a mi országunkban is. És nem ok nélkül reménykedem igy. A biztató és intő jelek már a mi egünk boltozatán is kezdenek feltünedezni, a lelkek némely hivatalosaknál valami jobb és több után sóvárogni; szózatot hallunk innen is, onnan is, melegségtől sugárzó elmélkedéseket olvasunk hol egyik, hol másik egyházi lapunkban, amelyek egytől egyig a mostani helyzet aggodalmas voltát hirdetik s a lelkészi működésnek intenzivebbé tételét sürgetik. Sürgetik a protestáns társadalomnak az evangélizáció munkakörébe való belevonását. De legbiztatóbb jelnek találom, hogy egyháztársadalmi életünknek egyik tekintélyes hírlapi közege — e becses lap — célul tűzte maga elé az ez irányban való állandó buzdítást, nemes izgatást, az aluvók serkentgetését, a kipattant szikrának lobogó lángokra való szítogatását. Én pedig megpróbálom időnként a fellelkesült akaratnak — a több talentumos szolgák árnyékában — némi utmutató szolgálatot tenni a kivihetőségre, a gyakorlati célok könnyebb megközelíthetésére. Megpróbálom kitapogatni legfájóbb sebeinket, feltárni legismertebb bajainkat s aztán keresni, kutatni az emberszerető sziv aggodalmával és érdeklődésével azoknak orvosságát ugy, amint azt Isten tudnom adta s eddigi lelkipásztori tapasztalataim tollamba diktálják. Tudom, hogy — ellenére a keresztyénséggel egyidős voltának, ellenére külföldi virágzó életének — annyira uj eszme még az evangélizáció mi közöttünk, különösen annak egyik aga, a társadalmi uton, egyesülés folytán történő belmisszióskodás; tudom, hogy teljességei nem felesleges munka nálunk még életrekeltésének jogosultságát is bizonyítgatni s azért épen nem teszi feleslegessé, sőt egyenesen megköveteli, hogy szóljunk hozzá minél többen s győzzük meg egymást afelől, hogy ennek az eszmének a megtestesítése immár elodázhatatlan, sőt nagy részben már a magyar protestáns egyházra becsület és élet kérdése; és hogy egvátalán nem olyan levegőben járó valami ez, mely a mi viszonyaink között is meg ne volna valósítható. Az tehát a főkérdés, van-e arra nálunk szükség, hogy szervezkedjünk immár mi is az evangéli-3B