Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-14 / 2. szám

Tisza balpartján és a Duna-Tisza közén nagyon kielégítő; a Tisza jobb- és a Duna balpartján már csak középszerű és csak a Duna jobbpartján határozottan gyenge« (Stat. Évkönyv 1889 — 90). A protestáns s közelebbről a református lakosság szaporátlansága hazánkban annyival inkább feltűnő és lehangoló, mert e confessiók hívei külföldön világszerte a folytonos szaporodás, haladás és terjedés uíján vannak, mely körülmény világosan mutatja, hogy a protestantismus természeténél. belső életerejénél fogva nem kihalásra, hanem folytonos terjedésre van hivatva. Épen azért mi azt hiszszük, helyes nyomon járunk, midőn azt állítjuk, hogy a hazai protestantizmus meddőségét saját egyházi viszonyainkban s közelebbről a gyülekezetek anyagi és szellemi életének rendezetlenségében kell keresnünk. Gyülekezeteink anyagi élete, fentartása és fejlesztése a legtöbb helyen igazságtalan és aránytalan sulylyal nehezedik a hívek vállaira; ennek szükségképi következménye az elkedvetlenülés, elidegenedés, avertálás. Gyülekezeteink szellemi élete a hiányos lelkigondozás miatt nagyon sok helyen erőtelen, hanyatló, satnvulásnak indult. . E két fontos tárgyról más alkalommal. Sóváradi. Az egyházak anyagi romlásának okairól. A zsinat második szesziójáig mutatkozó szünetet, azt hiszem, alig lehet hasznosabb foglalkozással tölteni, mint ama fontos anyagi kérdések egyikének-másikának hírlapi megbeszélésével, melyek az egyházalkotmányi éles viták miatt háttérbe szorultak. Ezek közt nem utolsó a pusztulásnak indult egyházak ügye. A zsinati előmunkálatokat olvasva, azt kell hinnem, hogy azok. kik a törvjavaslatokat készítették, nem ismerik apróra tapasztalati adatokból azon okokat, hibákat és akadályokat, melyek kicsiny és szegény egyházainkat romlásra juttatták. Ezt abból következtetem, mert törvényjavaslataik közt nem találok olyat egyet sem, mely a pusztulásnak indult egyházak sorsa javítására irányulna, vagy hogy erre nézve utat-módot jelölne ki s tűzne célul. Minden törvényjavaslat bőven meg lett beszélve és vitatva, csak épen azon kérdés felvetése és megvitatása maradt ki a közfigyelem alól. mely a szegény egyházak elszomorító helyzetének enyhítésére nézve módot jelölne és nyújtana. Pedig hogy miért van annyi zilált viszonyok közt tengődő egyház, miért annyi elkeseredett lelkész, annak is megvan a maga természetes oka. Mint az 1891-ik évi ápril 7—12. napjain tartott conventi gyűlés jkv. 31. pontja mutatja, 387 egyház és 283 lelkész összesen 670 egyház és lelkész folyamodott segélyért. Megdöbbentő nagy szám ez, mert ez azt is hirdeti, hogy ma még ennyi egyház nem bírja magát és lelkészét, külső segélynyújtás nélkül fentartani, tehát a kétezer egyháznak egy harmada nyomorog, segély után kiált. Lehangoló és elszomorító állapot ez, de mégis nem reménytelen. Sok hibát kiigazíthatunk, sok mulasztást helyre pótolhatunk a rendelkezés alatti erők összeszedése, az arányos és méltányos adóteher felosztása és alkalmazása által, még a segélyt kérő kis egyházak körében is. Jól van mondva, hogy a tapasztalás bölcs tanítómester. Mint 40 év óta gyakorló lelkésznek, elég alkalmam volt megismerni, mi emeli fel, mi tartja virágzásban egyházainkat, de ismerem azon okokat és bajokat is, melyek azokat pusztulásnak, sülyedésnek teszik ki. Ismerem az egyházak élén álló gondnokok és presbyterek erélyét, buzgalmát, lelkesedését. de van tudomásom azoknak hideg közönyéről, hanyagságáról és kötelességbeli hűtlenségéről is. Arról is van tudomásom, hogy ezek által állnak vagy esnek az egyházak. Sőt a tapasztalásból többet is tudok. Nevezetesen azt, hogy ezek magatartása teszi édessé vagy keserűvé a lelkész kenyerét és életét. Ismerem azon hibákat, baj- és bűnforrásokai. melyekből az egyházakra romlás és pusztulás árad szét, de a saját egyházam érdekében folytatott nehéz küzdelmek árán, hosszas kísérletezésből megtanultam felismerni azon gyógyszert és gyógymódot is, mely a sorvadásba esett és pusztulásnak indult egyházak anyagi bajainak elhárítása és megszüntetésére nézve, legtöbb és legbiztosabb kilátást nyújt és biztosít. Az egyházak anyagi romlásának egyik oka az, hogy nincsenek sem pénzben, sem földbirtokban olyan alapítványaink, melyek, egyházi és iskolai szükségleteink fedezésére elég alapot nyújthatnának. Voltak, de a vad bigotizmus és vallási fanatizmus, kevés kivétellel, magának foglalta le azokat, hatalmi önkénynyel, nyers erőszakkal. És az állam, mely ismeri és tudja ősnemzetiségü egyházainknak kifosztását, 65,000 frt évi koldus segélyalamizsnát ad egyházainknak különös kegyelemből, míg az a másik felekezet, mely romlásunkat előidézte, több mint kétszáz millió forint értékű vallás-alapítványi földbirtoknak élvezi hasznait, a mi szegénységünk mellett, az osztó igazság gúnyjára! . . . Másik, mely egyházainkat válságos helyzetbe sodorta: az ujabb időbeli rendkívüli kiadások felszaporodása. Ilyenek az egyházak, lelkészek és tanítók javadalmazására átadott földbirtokaiknak állami-, egyenes- pót- és egvenértéki adója, az egyházkerületi, egyházmegyei, tanítói nyugdíjalap. tűzbiztosítási, országos közalap- adó, megyei kórház és községi stb. kiadások, melyek 900 tételekből álló egyházamban 310 frt 56 krra rúgnak föl. tehát ugyanannyit vonnak el egyházam pénztárából. Harmadik ok: középbirtokos osztályú hitfeleinknek nagy részben való elszegényedése, tönkrejutása. Ez az egyik legnagyobb és lesújtóbb szerencsétlenség, mely egyházainkat érhette. Ők voltak a múltban egyházainknak legerősebb és legbiztosabb oszlopai, észszel, pénzzel támogatói, fentartói. Elsők, kimagaslók az oltár körüli adakozásban, az egyházak fentartásának és emelésének hordozásában, kik közül akárhányan találkoztak, kik maguk nagyobb összeggel járultak egyházaiknak segélyére, mint kivált némely kis egyháznak minden tagjai. Mekkora erőt, mekkora tőke-alapot vesztettek ezeknek kipusztulása által sok egyházaink, azt fájdalmasan érezzük, de kiszámítani nem tudjuk. Az így támadt veszély és szerencsétlenség megállítása és elhárítására nézve, két-három évtized óta, tettünk-e valami kisegítő hasznos intézkedést a megmaradt erők felhasználása, vagy összeszedése által? Ugy szólva semmit Nem hallottuk meg. hogy szép birtokú hittestvéreinknek elárverezett birtokai felett a megütött dob nekünk is szólott, mint egyháztagoknak. Nem értettük meg, hogy azoknak kidülésében egyházainknak, mind megannyi erős és munkás oszlopa dűlt ki. Vagy mégis megértettük, de csak akkor, mikor megmutatták azt egyes egyházaknak pusztulásnak indult középületei, azoknak sülyedése. felszaporodott adótartozásai, itt is, ott is a