Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-03-24 / 14. szám
ifjúság 1—2 százalékjáért, kultur-politikai fontosságúnak nem tarthatjuk. A theologia négy éve elég arra, hogy a leendő pap, ha szükséges, a zsidóval együtt a görögöt is megtanulja. De még mindig fenmarad a klasszikus nyelvek mai formájú tanulásának szüksége, ha a grammatikájukat pótolhatatlan nevelő eszköznek tartjuk. Semmit sem akarok levonni a grammatikai tanítás érdeméből; tudom, hogy az analógiák felismerése és alkalmazása fejleszti a judiciumot, képezheti az analitikus tehetséget, több nyelv formáinak összevetése a kombinációt, az idegen nyelvekre való fordítás a szintetikus képességet: de azt is tudom, hogy mindezen sok képzés és fejlesztés, ha egy helyett négy nyelven óráról-órára történik, mind összevéve fárasztó, untató vagy épen altató szernek jó lesz, de gyermeket helyesen nevelni nem való. Grammatikáért, pusztán mint nevelő eszközért olyan idegen nyelveket tanulni, melyekből a gondolatközlés örvendetes eredményét sem érezheti a tanuló, időpazarlás akkor, mikor egy nyelvet már tud, s egyet ráparancsol az élet, s ezek mindkettejének van grammatikája is. »De a klasszikus nyelvek tökéletesebb nyelvek a moderneknél*, mondja az ellenvetés. Nem a nyelvek tökéletesebbek, hanem a grammatikájuk; s ekkor nem az a dolgunk, hogy érette megtanítsunk két idegen nyelvet, hanem csináljunk azon nyelveknek is ilyen jó grammatikát, amelyeket a gyermek már tud, vagy más szempontból is, mint a beszéd eszközét, meg kell tanulnia. Mindezzel szemben áll a maga parancsoló erejével a faji összetartozás érzülete és a nemzeti állam eszméje. Ennek szolgáljon első sorban az új középiskola! Bizonynyára nem mi vagyunk az okai, hogy ezt hangsúlyozva kell a zászlóra tüznünk; de épen azért ezen jelszóval szemben az indolenciának még szinét sem szabad mutatnunk. Tanítsa meg az iskola a növendéket az anyanyelvnek öntudatos ismeretére, annak minden részletében, hogy egy-egy fogalomra szóért ne kelljen az idegenbe járnunk, mikor a népnyelv kincse, az édes mienk, önkényt kínálkozik. Itt a grammatika is összes készletét felhasználhatja a nevelés céljaira. Tanítsa nemzeti irodalmunknak, hagyományainknak ismeretét, mindazzal a részlettel, mely az ifjú kedélyét megnyerheti. Olvastasson a bibliából a nevelés feladataihoz szabott, tehát kiválogatott és élvezetes előadásba öntött elbeszéléseket. Egészítse ki a nemzeti irodalmat az idegen: klasszikus és modern irodalmak remekeinek gondos fordításával s a világtörténelemmel; s irányozza mindezt ugy, hogy az irodalmi és történelmi oktatás összes erkölcsi és eszthetikus hatása érvényesüljön. Lázár István. T A R C Z A. Először is a zsoltárok szövegét illetőleg kell szólanom. Minek tartom én Szenczi Molnár Albert zsoltárait, azok nyelvezetét, rythmusát? rég megírtam e t. lapok 1883-ik évfolyam 48., 50., 51. számaiban. Ezt én örökkön-örökké fentartom, s azért mondom, hogy ne nyuljunk másként a zsoltárokhoz, mint hogy csak igazítsuk aszerint, amint a mai kifejlett magyar vers-irmodor kívánja, a rythmuson is csak épen ott igazítván, a hol épen megkívántatik, mert: 1. A szép magyar nyelvnek azt az ódon szent zamatát, melylyel Szenczi Molnár Albert birt, mi nem birjuk többé, tehát ez ne töröltessék le a zsoltárokról soha, örökké. Toldy is ezt kívánta. 2. Nincs meg bennünk az a szent lelkesedés, vallásos buzgóság se, mely a zsoltárok öröknevü fordítójának lelkéből, épen a zsoltárok csatornáján, oly bő mértékben áradozott; hadd táplálják tehát ezek továbbra is a mi lelkünket, életünket, buzgóságunkat. 3. Sokkal jobban átmentek már Szenczi Molnár Albert zsoltárai a mi vérünkbe, mintsem azokat onnét lelki kár nélkül eltávolítani lehető lenne, mint szinte a helyettesítés is csak kárral járna. Dávid zsoltárai az emberi gyermekded-lélek szüleményei, sohse lesz többé az emberi lélek oly közvetlen közelében Istennek, mint volt akkor, mikor a zsoltárok születtek; sohse rendíti meg többé az emberi lélek buzgóságát az Isten nevének dicsérete úgy, mint mikor az evangéliom világossága újra megjelenék! Hogy a zsoltárunk rythmusáról mit tartok? utalom a tisztelt olvasót a fentebb említett helyre! De minden szónál bővebben tanít a példa. Leírok azért egy zsoltárt, mely minden jóakaratú ember előtt bölcsen megmagyarázza, miként óhajtanám én, hogy zsoltáraink ugy szövegileg, mint rythmikailag ujja alkottattassanak s zeneileg (külsőkép) kifejeztessenek, hogy a buzgó éneklő, ugyanazt az alakzatot, mely a szövegben rejlik (prosodia), szemeivel lássa a kotával leirt dallamban (metritka), mert ennek a kettőnek teljes és tökéletes pászolása adja a kellemetes éneklést, nagy hátrányára levén u. i. mind a tanítónak, mind az éneklőnek, hogy mást érez a szövegben, s mást lát szemeivel a dallam hangjegyeiben, akár a régibb kótáju, akár az úgynevezett revideált énekes könyvből énekeljen, tehát: Mit akarok én? — Énekügyi excursio. — E b. lapok 5. sz. megjelent cikkemben többek közt ilyen passzus fordult elő: vegyük péld. LXV. zsoltárt, ez mind e poéta, mind a zenész elé szintúgy kiáltja, hogy ő daetylicus. stb. Ez alkalomból legyen szabad röviden elmondanom, hogy hát tulajdonképen miként is akarnám én, hogy a mi zsoltáraink, dicséreteink megújhodjanak, mert igen sokan tudakozódnak nálam, s beszélnek is róla, mondják is, hogy nem értik: mit akarok én ? LXV. zsoltár. rfcfcfe* f rA i' 0 : 1 1 ö 0 j— : U tr1 1 ^ A Si - on he - gyén oh úr Is - ten Ti - éd a Fo - ga - dást tész - nek né - ked Is - ten Tisz - tel-vén •J?—ft i i , .J - -— —1-1-i r-^r. 0 0 —6> # * c i *" -di - csé-ret Mert ké - ré - se - ket a hí - vek - nek Té - ge-det.
