Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-03-17 / 12. szám

egy kúpszelet köbtartalmát pontosan ki tudja számítani, vagy a szabad esés törvényét mathematikai bebizonyítás alapján érti. A reáliskolákra nézve tehát föltétlenül áll az, hogy ott egyetemes műveltséget az ifjak nem nyernek. Pedig a középiskolák feladata ép ez Volna, mert mindenkinek első sorban művelt embernek s csak másodsorban kell szakembernek lennie. De a gimnázium sem adja meg az egyetemes műveltséget jelenlegi szerencsétlen tantervével. Amire teljességgel nincs szüksége az ifjúnak, azzal gyötrik, amire legnagyobb szüksége volna, arról egy szót sem hall. Az előbbeni kategóriába tartozik a felsőbb mennyiségtan, a mathematika sublimior, a fizikának mennyiségtani alapra fektetése, mik valódi gyötrelmei minden gimnazistának; az utóbbiak közé, melyekről egy szót sem hall, az ember-élettan, anthropologia, némi köz-és magánjogi ismeretek, közegészségtan és egyéb igazán gyakorlati tárgyak, melyekre nézve hajmeresztő tudatlanság uralkodik a legműveltebb osztályokban is. Pedig nem szükségesebb-e az emberi test ismerete, conserválásának s a hasznos erőbeosztásnak tudata, mint a Gay Lussac vagy Mariot törvényének mathematikai bebizonyítása, mely a gimnáziumban úgyis csak szemfényvesztés és a hit dolga. Igaz, hogy újabban orvosokat alkalmaznak közegészségtan tanárokul, de az órák nem kötelezők, a tanárok lógosok, tehát tekintélyük nincs s igy az egész intézmény csak szemszúrás. Igaz, hogy a VI. osztály tananyagában az állattant a a tanár »élettani alapon« adja elő, aminek az a következése, hogy se állattant, se élettant nem ad elő a heti 3 órán, hanem néhány latin műszóval teletömi a gyermekek fejét, miből azok mitsem értenek. Az állattanból pedig annyit tudnak, mint a mennyit az elemiből magukkal hoztak, mert egész gimnáziumunk tantervébe nincs beleillesztve másutt az állatok ismerete, mint a VI. osztályban, ahol a már fejlett gyermeket teljességgel nem érdeklik a pajzsos bogarak, héjancok, izlábúak. mert az eszük már a 16 éves ifjak rendes mulatságain jár. De ezen apró részletektől eltekintve, egészben újjászervezésre szorul a gimnázium. Nem lesz szabad megelégedni azzal a foltozással, hogy ezentúl a gimnázium II. vagy III. osztályában kezdődjék a latin vagy a német nyelv. Itt gyökeres átalakításra van szükség s akik a hiányokat gyakorlatilag erezik, azokat kell meghallgatni s nem elméleti bölcseket és hivatalnokokat. A legnagyobb bajra az egész értekezleten azonban senki se mutatott rá, s ez az, hogy az egyes osztályok tananyagai egymástól annyira el vannak szigetelve, hogy az alsóbb osztályban tanult tárgy nem megy át a felsőbbe s ismétlésül soha elő nem kerül. A gyermek az I. gimnáziális osztályban például megtanulja Magyarország földrajzát azzal az ösmert silány módszerrel, mely egy csomó nevet, lakos-számot, megyét, törvényszék vagy járásbíróság, főgimnázium vagy katonai parancsnokság székhelyet a fejébe dugdos, de ez az ismerete három év múlva annyira oda van, hogy ha egy IV. gimnazistát a legelemibb kérdések elé állítunk Magyarországot illetőleg, a legnagyobb zavarba jő. A VI.—VII. osztályban pedig már fogalma sincs arról, hány megyéje van Magyarországnak s mi a Tátra faunája vagy flórája. Ép igy van a világtörténelemmel, s mindazon tárgyakkal, melyek nem képezik önmaguk folytatását, mint a nyelvek. Azaz a tanárnak tanulunk és nem magunknak, tananyagot végezünk jól-roszszúl, de nem ismereteket gyűjtünk s azok conserválásáról gondoskodva nincs. Pedig mindazon ismeret, mely csak átfutó és nyomot nem hagy, ballastszámba megy és az eléggé meg nem becsülhető emlékezőtehetség rongálása. Mit ér a legnagyobb vagyon megszerzése, ha ép oly könnyelműen elpocsékoltatik, mit érnek a megszerzett ismeretek, ha ép oly hamar elfelejtetnek!? E nagy hibával áll kapcsolatban az a másik nagy hiba, hogy iskolai oktatásunk három foka egymással semmiféle szervi kapcsolatba nem hozatott. A gimnázium ugy tesz, mintha soha elemi iskola nem lett volna a világon s mintha egyenesen a kisdedóvóból kapná a gyermekeket, hol az olvasás-irás és az egyszeregy megtanulásán kivül egyebet nem tanultak a gyermekek. Középiskolánk ép ugy nem épít az elemi iskolára semmit, mint a felsőbb iskola a középiskolára. Az első gimnáziumban a magyar nyelv tanulása ott kezdődik, ahol az elemi iskola III. osztályában, oly souverain megvetéssel tanítja a gimnáziumi tanár a magyar nyelv betűit, mintha a gyermek akkor látna először magyar betűt. A III. elemi iskolában a jelenlegi tanterv szerint már elkezdik a német nyelv tanulását, de a gimnáziumi tanár a III. osztályban teljesen újra kell hogy kezdje, mert az I. és II. osztályban nem foglalkoznak a némettel s így a két év alatt a gyermek a betűket is elfelejti. De hát akkor mire való volt a gyermeket az elemi iskolában már a német nyelvvel, mely se testének, se lelkének nem kell, halálra gyötörni? Ép igy van a földrajz tanítása az elemi iskola III. és IV. osztályában, melyről a gimnáziumi tanárnak tudomással sem szabad birnia, mert hisz neki egészen elől kell kezdenie mindent. Azaz egész közoktatásunkon meglátszik, hogy élén sohasem állott ahhoz értő alapos ember, (jelen-