Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-03-13 / 11. szám

tülettől, a zsinattól, melyet épen egyházunk oszlopemberei alkotnak, s melytől mindnyájan egyházi életünk jobb gondozását; az azt haladásában gátló akadályok szétrombolását; az elavult s rossznak bizonyult rendszernek ujjal s jobbal való felcserélése folytán előállandó uj és szebb életét várjuk és reményijük. Várjuk és reményijük pedig annyival inkább, mivel tudott dolog, hogy népünk amenynyire konzervatív a régi intézményekhez való ragaszkodásban : ép oly készséggel hajlik meg az uj — bár nem szeretett, de törvényen alapuló alkotások előtt, melyre fényes példát épen a közalapi járulék hűséges beszolgáltatása ad. Azért is bizodalmas hittel s váró reménységgel intézem a kérést — s lelkem azt súgja, hogy százezrek nevében s nem hiába teszem azt — zsinatunk nagy érdemű atyáihoz, hogy egyházunk fenmaradása s annyira szükségelt anyagi erőnk fejlesztése érdekében: ne kételkedjenek kimondani s alkalmasásra juttatni — a polgári után— egyházi életünkben is a birtok- és jövedelem aránylagos teherviselésnek egyedül jogos, természetes és éltető elvét; mit ha teendenek, hiszem és tudom, hogy működésükre nézve ez leend a — monumentum aere perennius ! Szemes László. ISKOLAÜGY. A porosz népsikolai törvényjavaslatról. Bismarck politikája a szocializmust hatalommá növelte Németországban a helyett, hogy megtörte volna. A német császár is fel akar a szocializmus ellen lépni, de máskép, mint Bismarck. Ő a porosz országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatban a vallásoktatást teszi az elemi iskolai oktatás központjává: ha a vallási oktatásban mindenkit egyaránt lelldismeretesen részesítenek, megszűnik a szocializmus magától, holott a Bismarck-féle erőszakos törvények a szocializmus megszilárdulását eredményezték. A pártok azonban nagyon különféle véleménynyel vannak az említett törvényjavaslat felől, s a kérdés elmérgesedettségét jellemzi a német császárnak a brandenburgiakhoz intézett beszéde: » ... nem volna-e jobb, ha az elégületlenek és gáncsoskodók leráznák saruikról a német port és mihamarabb itt hagynák ezeket a mi nyomorúságos és siralmas állapotainkat ?« A császár e nyilatkozatát, egész magatartását éles bírálat alá veszi a Freisinnige Zeitung, a National Zeitung. a Berliner Tageblatt, a Volks-Zeitung, a Tagblatt. Az angol »Times* idevonatkozó cikkében igy szól: »Ha Vilmos császár meg van győződve, hogy Isten, a Rossbach és Dennewitz melletti szövetséges, most se fogja őt cserben hagyni, ugy veszélyes módon közeledik alihoz a lelki állapothoz, melyben nagy hóbortosságok és végzetes hibák legalább époly valószínűek, mint bölcs és üdvös politika«. A francia »Soieil« tárgyunkhoz szóló fulmináns cikke e szavakkal végződik »Jaj neked Németország, jaj neked Európa!« Ránk nézve legilletékesebb és tanulságosabb forrás az »Evangelischer Bund« vezér férfi ainak nyilatkozata a népiskolai törvényjavaslatról, hogy helyes véleményt alkothassunk magunknak a német iskola-politika napirendjén levő kérdése felől. A jelzett nyilatkozat tartalmát óhajtjuk tehát megismertetni. Hogy a javaslat a vallási oktatást és nevelést teszi a népiskola központjává, azt az »Evang. Bund« hálásan és örömmel veszi tudomásul. Ugy van meggyőződve, hogy Poroszországban a felekezeti iskolának kell a népiskola rendes alakjának lennie. Mert ahogy általában a keresztyén vallás, ugy különösen az evangéliomi keresztyénség oly kovász, a mely minden életviszonyt, minden ismeretet át akar hatni. A történelmi tankönyveknek, sőt az elemi iskolai legalsóbb olvasókönyvnek is evangéliomi jellegűnek kell lennie. A legnagyobb hiányt szenvedné az evangelikus népiskolai oktatás, ha a tanítónak meg volna tiltva protestáns meggyőződése érdekében minden erejéből síkra szállnia. Minél jobban tagadja a hitetlenség az isteni gondviselés vezérlő működését a világtörténelemben, minél kihívóbban corrigálja dogmáinak megfelelőre a római egyház a történelmet — annál szükségesebb az evangelikus lakosságra nézve, hogy a reformatiónak ne csak hitét ismerje meg, hanem annak Összes világ és életnézetébe neveltessék. A felekezeti iskolák ezen félreismerhetlen áldása ne felejtesse el velünk, hogy mindig volt és lesz oly eset, midőn a simultan iskolának (párhuzamos) felállítása, vagy legalább a felekezeti iskolában másvallásu tanítónak alkalmaztatása kivételképen megengedendő. Ezért a javaslat e pontját nem tartjuk tanácsosnak. Vannak a javaslatnak oly pontjai is, a melyek a római egyház hatalmi erősödését biztosítanák, s ezáltal úgy az államra, mint az evangélikus egyházra nézve veszélyesek lennének. Ezek közé számítható: az egyházi commissarius veto-joga a tanító vallásoktatásra való képesítése ellen (112. §.); az egyháznak a tanításba való direkt beavatkozási joga a vallástanítók alkalmazásánál a nélkül, hogy a »kormány elnökkel való megegyezésén« kívül egyéb más biztosíték is lenne. (18. §.) Ily veszélyes pont a 81. §. is, mely a magániskolák alapításáról szólván, megfeledkezik a cautelákról. Az államnak megegyezése az egyházzal a vallási oktatás anyagára és eszközeire nézve szükséges és a jelenben meg is van; ép igy megvan az egyháznak az állammal együttes felügyelete is e téren, és a jövőben a papnak az iskolaszéknél adott szerep által még inkább meg lenne ez a jog adva. Hanem a javaslatban az egyházi hatóság ama jogáról van szó, hogy a tanítónak a vallási oktatásra való képesítésére kizárólag, a vallástanító mellőzésével csaknem kizárólag határozhat. Az államra nézve ez elviselhetetlen lenne, mert feladná az iskolák vezetésében való egységet. Az evangélikus egyházra nézve ez kétes nyereség lenne: mert ha az ő részéről nem is kell visszaéléstől tartani az állam iránt elfoglalt helyzetéből és saját elveiből kifolyólag, az evangélikus egyháznak mégis állandóan a tanítók bizalmatlanságával kellene harcolnia, másészéről csak a tanítók jóindulatára utalhat. Végre a római egyház kezében a jog igen veszélyes lenne, lehetővé tétetvén neki ezáltal az, hogy felekezetének tanítói felett épugy uralkodjék, mint a papok felett már tényleg uralkodik is. Ily tanítói kartól a római egyházban jelenleg uralkodó irányzat mellett a hazafias érzés és a népoktatás olyan ápolása nem várható, amilyenre a német népnek szüksége van; ellenben egyugyanazon nép és ország szülöttei között mind mélyebb szakadás állana be. A magániskolák tervezett szabadon eresztése az ultramontanizmusnak fegyvert adna kezébe, hogy az állam utolsó ellenállását hatástalanná tegye és a túlnyomóan