Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-07 / 1. szám

által is erősítse meg az Ö hatalmát, s tegye azt az Ő dicsőségének s a Krisztusban való munkás hitnek hirdetőjévé. Uj-Bánovcén, 1891. U. p. Tovarnik, Vukovár mellett (Szerémmegye.) Keck Zsigmond, ref. mis. leik. KÜLFÖLD. Németországi egyházi szemle. Bcyschlcig tanár »az idők felekezeti jelei «-nek nevezi ama jelenségeket, a melyek Windtliorst halála óta a porosz állam s a római egyház közötti ujabb egyházpolitikai viszonyokból s az azok következtében megszilárdított kölcsönös barátságból egészen természetszerűleg következnek. Ezek közé számítja a centrumpárt fejének. Schorlemvrnek, mint a danzigi egyetemes kath. nagygyűlés ultramontán szónokának s a trieri rokk-kiállítás díszőrének az urak házába való meghivatását. A német kormány önkénytelenül is az ultramontanismus szekerét tolja, a mit ílinschins, az ismeretes kánonjogtudós az urak házában alkalmilag így aposztrofált: az államkormánynak következetes engedékeny politikája oly módon erősítette a római egyház hatalmát Németországban, hogy annak belső életére kevésbé fog üdvösnek bizonyulni. Ha a római egyház ú. n. elidegeníthetlen jogainak kimeríthetetlensége, a melylvel a modern államot szakadatlanul ostromolja,, tovább tart, úgy ez a körülmény a porosz állam önállóságának veszélyeztetésével járhat, illetve az államot a római egyház engedelmes szolgájává degradálja. Az idők felekezeti jeleihez tartozik az is. ha — amint Danzigban történt -— a prot. főprezidens a kath. nagygyűlésen »ama nagy hatásról« beszélt, amelyet ilyen gyűlés egy hivő evangy. ker. emberre gyakorol, vagy »azon nagy érdemekről«, amelyeket XIII. Leo pápa a kultúrharc izgalmainak eloszlatása körül szerzett, — vagy ha a luxemburgi nagyherceg, a nassau-orániai ház uralkodó tagja születésnapját a prot. istentisztelet mellőzésével »te deum«-mal ünnepli, a kinek ősei tudvalevőleg életüket és vérüket ontották a reformáció áldásaiért s a pápaság elleni küzdelmükben. Ügy szintén olvassuk, hogy a dán királyi ház egyik ev. hercegnője ama római katholikus rend protectorává lesz, a melynek kimondott célja Dania rekatholizálása, úgy hogy a prot. fejedelmi ház itt tudva vagy tudatlanul a római propaganda szolgálatába lép Kopenhágában. Ilyen jelenségekkel szemben a műveltebb világi protestánsok a legnagyobb közönyösséggel viseltetnek — épúgy, mint annak idején a katholikusok a vatikáni dogmák erőltetett behozatalával szemben! S ez épen a mi veszedelmünk! Csakis ilyen viszonyok között — a melyekhez hasonlókat nálunk is találhatni — érthető, hogy újból hangosan követelik a kath. nagygyűléseken a jezsuiták s a velük rokon redemptoristák visszahivatását. A történelem által régen megítélt rendekről úgy értesülünk egy némethoni kath. gyűlésen, hogy »azok a kultura hordozói, a földmüvelés eszközlői, a tudomány fejlesztői «, a melyeknek találmányokban s a ker. szeretet erényeinek gyakorlásában gazdag történetük van, úgy hogy szinte csudálatos, >miért idegenkedik annyira a német birodalom e rendek visszahívásától«. E helyett a következmények mást mutatnak, azt t. i., hogy mióta a jezsuiták a német birodalomból elűzettek, Berlin föltűnően erkölcsössé vált! — A jezsuiták ikertestvéreinek, a redemptoristák visszahivatásának agitátióját Döllinger egyik véleménye alapján tudvalevőleg a bajor kormány kezdte meg. A redemptoristák alapítójának népmételyező morálisa Döllinger és Reusch monumentális művének megjelenése óta »a morálvitákról « ma köztudoinásu dolog, s számos forrásszerü idézet bizonyít a tárgyalás hűsége, illetve Lignori dissimuláló, kijátszó sőt hazudozó erkölcstana mellett. A prot. jellemerősség hiánya az is, hogy a rendek visszahívását sürgetik, a melynek egyedüli hathatós ellenszere a prot. öntudat erősítése és fejlesztése s ez alapon a porosz egyházpolitika eddigi téves irányzatának gyökeres megváltoztatása volna. Végül az idők egyik legszomorúbb s legfeltűnőbb felekezeti jelensége a trieri palást kiállítása, a melynek irodalma, a németek által u. n. »Heilige Rokk-lit,eratur< szomorú, de hű visszhangját képezi Nemetország belső egyházi, főleg római kath. viszonyainak! E felekezeti s egyházpolitikai jelenségeknél örvendetesebb képet mutat az ó-katholicismus, a melyre az ev. szövetség kasszeli nagygyűlése is kiterjesztette áldó figyelmét. E reformmozgalom szellemi tevékenysége csudálatraméltó. Reusch tudományos munkái, Langen vizsgálódásai római Kelemen körül, Wéber metaphisikája. Döllinger Janus-ának Friedrich tanár által való átdolgozása — oly művek, a melyek díszére válnak az életrevaló evangvéliomi reformmozgalomnak. A trieri rokkmozgalomnak legelső megivlágítása is ó-katholikus körökből indult ki ; Stubenvoll »a pogányságot« világította meg »a római kereszténységben« s Weber tanár ügyesen hasonlította össze egyik kölni előadásában az ultramontánok danzigi s az evangy. szövetség kasszeli nagygyűlését. Az ó-kath. sajtó és irategyesület, a melynek eddig 750 tagja van. nagy buzgóságot fejt ki ilyen népies, vallásos-erkölcsi tartalmat elhintő iratok terjesztésében. Jelentékeny a Németországon kívül eső ó-katholicismus ügyének haladása is. A svájci ultramontanismus metropolisában, Luzernben »Krisztustemplomot« szentelt Herzog püspök, a kinek beszéde élénken bizonyít az ó-kath. mozgalom evangy. ker. jellege mellett. I. Kor. 3. 12. (»Más fundámentomot senki sem vethet* stb.) alapján így érvelt: »Az a szikla, a melyen Krisztus egyháza épült, maga Jézus Krisztus«, — tehát nem a pápa, mint legközelebb a mi uj hercegprímásunk Budapesten kifejtette. »Mert rajta alapul minden — ugy olvassuk tovább — ami a a ker. egyházhoz tartozik. Rajta, a kinek minden hatalom adatott égen és földön, s belé helyezzék bizalmukat az evangyéliom hirdetői; Ő tőle vezetik le az igazság igéjét, az egyházi hivatalokat stb. Mi másként hangzik ez a beszéd, mint Rómának szenteltvizes prédikációi és csudás legendái! Franciaországban a kath. reformmozgalom apostola a lelkes Loysou Jácint, a ki a jansenistáknak Lyon és vidékén való szervezése körül fáradozik. Ezek tudvalevőleg akkor szakadtak el a hivatalos francia kath. egyháztól, a midőn Napoleonnak a pápával kötött konkordátumát elfogadni vonakodtak. Végül örvendetesen halad az ó-kath. ügy Olaszországban is, a hol a reformmozgalom hordozója gróf Campello, a ki az evangyélium szolgálatában egy pápától mentes, irásszerü kath. nemzeti egyháznak megalapítása körül fáradozik. A szervezet s a liturgia ügyében zsinatot is tartott, a melyen a régebbi szabadabb kath. és Waldens elemekkel való egyesülést is célozza az olasz ó-katholicismus, a melynek jövendő püspökéül maga Campello, a pápai udvarnak ez alapos ismerője van kiszemelve. Hogy egy nemzeti egyház, mely tisztult kath. formákban evangyéliomi szellemet terjeszt, nagyobb mér-