Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-29 / 48. szám

hogy aki más hibáját megróvja, maga azon hibát kinos óvatossággal kerülni fogja. Az emberiség nagy oktatója, Shakspere, kitől minden idők többet tanultak, mint a XIX. század összes theologiai facultásaitól valaha tanulhatnak, ez örökbecsű szavakat mondja : «Szeget szeggel)) czimű színművében : Kinek pallos a kezén, Legyen oly szent, mint kemény, Benne példa látható, Járva-kelve tiszta, jó, Önnön vétkét fontra téve, Másokat is úgy Ítélve. Szégyen rá, ki oly hibáér' Mely övé is, szörnyhalált mér. «Hamlet»-jében pedig e gyöngy-szavakat adja a bájos Ophelia szájába : — — — — — De, jó bácsikám, Magad se tégy ugy, mint rosz pap, nekem Az égbe tüskés zord utat mutatván, Mig ő szeles, hiú kéjenc gyanánt Az élvek rózsás utjain halad, Feledve, mit papolt. Nem akarok továbbá bibliai idézetekbe bocsátkozni, melyekből esetleg a vezérszók is elegek theologus embereknek, mint «ne ítélj, hogy ne ítéltessél)), «jaj a botránykoztatóknak», stb., de azt hiszem ntű szerkesztő úr ebből is eljutott azon conclusióra, hova én akarok jutni, hogy t. i. aki másokat megró, az maga ne szenvedjen a hánytorgatott hibában. Már pedig (hivataltársait tisztelettel mellőzvén, mert egy testület tagjáért egész testületet tenni felelőssé, nem protestáns elv!) tegye szivére kezét ntű szerkesztő úr és kérdje meg magától, hogy az évnek eddig lefolyt 46 vasárnapja közül hányat töltött nagytiszteletűséged ott, hova a gymnasiumi tanárokat a sajtó erejével akarja behajtani ? Bizony kevés lesz azon vasárnapoknak száma. Vagy talán a theologiai tanárnak már nem kell templomba járnia, és csak a gymnasiumi tanárra fér rá a templomban mutogatható ájtatosság ? De mindezektől eltekintve, nem tartom sem én, sem bármely más értelmes ember protestáns szellemű eljárásnak azt, hogy más ember lelkiismereti szabadságával szemben a morum censor szerepét játszuk. Legkevésbbé iliő pedig az isteni félelem tanítójához, a sajtó hatalmával kényszerite ni akarni másokat oly külsőségek megtartására, melyeknek a valódi vallásossághoz semmi köze nincs. — Budapesten, 1891. nov 24. Maradtam, stb. Kacziány Géza, a budapesti ref. főgymn. tanára. Kiadtam e nyilatkozatot, bár azt tartom, hogy benne az «igazság ismérvei® nemigen mutatkoznak s bár ez nem védelem, hanem személyem ellen intézett támadás. Aposztrofált igazság-érzetem azt mondja, hogy a hivatkozott «éles célzás)) indító oka r. i. a hibáztatott egyháziatlanság, egy szóval sincs megcáfolva, sőt magának a nyilatkozatnak a theol. fakultásokra és a vallási külsőségekre tett oldalvágásai ujabb adalékok a Kacziány ur egyházias (?) gondolkozásahoz. Azt is konstatálhatom, hogy K. ur, mint az ügyes vívó, védelmi .helyzetből támadóba ugrik át. midőn szép morális idézetekből praemissát fon, hogy egyet üthessen az én egyháziasságomon. Tartom a hátamat, mert azt hiszem, hogy minden egyéni gyöngeségem mellett van bennem a külső és belső egyháziasságnak anynyi melege, hogy a Kacziány-féle hideg zuhanyt elbírja. A lelkiismereti szabadságról, az igaz vallásosságról és a «morum censorw-ságról hangoztatott szép elveket én is vallom ; de alkalmazásukat nem ugy értem, mint K. ur, sőt biztosithatom a felől, hogy nyilvános és hivatali élete feleit akár neki, akár bármely, nála nyomósabb egyéniségnek, mint szerkesztő jövőre is felfelveendem a «morum censor» szerepét. Ez a szerkesztőnek kényes, nehéz, de hivatásából folyó elengedhetlen kötelessége. Egészben véve pedig örülök K. ur haladásán, midőn azt látom, hogy egyelőre bár szorultságból, az általa annyira lenézett theologusok fegyvertárához, a bibliához folyamodik. Igy van jól, igy illik a kálvinista egyház által fentartott iskola tanárához. Szerk. * Gyászrovat. Alantirottak fájdalomtelt szivvel tudatjuk a szerető férjnek, a gondos apának, az egyház hű munkásának Böszörményi Károly árpádi ev. ref. lelkésznek, s a n.-szalontai egyházmegye tanácsbirájának élete 71 -ik, boidog házassága 44-ik, lelkészsége 45-ik évében rövid szenvedés után f. évi nov. 19-én este 8 órakor történt gyászos elhunytát. A boldogult hült tetemei f. hó 22-én d. u. fél 3 órakor az árpádi ev. ref. templomban tartandó gyászszertartás után fognak az anyaföld pihentető kebelének átadatni. Árpád, 1891. nov. 20. Neje : özv. Böszörményi Károlyné Szántó Juliánná. Gyermekei : Lajos, Janthó Laura nejével, Géza és Lajos gyermekeivel. Károly, Jenő fiával Róza, Juliska, Bay József férjével és József fiával. — Kiss Györgyné született Szeghi Szeghy Máiia volt, atyja Szeghy Péter, ref lelkész volt anyja Zámbory Mária. Szülei gondosan nevelték. 1835-ben ment férjhez Hegymegi Kiss Györgyhöz a botpaládi ref. lelkészhez, ki 1848-49-ben a szathí mári ref. egyházmegye esperese is volt, és azzal boldog házasságban élt, férjének 1871. jun. 5-kén történt haláláig. Ha a római nőt e mondással dicsérték meg, róla is el lehetett mondani: «font és otthon ült.» Mintaképe volt a hűségnek, szeretetnek és minden házias erénynek. Gyermekeit jól és okosan nevelte. Józan takarékossággal igyekezett vagyont szerezni, illetőleg férje keresményét megtakarítani. Házuk e mellett vendégszerető hajlék volt, s valami oly kedves vonzó hely, hol atyafi és idegen egyaránt jól találta magát. Es igazi papné volt ő ügyefogyottakra, szegényekre egyaránt kiterjedt gondoskodása. Árva gyermek nélkül ritkán volt háza. Ott nevelkedett H. Kiss Kálmán korán elhunyt Ida testvére is. Nemesen tűrte a csapásokat is: 1865-ben egy szép reményű fia (Lajos), 1869-ben egy kedves jó leanya halt meg menyasszony korában, 1871. jun. 5-én szeretett férjét, 1888-ban ismét egy már családos fiát (Károlyt) vesztette el. Még nem rég, unokája menyegzőjén teljes egészségnek örvendett, s nov. 21-kén mai-Sonkádon kiszenvedett. Gyászolják szerető gyermekei: Kiss Antónia özv. Szabó Istvánné, Kiss Albert debreczeni ref. lelkész, Kiss Irma Bélteki Albertné, botpaládi lelkészné, menye özv. Kiss Károlyné; számos unokái; az egész Kiss-család és számos jó ismerőse és tisztelője. . . Legyenek áldottak hamvai és hosszú, életű, nemes emlékezete 1 Hétfőn temették nagy részvét mellett. — Dtbreczeni Sándor a külső-somogyi egyházmegye lelkészi karának legidősebbike, a mindenki által tisztelt és szeretett agg pátriarcha, a szóládi ref. egyháznak 54 éven keresztül buzgó lelkipásztora folyó hó 20-án örökalomra szenderült. Temetése nov. hó 23-án a szomszéd lelkészek és tanitók, valamint a helybeli közönség szép részvéte mellett ment végbe. A háznál Puskás János latrányi lelkész mondott megható imát, a templomban Vasváry Sándor csepeli lelkész prédikált Dan. XII. 3. felett ügyes szónoki alakítással alkalmazva a textus szavait az üdvezült halottra. Végül a sírnál a helybeli helyettes lelkész Katona Ferencz búcsúztatta el e jó öreget egy elragadó költői hasonlatokban gazdag, tartalmas beszédben.