Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-02-08 / 6. szám

az esetben, ha az apa róm. kath. hitv., akkor minden gyermek az apa vallását kövesse, mig ha prot., csak a fígyermekek ; ugy sem elégiti ki az ujabb törvény sem, hogy t. i. a fiak az apa, a leányok az anya vallásában neveltessenek; ezért magára nézve nagy bölcsen azt fundálta ki, hogy a szülék vallásilag természetadta joguk szerint neveljék gyermekeiket! Nem lehet tagadni, hogy elvileg szép és magasztos gondolat ez, hogy a két nemű testvérek egy vallásúak legyenek és a különböző vallás miatt, ne legyen szakadás a szülők és gyermekeik között; de gyakorlatilag ez odavezetne, hogy az ily gyermekek egyremásra pápisták lennének; mert a klérus jobban ért a lélek— halászathoz, mint a szerény prot. papok, a megvesztegetés is inkább telik tőle, mint tőlünk. Álljon és maradjon hát szerintünk a törvény, mely igazságos a férj és nőre nézve egyiránt! Ez idő szerint legtöbb zaj üttetett az elkeresztetések miatt. Mig a prot. lelkészek egész készséggel ajánlkoztak fel az általok elkeresztelt gyermekek anyakönyvi kivonataik és a stólák kiadására; a klérus a kölcsön visszaadásának határozottan ellene szegül. Nem adja ki az illetékes prot. lelkészeknek ; mert derogál neki az eretnek papokkal hivatalosan érintkezni; de nem akarja kiadni közvetve világi hiv. közegnek sem, mert az általa elkeresztelt gyermekeket állítólag tridenti zsinatban megállapított dogma szerint, a róm. kath. egyházba bekebelezetteknek tartja a szülék revocátiója ellenére is 1 Mi ez egyébb, minden dogma mellett is, mint vallási vagy egyházi gyermekrablás ! Mi örökös szégyenfolt lenne az államra nézve, ha ez is megjárhatná! Még az is fáj az illetőknek, hogy superintendenseinket az ujabb időben püspököknek nevezzük, (Istenem ! mintha ez nem egyértelmű volna amazzal!) és hogy azok között néhány szinte helyet foglal a főrendi házban ! De még az is fáj nekik, hogy mi prot. papok, minden szegénységünk mellett is egyenrangúaknak tartjuk magunkat ő velők ; pedig akár egyházi szolgálatra, akár értelmiségre és különösen hazaszeretetre nézve, különbek-e nálunknál? Es mégis az életben, sokan közülök, nagyon lenéznek bennünket és híveinket! Ez is az uralkodó vallás és gazdagság kifolyása. Végre az elkeresztelési és csalhatatlansági dogmákról jutott eszembe, hogy ez a római egyház, csupa politika és előrelátásból, elejétől fogva temérdek ember alkotta dogmával mintmegannyi bástyákkal, chinai kőfallal van körülvéve, honnan magát védelmezi, nemcsak, hanem szükség esetében az államokat ostromolja, a közbékét háborítja, s ha az államérdeke valamely áldozatot kíván tőle és szorul a kapcza, azokra hivatkozva, onnan belülről a szinte benülő pápával együtt azt mondja: «non possumus!» Ezt a sok ember gyártotta dogmát, mely annyira .gátolja az államot czéljai érdeme s a kellő haladás tekintetében, teljesen ignorálni és az örökös non possumra az államnak azt kellene felelni : «nos autem non possumus!» Én erősen hiszek a jó Istenben, a mind inkább fejlődő korszellemben, a nemzet nemes géniuszában, a liberális kormány és általában az ország képviselő testülete fenkölt gondolkozásában s végre a protestantismus igaz ügyében, melynek jelszava : a szabadság egyenlőség és testvériség, mind polgári mind vallási tekintetben; hogy a nagynevű Horváth Boldizsár orsz. képviselő ama szép ötlete ellenére, hogy ((használjuk fel a dagályt, melyet apály szokott követni)), a most beállott polgári és vallási örvendetes dagályt nem fogja többé felváltani a szomorú apály! Faxit Deus ! csak festina audacter, sed lente ! Mány, 1891, jan. 25. Kiss Károly, ev. református lelkész. Észrevételek a lelkészválasztási törvényjavaslatra.*) Közel tiz évi gyakorlat eléggé bebizonyitá eddigi lelkészválasztási törvényeink hibáit. Beszéltünk és irtunk is ezekről igen bőven. A sok beszéd és írás summája röviden összefoglalva ez: mind a gyülekezetek, mind a lelkészek jogos igényei kijátszatnak e törvények félszeg intézménye, a «jelölő bizottság)) által, ezt el kell törölni, s a választást szélesebb alapokra fektetni. De hát milyen legyen ama szélesebb alapokra fektetendő uj alkotvány ? Sok különféle tervrajzokat produkáltak egyesek és testületek, melyekből az előmunkálatok két nagy szakértője, a saját eszméik beillesztésével, előterjesztette e Lapban közlött javaslatát. A régi rokokó helyett reneszánsz-styiben van az uj alkotvány kidolgozva. Egészben véve szép és tetszetős. De itt-ott egyegy oda nem illő részlet boszantja a szemet, melyet azonban hiszszük, az épitő nagy bizottság, a zsinat simító keze elenyésztet. Legyen szabad szerény észrevételeinket e javas-I latra megtenni. E javaslat vezérelve, ha az indokolás nem mondaná is, elég világosan kivehető a szakaszokból. Nem korlátlanságot, de szabadságot akar adni a választó gyülekezeteknek, némi korlátok közt. Meg akarja adni a jogot a gyülekezeteknek, hogy szabadon választhassanak nem 3—5, egyént, hanem minden képesítettek közül. Más részről biztosítani akarja a lelkészeket, hogy az arra képesítettek közül nem 3—5, de vala menyi kijelöltetik. Es ez az, a miután gyülekezeteink s lelkészeink óhajtoznak. Ha ez megvalósul, teljes valószínű, hogy (dészen békesség az anyaszentegyházban.)) Nem igen lesz eset, hogy egyházmegye, kerület s konvent válasz| tási pörökben bíráskodjék. Ez .elv mellett természetesen a rettenetes «jelölő bizottsági)) intézmény a»lomtárba kerül, muzeumi ereklye lesz, tanulmányul szolgálván az utókor történetbúvárainak, mint a középkori «vas-szűz» és «spanyolczizma» s több más barbar kinzóeszköz. Csupán választató bizottság lesz, mely a pályázók okmányait vizsgálja át s a képesítetteket mind választhatóknak jelelvén ki, megejti a gyülekezetben a lelkészválasztást. Ez az uj alkotványnak homlokzata, erkélyéről szép kilátással, derült vidékére a jövőnek. Belül az épületben — mint mondám — itt-ott némi hiányok, célszerűtlen berendezés, fölösleges és kényelmetlen fülkék, egy-egy rejtek-lépcső, kibúvó ajtócska, melyekre ily középületben nincs szükség; de melyeket kasszálni, vagy átalakítani könnyű s igy részleteiben is helyes lesz e monumentális alkotvány. Mig a javaslat szerinti állapotában hagyva s akként bocsátva közhasználatba, csakhamar tapasztalni fognók, hogy minden ékessége mellett is igen kényelmetlen ez az épület. A symmetrriát s egyenlőséget kívánó ez épületnél *) E bírálatban is van néhány figyelemre méltó észrevétel. Ezért s az canditatur et altéra pars» elvére való tekintetből közöljük. De az érdemes cikkiró véleményét sem a «meghivás», sem a «próbaszónoklás* felől nem osztjuk. Szerk,