Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-27 / 52. szám

Betegsége, a tüdővizenyő váratlanul fejlődött ki, s hirtelen megölte az erőteljes, derék egyházi férfiút; november 21-én délután öt órakor hunyta le örökre szemeit. Temetésén Keresztesi Sándor madai pap prédikált, s a tiszaháti papi kántus énekelt. Halálát hü feleségén, Várady Karolinán kivül leánya Róza, unokája Géza és Gyöngyösy László máramarosszigeti professzor gyászolja, a ki az elhunytban szeretett kedves apósát vesztette el. De szélesebb körben is mély részvétet keltett váratlan halála, Szabocsvármegye törvényhatósága is egyik buzgó, tevékeny tagját vesztette el benne, a református egyház pedig buzgó lelkipásztorát. Igaz ember volt, az ilyeneknek pedig emléke legyen áldott. Nyírségi. KÜLFÖLD. Dr. Kuenen Ábrahám. Nem egészen viratlanul jött ugyan, mert barátai és ismerősei már hetek óta aggódva várták a betegség kimenetelét, de mégis nem kevésbbé lesújtó a hir, hogy a leydeni egyetem theologiai fakultásának büszkesége, a holland tudományos világ legelőkelőbb tagjainak egyike, dr. Kuenen Ábrahám e hó 11-ikén 63 éves korában elhunyt. A kik tudják, mi volt a maga szakjában az a férfiú, kinek halálát Hollandia szük határain kivül is számosan fájlalják, azok megbocsátják nekem, ha ezúttal csak rövid vonásokban vázolom az elhunytnak egyszerű, igazi tudós életét s működését, s nem bocsátkozom mélyebben e működés vázolásába, mint a mennyire azt egy ily irányú czikk keretében tehetem. Kuenen Ábrahám Haarlemben született 1828. szeptember 16-án; szülővárosában kezdette tanulói pályáját, honnan 46-ban Leidenbe ment, hogy e helyet többé el se hagyja, hanem állandó lakóhelyéül vegye. Theologiai dissertatiója, melylyel 1851-ben promoveált, az ó-szövetségből vette tárgyát s rögtön ezen promotio után a bölcsészeti szak is doktorrá avatta, «honoris causa». A következő év deczemberébenj rendkívüli tanárrá neveztetett ki — miután előbb egy évig a könyvtárnál működött — s székét 1853-ban foglalta el beköszöntő beszédével : «de accurato autiquitatis Hebraicae studio theologo christiano magnopere commendando», két évvel utóbb pedig mar az ó-szövetségi exegesis székét mint rendes tanár foglalta el, mely szakhoz 1859-ben az erkölcstant is csatolta. Mit tett Kuenen azóta az ó-szövetségi bibliai kritika terén, arról mint emiitők, egy czikk szük keretében nem lehel számot adni. Az ó-szövetségi isagogika s a vallások története egyformán hálára vannak kötelezve azon férfiú iránt, ki «Historisch-kritisch onderzoek»-jában «Godsdienst von Israeb-jében a szövegkritikának s ennek értékesítésének uj irányt mutatott, angol nyelven tartott «Nemzeti és világvallás)) cz. Hibbert felolvasásában s «de profeten en De profetie onder Israeb cimű művében pedig a vallások történetének szolgáltatott értékes anyagot. Álláspontját a pentateuch (illetőleg hexateuch) kérdésében s azt a fejlődési folyamatot, melyen ez álláspont elnyerésére jutott, saját maga vázolta a «Theologisch Tydschriftw 1870-ik évi folyamában s mivel épen ez a tér az, melyen Kuenen iskolát alapított, egyéb működésének rajzát mellőzve, ezen álláspontnak rövid feltüntetésére szorítkozunk. Az ó-szövetségi könyvek történetével foglalkozók előtt nem ismeretlen, hogy a hexateuchban három illetve négy különböző iró munkáját mutatták ki a tudósok, t. i. az elohimos, a jahvés írók munkáját (az elbeszélésben használt elohim és jahve istennevek után), a deuteronomium szerzőjéét s végül a szerkesztőjéét, ki mindezeket összeállította s összeillesztette. A régi nézet szerint ezen munkák közül legrégibb volt az elohimos munka, melynek különös ismertető jele az istennév használatán kivül az, hogy kizárólag a papsággal s az isteni tisztelet rendezésével foglalkozik. Az elohimos munka után jött volna időrendileg a jahvés iró munkája (a prófétai szellemben irva), s ezután némelyek szerint a kettő összeállítása ugy, hogy a deuteronomium csak betoldás lett volna a kész műbe, mások szerint pedig először a deuteronomium s legvégül az egész öszszeállitása. Kuenen az elohimos munka keletkezési idejét teszi legvégül s a papi törvény előállását részben a babiloni fogság alatt vett hatásoknak tulajdonítva, ezen fogság utánra teszi. Ez a hypothesis, mely a Graf-féle hypothesis neve alatt ismeretes, kizárólag Kuenennek tulajdonitható. O volt az, ki Gráfot figyelmeztette azon nézet tarthatatlanságára, melyet Gráf 1866-ban megjelent könyveiben vitatott, s mely szerint az elohimos munka két részből t. i. történeti és szabályzati részből áll s mig amaz, a hexateuch, legrégibb, addig ez annak legifjabb darabja. Kuenen ennek elleneiben Gráfhoz intézett levelében a történeti részt is a szabályzati (1 — 2. a szertartásokat szabályozó) részszel egy időben előállottnak és pedig a hexateuch legkésőbb támadt darabjának mondja. Azon levél, melyet Gráf erre Kuenenhez írt, s melyet Kuenen emiitett cikkében franczia eredetiben idéz, világos bizonysága annak, hogy Grafnak Kuenen figyelmeztetése előtt és a róla nevezett hypothesis egyáltalán nem fordult meg gondolatában sem. De azon Ígérete, hogy a kérdést a Kuenen által nyújtott szempontból vizsgálni fogja, oda vezette, hogy 1869-ben Riehmmel és Nöldeke-vel szemben a Kuenen álláspontjára helyezkedjék s tévedéseit beismerve az elohimos munkának mint egésznek legkésőbbi származását ismerje el. Ez a tévesen Grafnak nevezett, de valójában Kuenen-féle hypothesis azóta nagyszámú követőkre talált s ellenei is, pl. Delicsch és Dillman kénytelenek ezen hypothesissel szemben nagyobb koncessziókat tenni, mint az két évtized előtt elképzelhető lett volna. S a férfiú, ki e mozgalmat megindította, azóta is rendkívüli szorgalommal dolgozott annak diadalra juttatásán. A kik őt hallották, a magas, széles vállú, bár nem nagyon testes férfiút, ki előadásában is a nyugodt kimértséggel imponált, mely iratait is jellemzi, azok érteni fog/ák, hogy e férfiú több mint harmincz éven keresztül képes volt foglalkozni oly tárgygyal, mely a legminuciózusabb pontosságot igényli, mely a hideg részrehajlatlanság mellett magas fokú kombináló képességet feltételez, képes volt a zsidónép történelmének ta-