Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-20 / 51/b. szám

megóvták függetlenségüket, az ősöktől öröklöttéit az utódok a hazafias és vallásos kötelességérzetet. Azért tapintatlan bürocraták ne sértsék meg a protestáns önérzetet, s tanulják meg, hogy minden támadás a protestáns egyházak ellen annyi, mint megtámadni az állam érdekeit. Meglehet, hogy vannak egyének, kiknek nem tetszik a mi protestáns öntudatunk, s meghunyászkodáshoz nem szokott természetünk. De ezen bürocraták soha se lesznek egy alkotmányos magyar állam valódi támaszai. Kötelességünk volt ezeket elmondani, bennünket nem személyi tekintetek vezéreltek, s kell hogy megtudja derék kultuszminiszterünk, hogy eljárása széles körökben nagy visszatetszést okozott, s jövőre alaposabban informáltassa magát. Egy protestáns. ISKOLAÜGY. Bonyhád, Gyönk, Szegszárd. (Vége.) Hogy Bonyhád kiegészülés utáni vágya teljesen indokolt — Gyönkről nem szólhatok, mert eddig e kérdésben passive viselkedett, s Bonyhádnak engedte át ezáltal a prioritást, pedig qui prior tempore, potior jure — arra nézve hivatkozhatom nem kisebb tekintélyre, mint a nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrra, ki jelentéseiben (Különösen a XlX-ben) erősen hangsúlyozza a csonka gimnáziumok tökéletlenségét, fölhozva, hogy a középiskolai törvény megalkotása óta 13 csonka intézet nyert kiegészülést s igéri, hogy minden alkalmat és módot megragad, hogy még elég nagy számú csonka középiskoláinkat kiegészítse. Bonyhád kiegészülés után vágyik, áldozatokra kész e szép cél megvalósítása érdekében s igy a helyes elvhez való következetesség azt hozza magával, hogy ne öljük meg e régi, hivatását buzgón betöltött intézetet egy uj felállításával, hanem egészítsük ki, hogy teljesen feladata magaslatán állhasson. Magától érthető, hogy itt azért emelem ki Bonyhádot, s azért nem Gyönköt tartom a kiegészítésre első sorban jogosultnak, mert mint emlitém, Gyönk ez irányú igényét nem jelezte, Bonyhád pedig már tényeket mutathat fői. Hogy mily fontos kérdés az, melyet Marhauser úr fölvetett: a bonyhádi és gyönki gimnáziumok egyesítése, arról lentebb szólok. Azonban más ok miatt sem lehet Szegszárdon főgimnázium. Ismét a miniszter mondja, hogy a reáliskolák aránylag csekély számmal vannak a gymnáziumokhoz képest. Eszerint merőben ellenkeznék a tolnamegyei és az országos érdekkel, ha oly megyében, hol nincs reáliskola, nincs keresk. iskola, sőt polgári is csak egyetlen egy, most mindezek s különösen reálintézet helyett egy uj gimnáziumot teremtenének. «Ha tehát ugy állítjuk föl a kérdést, célszerű-e országos (sőt megyei) szempontból is, Szegszárdon egy uj főgimnázium felállítása, erre határozottan nemmel kell felelnem.)) Azonban másik kérdés pedig az, hogy egészen elüthető-e tehát Szegszárd középiskolára való igényétől, vagy e város, Bonyhád, Tolnamegye s az állam közérdeke valamely modus vivendiben célszerűen kiegyeztethető-e ? S e kérdésre époly határozott igennel felelek s Szegszárdnak a középiskolát megadandónak vélem. Igaz, hogy a XVII. min. jelentés szerint középiskoláink száma teljesen elegendő ; az is igaz, hogy mint fentebb adatokkal igazoltam, Tolna középiskolák tekintetében látszólag legalabb nem áll roszul. Azonban itt föltétlen tekintetbe vételt követel ama körülmény, hogy mindkét ott létező intézet csak algimnázium; teljes középiskola nincs a megyében, nincs különösen realiskola, mely aligha volna valahol jobb helyen, mint épen e vármegvében, hiszen az egész népes és nagy kiterjedésű Dunántúlban mindössze 5 reáliskola van, s pedig csak négy főreál. Ily intézetre jogos igénye lehet Szegszárd intelligenciájának s aránylag könnyen megnyerheti. Beregszászban is a polgári iskolát alakították át realintézetté, s egy virágzó realiskola sokkal többet rekompenzálhat a filíoxera által okozott veszteségekből is, mint egy tengődő gimnázium. Különösen üdvös volna ez a megoldási mód akkor, ha Bonyhád és Gyönk egy főgimnáziummá való egyesülése kivihető volna, s igy Tolna két erős középiskolával dicsekedhetnék: egy főgimnáziummal s egy főreállal. Ez volna a legegészségesebb állapot. Épen azért én, nem tekintve semmiféle helyi érdeket, csupán a tanügyi politika s különösen a középiskolai ügy országos szempontjából s egységes koncepciójából indulva ki, támaszkodva mindenütt a közoktatási minisztérium elvi kijelentéseire, kénytelen vagyok ismételni, «hogy a szegszárdi főgimnázium létrejötte legfeljebb maganak a városnak s közvetlen környékének lokális érdekeit elégitné ki, de sem az egész Tolnamegyéét, sem az ország jól felfogott közérdekét sem.» Holott Bonyhádnak főgimnáziummá kiegészítése felette kívánatos. ((Ellenben semmi komolyabb akadályt nem lehet az ellen fölhozni, sőt valóban óhajtandó, hogy a középiskolát akaró Szegszárd, talán polgári iskolája átalakításával,)) (még jobb volna, ha ez is megmaradhatna) föreáliskolát nyerjen, mely a lokális érdekeket épugy kielégitné, mint a gimnázium, országos szempontból pedig egyedül elfogadható. Nagyon valószínűnek tartom, hogy a tolnamegyei gordiusi csomónak legjobb megoldása ez. És most hadd érintsem felvett tárgyam másik, protestáns közérdekekből felette fontos részét, mely különben kifelé is éreztetné üdvös hatását: «a bonyhádi és gyönki protestáns algimnáziumok egyesítésének hírlapi megbeszélés tárgyává tett kérdését.)) Két, körülbelül egyforma régi, egyforma fokú, bár látogatottság tekintetében nem egyenlő protestáns intézetről van itt szó. A gyönki ev. ref. s a bonyhádi ág. ev. algimnáziumról. Bizonyos, hogy az utóbbi anyagi helyzete nem fényes, küzd, mint a legtöbb kisebb protest. intézet, a létért. A gyönki pedig, ha áll, amit Vargha igazgató úr e lapokban ir, pedig bizonyára áll, hiszen ő ismerheti iskolájának ügyeit, nemcsak anyagi tekintetben van a legbizonytanalabb helyzetben, úgy, hogy rövid idő alatti megszűnése épen nem lehetetlen, hanem adminisztrációja s hovatartozósága is oly rendezetlen, mint több más protestáns iskoláé. Sok az ura és parancsolója, kevés a valódi pártfogója. Valóban alig merülhet föl könynyebben gondolat a közel, vagy távol szemlélő agyaban, mint az, hogy e két intézet külön fentartása erőforgácsolás, egyesítése üdvös dolog volna. Épen azért igen érdemes munkának tartom a Marhauser Imre bonyhádi tanár úrét, ki e tárgyat újra felveté s a diszkussziót meginditá. Én részemről azt hiszem, hogy nincs igaza Vargha úrnak, a gyönki gimnázium igazgatójának, midőn a egyesülést visszutasitja, nem óhajtandónak, sőt lehetetlennek tartja. Most ül együtt a két protestáns zsinat, évtizedek