Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1891-12-13 / 50/b. szám
tarthat-e méltánylásra és segítésre számot s ez az országos érdek kérdése. A másik része az ügynek az, mely a két. protestáns egyház belső dolga s ez abban áll, hogy kívánatos és lehetséges-e a tolnamegyei ev. ref. és ág, ev. algimnáziumok egyesítése, hogy a két anyagilag gyönge és csonka intézetből egy erőteljes egész szülessék, s ha igen, hol, minő feltételek és módozatok mellett. Lássuk mindenekelőtt Szegszárd és Bonyhád ügyét s itt engedjék meg az érdeklődők, hogy némileg azokat az adatokat is felhasználhassam, melyeket a ((Sárospataki Lapokbanw már közrehoztam. Miről is van szó? Egy uj főgimnázium felállításáról. És hol? Tolnamegyében, ahol már két ily fajta intézet van s mindkettő csonka —, algimnázium. Anyagilag mindkettő elég gyönge, a gyönki meg épen oly szegény, hogy igazgatója maga mondja: «a gyönki gimnázium megszűnik az említett egyesülés nélkül is, ha az államtól, vagy másfelől segélyt nem nyer, meglevő vagyona nem levén elégséges további fentartására.» Az itt érintett tényekből akarok kiindulni s mindenütt a nm. vallás- és közoktatásügyi minisztérium jelentéseire támaszkodni erősségeim felhozásában. ((Középiskoláink elhelyezkedése sok kívánni valót hagy fenn. Vannak oly városaink, hol a felekezetek két gimnáziumot is tartanak fenn, de reáliskola nem létezik, sőt olyan is, ahol még polgári fiúiskola sincsen.» (XVII. min. jel.) E szerint az a közoktat, kormány által is elismert sőt felpanaszolt tény, hogy középiskoláink, mindenekfölött gimnáziumaink dislokációja oly rosz, hogy belőle középoktatásunkra s az ország adófizető közönségére nagy hátrányok származnak. Egyik vidéken halommal vannak az egyfajta középiskolák, vagy általában a középiskolák, másutt meg vagy elégtelen számúak, vagy épen nincsenek is. Énnek következménye az, hogy ahol túlságos sok a gimnázium, a tanulóifjúság egyoldalú irányban halad, s a humánus pályákat kedv és tehetség nélkül is túltörni, ahol pedig kevés a középiskolák száma, vagy épen nincs, ott pedig a tehetségesebb szegények a magasabb tanulmányoktól el vannak zárva. Ez az állapot főkép a mult s nem is épen a közelmúlt bűne ; már az alkotmányos kormány bevégzett tényekkel állt szemben legtöbbnyire, bár tagadhatlan, kogy 1868 óta is egész a legújabb időkig sok oly intézkedés történt, mely a felismert bajt nemhogy csökkentette volti2, hanem inkább fokozta. Másutt is való néven neveztem meg középiskolai dislokációnk helytelenségének okát, itt is hasonlókép teszem. Felekezeti féltékenység s a helyi érdekeknek a közérdek figyelmen kivid hagyása mellett való ápolása, ez az ok. De bármi lett légyen is ezen ok, az eredmény megvan, tehát le kell vonnunk belőle a következtetést a fenforgó esetre nézve is. Tolnamegyének van jelenleg két gimnáziuma. Az efajta középiskolák ismét egészségtelen tömörítésére vezetne, ha ott most egy ujabb főgimnáziumot állítanak fel. Lesz egy bokorban három gimnázium s nem lesz egyetlen reáliskola sem, valószínűleg az egyetlen, jelenleg fenálló szegszárdi polgári iskola is meg fog szűnni, épületét, jövedelmeit felhasználják majd a főgimnáziumra s igy a tolnamegyei nem vagyonos szülék abban a helyzetben lesznek, hogy fiaikat akarva, nem akarva gimnáziumi pályára kell adniok. Talán Szegszárd lakosságának, a helyi érdekekből indulva ki, kedves lehet egy főgimnázium, de ezt sem az egész megyének, sem, még kevésbé az országnak érdeke nem kívánja, sőt ellenkezőleg. Pedig az a létesítendő szegszárdi főgimnázium nemcsak ezé a városé, hanem az egész államé s tényező közoktatási állapotának rontásában, vagy javitásában. Statisztikai adatokkal lehet igazolni, hogy Tolnamegye középiskolák s különösen gimnáziumok dolgában eléggé el vau látva. A Dunántúl a két véglet Sopronmegye és Somogy; az elsőben minden 661 ')ijm 2 -re, és minden 49 ezer lakosra, az utóbbiba pedig csak minden 3265 '%*/m 2 -re, és 153425 lakosra esik egy középiskola. Ellenben Tolna a kettő közt középen áll, 1821 7r/m 2 -re és 117 ezer lélekre jutván ott egy gimnázium, igaz, hogy csak algimnázium, de mégis külön intézetek. Vigyáznunk kell arra, hogy a középiskolák dislokációjában ne szaporodjanak az oly végletek, aminőkkel fájdalom, nem ritkán találkozunk, például, hogy Sopron városában 3 nyilvános és 2 magánközépiskola van (azonkivül theologiai fakultás, tanítóképző, polgári iskola, középkereskedelmi iskola), Brassó városában 6 középiskola található (aztán theologia, két középkeresk. iskola, két polgári iskola, tanítóképző), Szepesmegyében — egyéb intézeteit nem is említve — van 5 középiskola, a szomszéd Sárosban négy (Szepesben is, itt is négy gimnázium), ellenben Csanádban épen nincs középiskola, sem reál, sem gimnázium. Különösen gonddal kell óvakodmmk a gimnáziumok egyes megyékben, vagy városokban való összetorlódásától. Szegszárd már ez okból sem kaphat főgimnáziumot Gyönk és Bonyhád közelében. A ((Budapesti Hirlapban» Szegszárd érdekeinek védelmezője, B. István Márm.-Sziget, Szathmár, Sárospatak, Zombor példáira hivatkozik, melyeket — mint könnyen ki lehetne mutatnunk — még sokkal szaporíthatott volna. De közoktatásunknak ez a fájdalmas és sebhető része nem mellette bizonyít, hanem ellene. (Vége köv.) Dr. Bartha Béla, sárospataki jogtanár. T A R G A. Győry Elek emlék beszédéből. Tartotta az 1791. XXVI. törvénycikk százados ünnepélyén. Az 1790/91. t. c. hatása nem olyan, a mely az ország határain tul ne szárnyalt volna. Kiterjedt az hazánk határain tul is, üdvös eredményt hozva az emberiségre. Mert mentől több tagja a nagy embercsaládnak szentelheti magát szabadon, zavartalanul, legszentebb érdekeiben nem háborgatva, gyűlölködéstől meg nem bénitva, az anyagi és szellemi haladás s erkölcsi tökélyesedés munkájának, mentől több oly tiszta forrása nyílik meg az eszmék világának, mint a minőt ez a törvény hazánk oly sok polgára számára megnyitott, annál sikeresebben, annál belterjesebben folyik ez a munka, a mely üdvös és hasznos az egész emberiségre nézve. Mig a vallási gyűlölködés folyt és viszály dult és szedte itt és másutt áldozatait, azokban a sötét időkben, a melyekben a vakbuzgalom és türelmetlenség üldözőbe vette lelkiismereti szabadságához ragaszkodó embertársát és űzte, üldözte gyakran emberi érzésből kivetkezve : mennyi könyv, mennyi szenvedés, mennyi vér jelölte a vész angyalának útját! Ezt a sötét szellemet elűzte hazánkban is hosszú időre — és bizom az emberiségban — örökre a sze-
