Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1891-12-10 / 50/a. szám
keresztyén testvérektől, számos református testvértől, a kik tudnak valamit az önök országa és egyháza történetéről. Rokonszemveznek önökkel számos múltbeli dologért és örülni óhajtanak önökkel számos jelenbeli dologban. Az 1791-ik év sötét és bánattal teljes korszakot zárt le az önök történetében. Lelkünkből kivánjuk mindannyian, hogy az 1891—ik év kezdete legyen a szellemi élet és keresztyén tevékenység egy új korszakának, hogy beteljesülve lássuk az önök martiromságot szenvedett atyáinak hő imáját: Magyarország, egész Magyarország legyen Jézus oltalmazó áldása alatt. Az önök országa Közép-Európa keleti határán van, és ennélfogva századokon át csatatere volt a félhold és a kereszt között folyt nagy harczoknak. E harczokat az önök hazája újra meg újra átszenvedte, de végre, áldozataiknak eredményeképen, a félhold hadai visszaverettek, a kereszt diadalmas maradt és Európa megmenekült attól, hogy igába hajtsa a török. De mialatt részt vettek ez élethalálharczban, más háborút is kellett vivniok. Isten kegyelméből a reformátió felgyuladt Magyarországon és most Isten egyháza meghasonlott önmagában. Az egyik rész el akarta fújni a meggyújtott gyertyát, a másik rész pedig óvni kivánta, hogy világosítson. Ebben a harczban ugy, mint a másikban, bőven ontották önök véröket és adták oda kincsüket az evangeliom védelmére, és ma egyházuk fennállása és virágzása azt bizonyítja, hogy valójában «a mártírok vére az egyháznak igazi vetése.)) És mialatt így harcoltak, még ahamis testvérekkel)) is kellett küzdeniök, azokkal, kik tagadták a mi urunknak Jézus Krisztusnak igazi és valóságos isteni voltát, és Istennek nagy kegyelméből Magyarországnak ev. ref. egyháza ismét győztes tudott lenni és különválni amaz emberek közösségétől. És igy atyák és testvérek, csak természetes, hogy arra az egyházra, melynek ilyen tötténete van, más országokból való, de ugyanezt a drága hitet valló testvérek gyönyörűséggel tekintenek. Az a presbyteri szövetség, melynek nevében szólok a melynek keresztyéni üdvözletét önöknek elhoztam, az egész világ református egyházainak egységét képviseli vagyis legalább amaz egyházakét, melyek a presbyteri rendszerhez csatlakoznak. Mikor a mi 16-ik századbeli Mózesünk, Kálvin János megütötte a kősziklát, megindult a reformáció elveinek áradata és a hova ezen vizek elözönlötték, ott élet vala, erkölcsi, szellemi, lelki élet és ennek az áradatnak köszönhetik az önök református egyházai a kontinensen létüket. Az áradatnak egy másik része átfolyt Nagy-Británniába és ott a folyam több ágra szakadt és minthogy mindenik felekezet reformáltnak vallja magát — a Rómától való elszakadás értelmében — a református szó nálunk nem eléggé megkülönböztető, s mi a presbyteri szóval élünk a régi reformáció hívei megnevezésére. Fajunk gyarmatosító tevékenységénél fogva, mi presbyteri rendszerünket elvittük távoli országokba is. Amerika, Ausztrália, Uj-Zeland és most India, Khina, Japán, Brazília mind elfogadták a mi rendszerünket és a református egyház az összes országokban terjed. A szövetség czélja, hogy a különböző egyházakat barátságos és testvéri érintkezésbe hozza egymással, hogy rokonszenvet, és támogatást nyújthassanak az erősek a gyöngéknek s erősek és gyöngék együtt működjenek közre Krisztus egyházának haladásán. Waldensi testvéreink 15,000 font sterlinget kaptak s a cseh egyház 5000 fontot, mit a szövetség gyűjtött számukra " Azért kívánjuk e szövetség fennállását, mert református egyházaink mind testvérek, mindannyi valósággal csupán egy egyházi és láthatólag is egybekötve kell lenniök. Azért kívánjuk ezt, mert ugy vélekedünk, hogy sötét felhők tornyosulnak fejünk felett s vállvetve kell egymás mellett államink. Az önök nagy magyarországi egyháza nélkül a mi szövetséges református egyházaink gyöngék lesznek, és ennélfogva utasítva vagyok, hogy e nagytiszteletű és befolyásos zsinatot felkérjem, adja -beleegyezését egy ily szövetség létesüléséhez és készségét nyilvánítsa, hogy elfogadja a felebaráti jobbot, melyet a világ többi református egyházai feléje nyújtanak, hogy nagy lépést lehessen tenni amaz igazi egyesülése felé ezen egyháznak, melyért Megváltónk imádkozott. Református egyházbeli összes testvéreik nevében könyörgök, hogy Istennek legdúsabb áldása lebegjen e zsinaton, és hogy a nagytiszteletű magyar egyház még hatalmas erő legyen az országoknak és népeknek az evangeliom és az isteni kegyelem számára való megnyerésében. Mathews G. D. hittudor titkár beszédére b. Vay Béla válaszolt szintén angol nyelven, melynek magyar forditása ez : Kedves testvérünk ! Fogadja a presbyteriánus szövetkezet nevében kifejezett nyájas üdzözletéért köszönetünket. Küszönjük azt a jó véleményt, melyet országunkról s egyházunkról kifejezett. Legyen megyőződve, hogy kézzel ragadjuk meg az elénk nyújtott kezet s hogy tudomásunk van a közelgő veszélyről, ama fekete pontokról, melyek fejünk felett lebegnek s tudjuk, hogy csak az egyesülés ad nekünk erőt. Legyen Istennek áldása az ön egyházán ! Tisza Kálmán főgondnok és világi alelnök ajánlja, hogy az üdvözlő beszéd és az arra adott válasz magyarra fordítva nyomassék ki, hogy a hívek anyanyelvükön olvashassák. A zsinat elfogadja az ajánlatot. Ugyancsak Tisza Kálmán a hétfői ülést 11 órára óhajtja tétetni, mivel annak tárgya a napi tanácskozási ügyrend leend. Ez inditvány is elfogadtatik. A testvér ágostai hitvallásúak zsinatának üdvözlésére kiküldött bizottság visszaérkezve, Szász Károly püspök jelenti, hogy ott a legnagyobb szeretettel fogadták és megjelenésök őszinte, tiszta örömre gvujtá a sziveket. Végre az elnökök és alelnökök rövid, de szives szavakkal köszönik meg az országos zsinat azon megtisztelő bizalmát, hogy az ülések tartama alatt az elnöki tiszteket rájuk bízták. Minden erejükből igyekezni fognak a megtiszteltetés kiérdemlésére. Ezzel az első, alakuló ülés véget ért. Molnár Lőrincz. Az ág. hitv. evangélikusok zsinata. r. Hunfalvy Pál. Megvallom, hogy most is, midőn e sorokat írom, még mindig a nagy a lélekemelő események befolyása alatt állok s igy nem csodálkozhatik senki azon, hogy midőn teljes történeti hűséggel ott akarom kezdeni elbeszélésem fonalát, hol az reánk nézve, sokakra, kezdetét vette, a fájdalom kettős erővel szorítja össze keblemet. Hiszen alig érkeztünk meg a'l fővárosba, egyházunk, hazánk s a tudomány egy kipróbált jelesének sírja tátongott felénk: Hunfalvy Pálét értem, ezen egyszerű veterán tudósunkét, egyházunk ezen egyik büszkeségét, kit f. é. dec. 2-án kisértünk ki az örök nyűg a-