Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-10 / 50/a. szám

keresztyén testvérektől, számos református testvértől, a kik tudnak valamit az önök országa és egyháza tör­ténetéről. Rokonszemveznek önökkel számos múltbeli dologért és örülni óhajtanak önökkel számos jelenbeli dologban. Az 1791-ik év sötét és bánattal teljes kor­szakot zárt le az önök történetében. Lelkünkből kiván­juk mindannyian, hogy az 1891—ik év kezdete legyen a szellemi élet és keresztyén tevékenység egy új kor­szakának, hogy beteljesülve lássuk az önök martirom­ságot szenvedett atyáinak hő imáját: Magyarország, egész Magyarország legyen Jézus oltalmazó áldása alatt. Az önök országa Közép-Európa keleti határán van, és ennélfogva századokon át csatatere volt a fél­hold és a kereszt között folyt nagy harczoknak. E har­czokat az önök hazája újra meg újra átszenvedte, de végre, áldozataiknak eredményeképen, a félhold hadai visszaverettek, a kereszt diadalmas maradt és Európa megmenekült attól, hogy igába hajtsa a török. De mialatt részt vettek ez élethalálharczban, más háborút is kellett vivniok. Isten kegyelméből a refor­mátió felgyuladt Magyarországon és most Isten egy­háza meghasonlott önmagában. Az egyik rész el akarta fújni a meggyújtott gyertyát, a másik rész pedig óvni kivánta, hogy világosítson. Ebben a harczban ugy, mint a másikban, bőven ontották önök véröket és adták oda kincsüket az evangeliom védelmére, és ma egyházuk fennállása és virágzása azt bizonyítja, hogy valójában «a mártírok vére az egyháznak igazi vetése.)) És mialatt így harcoltak, még ahamis testvérek­kel)) is kellett küzdeniök, azokkal, kik tagadták a mi urunknak Jézus Krisztusnak igazi és valóságos isteni voltát, és Istennek nagy kegyelméből Magyarországnak ev. ref. egyháza ismét győztes tudott lenni és kü­lönválni amaz emberek közösségétől. És igy atyák és testvérek, csak természetes, hogy arra az egyházra, melynek ilyen tötténete van, más országokból való, de ugyanezt a drága hitet valló testvérek gyönyörűséggel tekintenek. Az a presbyteri szövetség, melynek nevében szó­lok a melynek keresztyéni üdvözletét önöknek elhoz­tam, az egész világ református egyházainak egységét képviseli vagyis legalább amaz egyházakét, melyek a presbyteri rendszerhez csatlakoznak. Mikor a mi 16-ik századbeli Mózesünk, Kálvin János megütötte a kőszik­lát, megindult a reformáció elveinek áradata és a hova ezen vizek elözönlötték, ott élet vala, erkölcsi, szel­lemi, lelki élet és ennek az áradatnak köszönhetik az önök református egyházai a kontinensen létüket. Az áradatnak egy másik része átfolyt Nagy-Britán­niába és ott a folyam több ágra szakadt és mint­hogy mindenik felekezet reformáltnak vallja magát — a Rómától való elszakadás értelmében — a refor­mátus szó nálunk nem eléggé megkülönböztető, s mi a presbyteri szóval élünk a régi reformáció hívei meg­nevezésére. Fajunk gyarmatosító tevékenységénél fogva, mi presbyteri rendszerünket elvittük távoli országokba is. Amerika, Ausztrália, Uj-Zeland és most India, Khina, Japán, Brazília mind elfogadták a mi rendszerünket és a református egyház az összes országokban terjed. A szövetség czélja, hogy a különböző egyházakat barátságos és testvéri érintkezésbe hozza egymással, hogy rokonszenvet, és támogatást nyújthassanak az erősek a gyöngéknek s erősek és gyöngék együtt mű­ködjenek közre Krisztus egyházának haladásán. Wal­densi testvéreink 15,000 font sterlinget kaptak s a cseh egyház 5000 fontot, mit a szövetség gyűjtött számukra " Azért kívánjuk e szövetség fennállását, mert re­formátus egyházaink mind testvérek, mindannyi való­sággal csupán egy egyházi és láthatólag is egybekötve kell lenniök. Azért kívánjuk ezt, mert ugy vélekedünk, hogy sötét felhők tornyosulnak fejünk felett s vállvetve kell egymás mellett államink. Az önök nagy magyar­országi egyháza nélkül a mi szövetséges református egyházaink gyöngék lesznek, és ennélfogva utasítva vagyok, hogy e nagytiszteletű és befolyásos zsinatot felkérjem, adja -beleegyezését egy ily szövetség létesü­léséhez és készségét nyilvánítsa, hogy elfogadja a fele­baráti jobbot, melyet a világ többi református egyházai feléje nyújtanak, hogy nagy lépést lehessen tenni amaz igazi egyesülése felé ezen egyháznak, melyért Megvál­tónk imádkozott. Református egyházbeli összes testvéreik nevében könyörgök, hogy Istennek legdúsabb áldása lebegjen e zsinaton, és hogy a nagytiszteletű magyar egyház még hatalmas erő legyen az országoknak és népeknek az evangeliom és az isteni kegyelem számára való meg­nyerésében. Mathews G. D. hittudor titkár beszédére b. Vay Béla válaszolt szintén angol nyelven, melynek magyar forditása ez : Kedves testvérünk ! Fogadja a presbyteriánus szö­vetkezet nevében kifejezett nyájas üdzözletéért köszöne­tünket. Küszönjük azt a jó véleményt, melyet orszá­gunkról s egyházunkról kifejezett. Legyen megyőződve, hogy kézzel ragadjuk meg az elénk nyújtott kezet s hogy tudomásunk van a közelgő veszélyről, ama fekete pontokról, melyek fejünk felett lebegnek s tudjuk, hogy csak az egyesülés ad nekünk erőt. Legyen Istennek ál­dása az ön egyházán ! Tisza Kálmán főgondnok és világi alelnök ajánlja, hogy az üdvözlő beszéd és az arra adott válasz ma­gyarra fordítva nyomassék ki, hogy a hívek anyanyelvü­kön olvashassák. A zsinat elfogadja az ajánlatot. Ugyan­csak Tisza Kálmán a hétfői ülést 11 órára óhajtja tétetni, mivel annak tárgya a napi tanácskozási ügyrend leend. Ez inditvány is elfogadtatik. A testvér ágostai hitvallásúak zsinatának üdvözlé­sére kiküldött bizottság visszaérkezve, Szász Károly püs­pök jelenti, hogy ott a legnagyobb szeretettel fogadták és megjelenésök őszinte, tiszta örömre gvujtá a sziveket. Végre az elnökök és alelnökök rövid, de szives szavakkal köszönik meg az országos zsinat azon meg­tisztelő bizalmát, hogy az ülések tartama alatt az elnöki tiszteket rájuk bízták. Minden erejükből igyekezni fognak a megtiszteltetés kiérdemlésére. Ezzel az első, alakuló ülés véget ért. Molnár Lőrincz. Az ág. hitv. evangélikusok zsinata. r. Hunfalvy Pál. Megvallom, hogy most is, midőn e sorokat írom, még mindig a nagy a lélekemelő események befolyása alatt állok s igy nem csodálkozhatik senki azon, hogy midőn teljes történeti hűséggel ott akarom kezdeni elbe­szélésem fonalát, hol az reánk nézve, sokakra, kezde­tét vette, a fájdalom kettős erővel szorítja össze keb­lemet. Hiszen alig érkeztünk meg a'l fővárosba, egyhá­zunk, hazánk s a tudomány egy kipróbált jelesének sírja tátongott felénk: Hunfalvy Pálét értem, ezen egy­szerű veterán tudósunkét, egyházunk ezen egyik büsz­keségét, kit f. é. dec. 2-án kisértünk ki az örök nyűg a-

Next

/
Oldalképek
Tartalom