Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-10 / 50/a. szám

akkori törvényjavaslat szövegezésénél elkövetett egy egyszerű figyelmetlenségből, a mely azt eredményezte, hogy az 53. § f) pontjából eredetileg kifelejtett konventi tagok tévedésből utólag oly helyen illesztettek be a szövegbe a hol a presbyteriumok által választandók soroltatnak fel, a mint ezek több oldalról s 1886-ban a «Debr. Prot. Lap»-ban általain is teljes részletességgel és biztos adatok alapján kimutatva lettek. És ma nem átallanak beszélni e czimen jogelvonásról, a presbyteriumok elnyomásáról; holott maga a hatósági fokozatok egymásutánja, az alsóbb, főleg az egyházhatósági kör önállósága, egyházszervezetünknek egész fejlődési iránya és a zsinat-presbyteri rendszer természete, s végül az összes hasonló viszonyok között lévő európai protestáns egyházak példája feltétlenül azt követelik, hogy a legfőbb kormányzati és közigazgatási hatóság a közvetlen alatta lévő középhatóságok, illetőleg testületek kifolyása legyen, túlnyomókig azok választottaiból alakuljon. A feltüntetett alaptalan állítások és következetlenségek sorozatának kiegészítéséül még csak azt említjük fel, hogy a zsinat-presbyteri rendszer veszélyeztetését látják ugy a konvent hatalma, mint a konventi tagoknak az egyházkerületi gyűlések által való választatásában. Es hogyan védekeznek a veszedelemmel szemben ?! Ugy, hogy a konventet a presbyteriumok által akarják választatni ; tehát ugy, miként a zsinatot a minek természetes következménye lenne aztán időfolytán az, hogy a zsinat mellé nem egy annak alárendelt, hanem vele egyenjogú, mert ugyanazon alapon álló főhatóság lépne, a mely a maga coordinált állásában a zsinattal jogkör tekintetében annál sikeresebben concurálhatna, mert működése gyakori és állandóbb jellegű, mint a zsinaté; és ez uton a zsinatot lassanként fölöslegessé tenné, s lenne egy igazán nagyhatalmú, mert sem a zsinatnak nem íelelős, sem az egyházkerületek által nem befolyásolható erős centralis és minden egyéb középhatóságot agyonnyomó főhatóság; a -zsinat-presbyteri rendszer helyett pedig valami konvent-presbyteri, egyelőre alig jellemezhető egyházszervezet. íme! a zsinat-presbyteri rendszer lármás harczosai miként aknázzák alá ismét önmaguk, tán öntudatlanul a védelmükbe fogadott, jobb sorsa érdemes erősséget! De nem fűzöm tovább e gondolatokat, a mire pedig kimeríthetetlen anyagot szolgáltatna az a sok üres szólam és stereotyp egyházfájdalom, a minek csak .annyi értéke van, hogy a tájékozatlanokra a meglepetés első pillanatában hatást gyakorol, s ekként a jogvédő nimbusával körítve a harczos fejét, a hatalmi vágyakat ideig-óráig támogatja. Csupán azt említem még meg, hogy czikkiró t. barátom is, mint mások tenni szokták, lépten-nyomon a jeles Révész Imrére hivatkozik. — Ez ellen nem lehetne senkinek kifogása, mert hiszen Révész elég jelentékeny volt arra, hogy foglalkozási körébe esett kérdésekre nézve véleményéi meghallgassuk s őt magunk mellett tanúnak idézzük. Det

az már visszaélés az iró tekintélyével, ha idézeteinkkel olyan képet nyujtunk az ő felfogásáról, a minő a valóságnak nem felel meg, főleg ha "ezúton felfogásának tisztasága és következetessége iránt az olvasónál kételyeket támasztunk. Ilyenformán jár el czikkiró Révészszel, a mit ez meg nem érdemelt. Senki Révész Imrénél melegebben és határozatabban nem követelte azt, hogy a nagy egyházak több szavazatot nyerjenek. «Merő képtelenségnek tartom, úgymond, pl. azt, hogy a több mint 19,000 lélekkel biró Békésnek saját egyházmegyéje közgyűlésén s a választásoknál stb. csak épen annyi joga legyen, mint Csorvásnak stb.» s az ellenkező álláspontot hatalmasan czá• folja (Figyelmező. 1878. V. VI. f.) A magyar ref. egyház egységbe való olvasztása mellett lelkesedve ir ugyancsak Révész, s ha a határozatképes konvent ellen egy időben nyilatkozott is, de tudta, hogy közös főhatóságra szükség van, sőt annak tervét az országos főtanácsról szóló javaslatában meg is állapította, a mely körülbelől szélesebb hatalmi körrel lett volna felruházandó, mint a minővel ma a konvent bír. Határozott hive volt nemcsak a presbyteri, hanem azon túl menő tiszta képviseleti egyházszervezési elvnek, holott, a kik reá hivatkoznak, azok ezt a demokratismust nem mernék megengedni maguknak. De elég is lesz ennyi ebből is helyreigazításul. Könnyű belátni ezek után, hogy azon nézetűeknél, a kikhez magam is közelebb állani szerencsés lehetek, nincs és nem lehet szó semmiféle jogfosztásról, főleg épen a presbyteriumokkal szemben. Semmiféle egyházi testület vagy hatóság nem igényelhet magának több jogot, mint a mennyi saját életműködéséhez képest szükséges, a mennyi azt a rendszer természete szerint megilleti és a mennyit helyesen gyakorolni képes is. E kérdést a presbyteriumokra nézve elég helyesen megoldotta a mult. Ártanánk az egyes presbytériumoknak, ha még országos egyházi ügyekkel is elvonnók figyelmét a saját közvetlen feladat körétől. Nem jogosult tehát az ellentétes nézetűeknek presbyteriánus és antipresbyteriánus jelzők szerint való megkülönböztetése. A fentebbiekből világosan kitűnik, hogy nálunk senki sem gondolt a presbyterium jogainak korlátozására vagy csorbítására. Hanem igenis, gondol arra és törekszik tehetsége szerint, hogy egyházszervezetünket, eredeti jelleméből ki nem vetkőztetve, a kor igényeinek megfelelőleg, következetesen tovább fejleszteni, a modern liberális haladás eszméinek egyházunkban s iskoláinkban érvényt szerezni s az itt-ott aggasztó alakban mutatkozó hierarchikus színezetű retrográd irányzatot leküzdeni teljes erőnkből igyekezzünk. E fontos czélnak szolgálatára szánvák a fentebbi sorok is. Dr. Baczoni Lajos. ISKOLAÜGY. Az álló-irás előnyei a dülő-irás fölött *) Ugy a tanitóvilágban, valamint paedagogusok, orvosok, szakértők, iskolaszéki tagok és szülők körében régen hangoztatott sajnos tapasztalat, hogy az iskolába járó gyermekek egy nagy és jelentékeny része vagy elgörbült hát gerinc zcz el vagy mint rövidlátó kerül ki az iskolából. Nem akarjuk ezzel egyenesen az iskolát vádolni; jól tudjuk, hogy e szomorú jelenséghez hozzájárul sok más körülmény is; a gyermek gyenge testszervezete, veleszületett hajlam, rossz táplálkozás, a szülő hanyag gondviselése, öröklés stb., mind oly tényezők, melyet a fentemlített bajokat elősegíthetik. De tagadhatatlan tény az is, hogy az iskola nagy részben hozzájárul, vagy fokozhatja ezen bajokat; hiszen fejlődő gyermekeink életük egy nagy részét épen az iskola falai között töltik el. A környék és a talaj, melyen az iskolaépület áll, a tanterem magassága, nagysága és fekvése, a világítás, fűtés, szellőztetés, a tisztogatás, a *) A ferencz-városi iskolaszék felterjesztése a fővárosi tanácshoz. Szerk.