Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-10 / 50/a. szám

ságok kiszélesítésében élvezzük. Legyünk hívek a nálunk letéteményezett e szent örökséghez. A szabadságban, melyet számunkra kivívtak, álljunk meg. A hitbuzgóságban, melyért emiéköket áldjuk, meg ne lankadjunk. A szeretetet, melylyel előttünk fénylenek, kitartóan gyümölcsöztessük. Es legyünk jó reménységgel az iránt, hogy a mit ama szent örökség és drága kincsek érdekében dicső őseink példája szerint teszünk, azon jövőre is Isten áldása lészen! Sz. F. Helyreigazításul. Az egyházunkhoz való meleg ragaszkodás őszinte örömérzetével szemléljük hitfeleink kiváló egyéniségeinek a várva-várt zsinatra való összejövetelét. A mennyi fogyatkozás, viszszásság, jogos és jogosulatlan panasz merül fel egyházi közéletünk körében: épen oly sok várakozást és reményt szeretünk kötni egyházi törvényhozásunknak most kezdetét veendő munkálkodásához. A nagy buzgalommal és körültekintéssel készített törvényjavaslat alapján nem egy égető kérdés helyes megoldása van a törvényhozásra nézve lehetővé téve. Két dolog felett azonban méltán lehet sajnálkoznunk. Az egyik az, hogy a zsinati előkészületnél még most is, a debreczeni alkotmányozó zsinat után is, a fő figyelem a szervezkedés kérdéseire irányul, s ennélfogva a belső épités nagy érdekeinek kissé háttérbe kellett szorittatniok. A másik nem kevésbé sajnálatos körülmény pedig minden fokozatú iskoláink ügyeinek, a hol szintén anynyi rendezni és építeni való kínálkozik, csaknem teljesen érintetlen állapotban való meghagyása. Reméljük azonban, hogy a zsinat bölcsesége és az egyház testéhez tartozó iskolák iránt való köteles érdeklődése meg fogja tenni e tekintetben azt, a mit a javaslat elmulasztott. De nem az a czélja e néhány szerény sornak, hogy a törvényjavaslattal, a zsinat teendőivel foglalkozzék. Nyugodtan bizhatjuk azt a zsinati atyák bölcseségére. Összes igyekezetünk csupán oda irányul, hogy az a bölcseség szabadon érvényre juthasson, a nélkül, hogy azt akár a zsinat kebelében esetleg nyilvánuló bizonyos irányzatok, akár kívül a hálás közönség körében mesterségesen ébresztett hangulat nyomása valamikép akadályozhatná. És épen e fontos közérdek indított arra, hogy Görömbei t. barátomnak e lap 47. számában ((Zsinatunk küszöbén» czím alatt megjelent vezérczikkével foglalkozzam. *) Ez a czikk nem első e nemben, azt hiszem, nem is az utolsó; mert még mindig nagyon sok a túlságosan hiszékeny olvasó. Aztán az elégedetlenség anyaga, a melyben oly kényelmesen lehet dolgozni, mindig több az emberekben, mint az igazságszeretet objektív kritikája. Ha elnyomatásról, jogfosztásról beszélünk: mindig szivesebben meghallgatnak az emberek és hitelt adnak nekünk, mintha kötelességeikre figyelmeztetjük őket; mert a jogokból soha sincs elegendő, a kötelességekből a kevés is sok és kényelmetlen. De még az e fajta czikkek közül is kimagaslik a szóban forgó, ha ugyan lehetséges, valótlan állításai, következetlensége és tévedései által. *) Helyet adok e Helyreigazításnak az audiatur et altéra pars elvénél fogva. De alapeszméjével és következtetéseivel nem érthetek egyet. Szerk. A panaszos czikk írója azon obligát bus komorság okául, a mely az egész czikket jellemzi, azt hozza fel első sorban, hogy ((beleestünk a centralisaczio, a bürokráczia rendszerébe nyakig», a mi nem történik meg talán, ha a nagy Révész Imre élt volna. Igy azonban bekövetkezett az, hogy a határozatképes konvent elnyelte nemcsak a presbyteriumok, egyházmegyék, hanem az egyházkerületek jogait is. «Ennek igazolása végett — mondja a czikkiró —• elég csak az épen most lefolyt (nov. 5—7.) konvent gyűlésének határozataira hivatkoznom, melyekből meggyőződhetünk, hogy a presbyteriumra és egyházmegyére már nem is reflektálnak; az egyházkerületekre nézve is ezt olvashatjuk pl. «a 28. §. 11. pontjából a tiszáninneni, dunántúli és dunamelléki egyházkerületek kihagyni óhajtják a nagygyülekezetek több szavazatáról szóló határozmányt stb., az egyetemes konvent vita nélkül, szavazattöbbséggel az eredeti szöveget tartja meg.» «Szóval az egyházkerületek többsége, három egyházkerület a konvent által leszavaztátott. Továbbá «az 53. § f) pontja szótöbbséggel eredetiben fogadtatik el.» Valóban, nem tudja az ember, hogy mit mondjon a czikkiró által követelt ilyenféle bizonyítási eljárásról. Azt sehogysem akarjuk feltenni róla, hogy tudva, szándékosan ferdítésre vállalkozott volna bármiféle elvi vagy elvtelen álláspont iránt való elfogult kedveskedésből. Ily feltevéstől megóv minket t. barátunk egyenisége és ismeretes komolysága iránt táplált jó vélekedésünk. De hát mégis hogyan történhetik meg, hogy az idézett konventi jegyzőkönyvi határozatba, a hol csak a tiszáninneni és dunamelléki egyházkerületekről van szó, mint olyanokról, a melyek az ismeretes lélekszám szerint való szavazást mellőztetni kivánták, még a többség kedvéért, a dunántúli egyházkerületet is beleolvassa ?! Ha még valamelyiket kifelejti, azt értenők; mert sokszor nem lát meg az ember, még többször nem lát be oly dolgokat, a melyek szembeszökők. De hogy nem létező dolgokat is lásson: arra legalább is bizonyos ártatlan, de irányzatos képzelődés szükséges. E szerint tehát nem felel meg a valóságnak az az állitás, hogy az egyházkerületek többsége, három egyházkerület a konvent által le szavaztatott volna, mert csak az emiitett két egyházkerület szavaztatott le, ha ugyan egy felsőbb hatósággal szemben leszavaszásról egyáltalán beszélni lehet. Sőt a konvent álláspontját támogatja ezenfelül még az is, hogy a mit czikkiró -— ellenkezőleg — kifelejtett az idézetből, hogy t. i. «a nagy bizottság az eredeti szöveg változatlan fentartását javasoljam (Kvjk. 102. sz. 1891. nov. 5—7,) Egészen hasonló az eset a javaslat 53. § f) pontjában foglalt s szintén idézett azon határozmányt illetőleg is, mely szerint a konventi tagokat az egyházkerületi gyűlések választják, a hol szintén csak két egyházkerület nem kívánta a törvénybeiktatást, mig a nagy bizottság az eredeti javaslatot fentartotta. És ezzel az egész leszavazást theoria s a centralisationak erre alapított hangzatos vádja ott maradt a levegőben, támaszték nélkül, a melyet könnyen elfújhatna a józan igazság tisztító légáramlása, ha lázas sietséggel nem iparkodnának a hivatottak ujabb meg ujabb hasonló vádak kovácsolására a jóhiszemű nagy közönség ízletesnek látszó, de valójában egészségtelen táplálékául. Czikkiró t. barátom általában felette csodálatos módon bánik el a többségi elvvel. Keserűen panaszkodik a miatt, hogy a konvent az egyházkerületek többségét, az egyházkerület a megyék többségét leszavazzák. E tekintetben tehát a többségi elv mellett kardos-