Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-06 / 49. szám

Teljes tisztelettel "agyunk Szathmáron, 1891. évi november hó 10-én tartott protestáns felsőbb leányiskolái igazgató-tanács ülésből. Tabajdi Lajos, Dr. Farkas Antal, jegyző. elnök. Ezen előterjesztésben foglalt javaslatokat az értekezlet elfogadta, s valósításuk czéljából a részletes tervek kidolgozására, és a szervezés a gyűjtés körüli eljárás folyamatbatételére egy bizottságot küldött ki. Szathmár, 1891. nov. 12-én. Tabajdi Lajos, jegyző. NECROLOG. Böszörményi Károly 1821—1891. Alig van száma egyházi lapunknak, mely Isten földi országa egy hű munkásának kidőltét ne adná tudtunkra ; még alig száradtak fel az emlékezetében is áldott főpásztor elvesztése miatt hulló könyeink, a nagy sír mellett jobbról és balról uj sírhalmok emelkednek ; csak most olvastuk megdöbbenve a Tóth Miklós halálhírét s íme közöljük a Böszörményi Károlyét, akiben egy szerény, de lelkes; egyszerű, de nemeslelkű, csendes, nem kérkedő, de tűrhetetlenül munkás tagját vesztette a el lelkészi karunk ; atyját, vezérét az árpádi egyház ; éltető lelkét a lesújtott család. Halálát tulajdonképen 2 napi súlyos betegség okozta, előzőleg jelentéktelen tüdőhurutja volt, s midőn már a teljes felgyógyuláshoz közeledett, hirtelen rohamosan kifejlődött fültő, mirigy daganat két nap alatt folyó hó 19-én véget vetett a hatalmas életerőnek. Gyász lobogó lengése, harangok zúgása adta tudtul másnap az árpádi híveknek, hogy 44 éven át tapintatos vezérök, oktatójuk, barátjuk, lelkiatyjuk Böszörményi Károly meghalt. Hogy mennyire szerették s becsülték hívei, mily nagy kegyelettel viseltettek iránta, kitetszik abból, hogy mintha valami nagy ünnephez, vagy valami szokatlan eseményhez közelgetnének, monthatni az egész egyház talpon volt, apró felajánlott szolgálataikkal igyekeztek enyhíteni a megkeseredettek mély bánatát; a házak előtt a pallókat kijavították, udvaraikat rendezték, szobáikat csinosítgatták, hátha a nagy temetéskor egy-két vidéki vendég elfogadása által módjukban lenne leróni a tisztelet adóját. Tudom, hogy ezek apró jelentéktelen dolgok, de mivel egyszerű emberektől önként jöttek, szintén méltók a felemlitésre, mert egyrészt kifejlett kegyelet érzéküket, másrészt nagy halottjuk iránti tiszteletüket bizonyitja. A vidék s különösen N.-Szalonta valóban nagy számmal volt képviselve, a környékbeli tanitók halotti éneke után az udvarról a templomba vonult a gyászoló sereg, a hol a szalontai egyházi énekkar gyászéneke után nt. Szél Kálmán esperes úr mondott többeket gyakran zokogásig meghatott szép imát, melynek végeztével Köte-Gyán ifjú lelkésze Kolumbán Áron adta elő szépen átgondolt s költői hasonlatokban gazdag beszédben a lelkészi pályának minden más élethivatások felett tiszteletes és felséges voltát; meghatóan búcsúztatta el a boldogultat lelkész s tanácsbiró társairól, vigasztaló, erésitő szavakat intézett a gyámolától, megfosztott özvegyhez, megnyugtatta gyermekeit, s kevés szem maradt szárazon, mikor az elárvult gyülekezet tagjait hivta a koporsóhoz, végső búcsúra, gyászra, siralomra. Ezután hosszú kocsisor s a hívek nagy száma kisérte ki utolsó útjára az életben oly sokak tiszteletét kivívott lelkipásztort ; a sírnál Bagdi János anti lelkész tartalmas, szép beszédben mutatta föl a gyarló emberi életet, a rettenetes halált, emlékeztelett a sírra s intett az odavaló készületre. Azután elhelyeztük a koporsót, egy pár marok földet dobtunk reá s meghatva ott hagytuk őt a maga által ültetett s gondozott akáczfák tövénél, hogy pihenje ki hosszú munkás élete fáradalmait. Életrajzi adatai közül felemlítem, hogy született 1821. aug. 12-ikén Hodoson lelkészi családból; tanulmányait elvégezve Bihar-Félegyházán volt 3 évig tanitó s ezután az árpádi ref. egyházba rendeltetett helyettes lelkészül, az 1847-ik év tavaszán pedig rendes lelkészszé választatott s azóta folytonosan itt működött ő Isten dicsőségére, hívei boldogitására; lelkésztársai korán felismerték benne a szorgalmas és pontos embert, ezért gyámintézeti pénztárnokká választották, a mikor az özvegyek és árvák sokszor tapasztalták a nyomorúságot velük együtt érző szivének jótékony melegét, mert gyakran előlegezte az évi segélyt a határidő eljövetele előtt sajátjából azoknak, kik arra rászorultak. Majd az egyházmegye tanácsbirái karába emelte, mely hivatalában nemcsak a szigorú igazságosság, hanem a lelkésztársai és a tanitók iránti szeretet is vezérelte. Mint lelkésznek egyik legfőbb életelve ez volt : «a jó magvak hintegetésével ne késsél, de betakarításával ne siess, hanem várd meg, míg megérnek az aratásra.)) És hogy ezen életelvnek mily hasznai voltak, mutatja az árpádi ev. ref. egyház virágzó állapota, melyben a csekély anyagi erő daczára is mindenek ékesen és jó renddel vannak. Az ő lelkészsége alatt a templom kivül belől csinosan renováltatott ; a paplak és két iskola teljesen újból építtetett, s ily nagy kiadások mellett is az egyház adósságaitól nemcsak megmenekült, hanem meglehetős összegű tőkepénzzel is bír. Valóban ő egyházának és családjának ügyeit jól elrendezve halt meg, ezért mondható utolsó óráiban nyugodt lelkiismerettel «én nem félek a haláltól, mert ugy éltem», csak egy ilyen a haláltól nem félő életnek méltó befejezése volt az, mikor utolsó érthető szavai Urunk imájának egyes tételei valának. A beszédes ajak azután lezáródott, s néhány perez múlva szépen, fájdalom nélkül csendesen elaludt. Boldog ember, boldog halott! sokakat tanítottál életedben s életeddel, sokunkat tanítottál példád és halálod által. Nyugodjál csendesen, te bizonyara megérdemled, hogy zavartalan legyen álmod, nyugodt pihenésed s örökkévaló jutalmad. Árpád, 1891. november 29. IRODALOM. ** Magyarország Ujabbkori Történelme (1820-tól 1886-ig). Irta Hőke Lajos czimű munka ügyében arról értesítenek bennünket, hogy veterán írónknak folyó évi november hó 20-án bekövetkezett halála által e jeles mű kiadása elé semmi akadály nem gördittetett; mert a