Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-06 / 49. szám

hamis tisztöletökre az szegény, tudatlan kösséget elvonhatták volna.» Igy a káté író Beythe; miből bizonyos, hogy a hejdelbergi káté, vagyis a reformált egyház tanfogalmát osztotta ezen kérdésben, s emez egyház symbolikus könyvében foglalt álláspontra helyezkedett; s az abban is kifejtett okoknál fogva a reformált egyház felosztását mondta olyannak, mint a mely «igaz osztása» a tíz parancsolatnak. Luther úgy nagyobb, mint kisebb kátéjában megtartotta a tíz parancsolat régi, katholikus felfogás szerint való felosztását; vagyis szerinte is, a reformált egyház tanfogalmában első és második parancsolat, együttesen képezik az első parancsolatot. Hogy miért tette ezt Luther? nem tudjuk, de az bizonyos, hogy Beythe István nem a Luther felosztását helyeselte, hanem a hejdelbergi kátéét vette át könyvébe, tehát a reformált egyház symbolumát akarta abban kifejezni, s azt is állította benne előtérbe. Úgy a régi katholikus, mint a Luther-féle felosztás szerint, a második parancsolat: «Ne csinálj te magadnak faragott képet» stb. kimaradt az eredeti tíz parancsolatból, tehát hogy a tíz azért mégis megmaradjon a tizedik parancsolatból két parancsolatot formáltak, s azért végeredményében bár a másodikat abból kihagyták, még is tíz parancsolatot formáltak. Beythe ennél is a református symbolum elvei szerint járt el, mert úgy mond ebben egy önálló parancsolat foglaltatik, az emberi kívánságok korlátozása ellen, s midőn kérdezi : «Melyik a tizedik parancsolat ?» arra így felel meg: ((Felebarátodnak házát ne kívánjad, se ne kívánd az ő feleségét, se szolgáját és szolgáló leányát, se ökrét, se szamarát se semminemű marháját.® Bizonyos hát szerintem, hogy Beythe István ezen kis kátéjában, a tíz parancsolatot tárgyazó egész fejezeten keresztül, saját hittani álláspontját a református symbolika elveinek alkalmazásával nyilvánosan kifejezte, s e szerint református catechismust írt, következőleg maga is református volt, s a helvét, vagy kálvini reformátio zászlóvivői közé tartozott legalább 1582-ik évben kiadott kátéjában, különösen annak a tíz parancsolatot tárgyazó részében ezt tanulhatjuk. (Folyt, köv.j Thúry Etele. KÖNYVISMERTETÉS. «Beszédek és a theologia akadémia fejlesztésére vonatkozó dolgozatok.» Ajánlja: „Hallgatóinak és a zsinati képviselőknek szeretettel és tisztelettel a szerző A szerző Schneller István, a magyarh. ág. h. evang. egyet. egyh. theol. akadémiájának jelenlegi igazgatója Pozsonyban. Igazgatói székfoglaló, tanévet megnyitó és záró beszédei következők: «Az akadémiai szabadságról)); «Mire kötelezi akadémiánk neve polgárait?)); «A kegyességről és a theologiai tudományos munkásságról)); «Mire int az év gyásza?»; «A nemzetiségi kérdésről)); ((Vizsgáljuk meg önmagunkat!» ; «A theologiának tudományos jelentőségéről.)) A theologia akadémia fejlesztésére vonatkozó dolgozatai pedig ezek: « Állítsunk fel tanárképző intézetet)); ((Tervezet a középiskolai tanárképző felállításához)) ; «A lelkészképzésről.)) Minő jelmondatokra hívja fel iró hallgatói figyelmét, mint igazgató és mint tanár beszédeiben ? Legyenek szabadok és önállók; közelebbről sajátos értelemben Luther szellemének méltó örökösei ; kegyesek és munkások ; legyenek áthatva hazafias magyar nemzetiségi szellemtől; tudják megvizsgálni önmagukat és ha bűnösöknek találtatnak is, Isten végetlen kegyelmében való hitöket el ne veszítsék és végre legyenek adományszomjuhozók. Valóban nehéz eldönteni, hogy beszédei közül melyik a szebb és jobb, mert mindeniket Pál apostol erős logikája, Luther mély vallásos lelkülete és a magyar ember gondolkozásmódja hatja át. «... credo ut intelligam ...», hangoztatjuk mi is Anselmus érsekkel, de speciális protestáns értelemben. Hiszünk szerzőnek, mert beszédei hittel és reménynyel vannak irva; megértjük, mert Schleiermacherrel és velünk ő is a theologia feladatának a vallás és vallásos hit tartalmának megértését tartja olyan hittel, mely élő, tehát munkás, melynek birtokában a szív vallásos tudata kizárólag Istenre irányul és mint a tiszta szeretet gazdag, soha ki nem apadó forrását mutatja be. A szeretet ezen forrásából merit iró és nyújtja szeretettel hallgatóinak. A ki elfogadja, válóban protestáns theologus lesz és azon pillanattól fogva hova-tovább egész valóját a vallás eszméje foglalja el, mely eszme ellenállhatlanul kutatásra ösztönzi, nem külső törvényért, noha annak czélszerűségét elismeri, de benső szükségből, mely Krisztus foglyává teszi és annak szerelme szorongatja, hogy aztán mint lelkész ő kínálhassa hallgatóit a szeretet forrása élő vizével. A ki megérteni tudja ezeket, azt is érti, hogy miben áll a szabadság, a protestáns tudományosság és megérti, hogy «A nemzetiségi szellem fölött áll a nemzeti szellem», mely Magyarországon «edző s erősítő táplálékát nem természeti, hanem erkölcsi forrásból merité» ; nem feledi, «hogy e hazát ... állammá a magyar nemzetiség alkotá, s hogy e haza nemzeti hivatása betöltésénél a vezérszerep mindig a magyar nemzetiséget illette s illeti meg.» Nem tudjuk eléggé ajánlani iró beszédeit jelenlegi és volt hallgatóinak, egyszersmind felhívjuk azokra hazánk minden protestáns theologusának figyelmét. Nem kevésbbé érdekesek és fontosak azon czikkei szerzőnek, melyeket «A theologiai akadémia fejlesztésére vonatkozó dolgozatok)) czíme alá foglal. Ezen czikkek a nagy közönség előtt eléggé ismeretesek már, épen ezért — bár részünkről is sokoldalú megvitatást igényelnek — csak röviden emlékezünk meg azokról. A komoly, vallásos lelkületű tudós élénk vágyával sürgeti iró egy protestáns tanárképző intézet felállítását kapcsolatban a theologiai akadémiával. Azon hiány, melyet vallásosság tekintetében állami intézetekből kikerült tanároknál tapasztalható, sok esetben nemcsak elszomorító, de valóban megdöbbentő is. E hiány oka azon szeretetlenségnek és felületességnek, melyek vallás dolgában a tanítványoknál szintén mutatkoznak. Fia valóban igy megy még továbbra is, nemsokára eljutunk ama végpontra, honnan sirva nézhetünk vissza protestáns életünk romjaira. Együtt érzünk szerzővel: szívesen aláírjuk, illetve elismerjük éles kritikával és alapos szakismerettel megalkotott tervezete helyes voltának lehetőségét is, ám azért még sem fojthatunk el magunkban bizonyos kételyt, ha igazán lehetséges oly lutheránus felekezeti tanárképző intézet felállítása, hol az államnak épen semmi keresete, felügyeleti joga ne legyen? Ismételve fölteszszük a kérdést, mely e Lap hasábjain többször volt már szellőztetve: nem volna-e helyesebb, tehetségesebb, mert olcsóbb egyelőre bár Budapesten az egyetem mellé egy protestáns tanári internátust felállítani, hol a növendékek vallás-erkölcsi gondos nevelés-