Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-06 / 49. szám

tanár úr is már harmad izben fejtegeti s kiérezhető szemrehányással hozza fel, hogy senki sem méltatta feleletre. Részemről most is felelet nélkül maradna, ha nagvtiszt. szerkesztő úr a gyönki gymnasium tanárait különösen is fel nem hívná a felvetett eszméhez való hozzászólásra. Azért maradna pedig felelet nélkül, mert a más által jóknak itélt terveket és szándékokat, ha bár nem pártolhatom, nem örömest zavarom. A szóban levő tervet, vagy mondjuk eszmét pedig nem pártolhatom. Ugyan is, a két gymnasiumnak proponált egyesitésekor Gyönkön a gymnasiumnak meg kellene szűnnie. A fentartó testület pedig nem azért állított ide tanárokat, hogy minden megbízás nélkül e tanintézet megszüntetésére törekedjenek, hanem azért, hogy itt kitartsanak erejük fogytáig. És nekünk ugy tetszik, árulást követnénk el az intézetet alapító elődök intentiója ellen, ha másként tennénk. Azért bármilyen tetszetős is az egyesülés eszméje, különösen a távolabb állók és a viszonyokat nem ismerők előtt, gyönki tanár azt nem pártolhatja. De hiában is pártolná. A gyönki gymnasium megszűnik az említett egyesülés nélkül is, ha az államtól vagy más felől segélyt nem nyer, meglevő vagyona nem levén elégséges további fentartására. De e most meglevő alapok akkor sem fordíthatók más helyen levő tanintézet javára. Azért akár igy, akár ugy szűnik is meg Gyönkön a gymnasium, nem lesz mit más helyen egyesíteni. Az alapítók határozottan intézkedtek alapitványaik sorsa felől. És ha nem igy állna is a dolog, akkor is két, egymástól elég távol eső helyen levő tanintézet egyesítése, ha nem épen lehetetlen is, igen nehéz. Nem is tudok példát erre. Még egy helyen, egy városban levőknek egyesítése is sok bajjal járó dolog. S legtöbb baj még csak azután üti fel fejét. Az egyesülés után egyik vagy másik fél, legtöbbször mindkettő, képzelt vagy valódi sérelmeit felemlegeti s egymást keseríti. Ez ugyan nagy kár, de emberek teszik, s ember ezen nem segíthet. Ez egyesítés nehézségeit fokozná még a két iskola különböző természete. A bonyhádi gymnasium esperességi tanintézet s az espesség ott állítja fel tanintézetét, a hol jónak látja. Ujabb időben Bonyhádon állította fel, azelőtt másutt. A gyönki gymnasium nem esperességi, gymnasiumi, az esperesség nem rendelkezhetik vele ; az esperesség hatósága neki. Tulajdon joga bizonyos történeti jogon kivül, nincs hozzá. Nem áldoz rá most sem. Az a bizonyos történeti jog is két esperesség közt oszlik meg. Pedig talán nem is egyenlő arányban. S épen az igen óhajtandó, hogy illető két esperesség reális jogot szerezne hozzá, olyat, a mi áldozatta], kötelezettséggel jár. Most kié e gymnasium? Senkié. Mindenkié. Ezekkel az urakkal nehéz volna valami egyesülést létrehozni. De nem is kívánatos az egyesülés. Itt csak mellékesen hozom fel, hogy Marhauser kartárs ur szerint Szegszárdon állítani fel főgymnasiumot, centralizálás és másokat sutba dobás; Bonyhádon állítani fel, derék és dicséretes dolog. Én pedig azt tartom, hogy a Tolnamegyében levő két protestáns gymna.sium, egymástól elég távol levő két helyen, német nyelvű lakosság közepette, sokkal messzebb hatólag teljesítheti azonos hivatását, mint egy helyre összehozva tehetné. «Még terebélyesebb a fa, ha két ágú, Noha egy sudár tán nagyobb magasságú.» Gyönk. Vargha István, igazgató. TÁRCA. Emlékezzünk! — i79r. — Áldozzatok! Jertek hevülni a múlton, Zengjen öröm-ének szózatos ajkunkon. Bedőlt sírok felett lobogjon a fáklya, Csapjon fel az égig szíveinknek lángja! Mondja millió ajk : Dicsőség Istennek; Ragyogjon felettünk sugára a menynek ! Győzött a szabadság sok szenvedés árán, Engesztelést hozott a béke-szivárvány. Ébredt az igazság, mit rutúl megöltek. A hitnek rabláncza eme napon tört meg! Hogy világosság lőn : elszállt a sötétség, Miként a szívekből a fájdalom, kétség. Százados küzdelem czélja, vágya, álma, Sok szenvedés után mind valóra vált ma. Örömtől reszketve sebes, égi szárnyon Forró imádságunk a magasba szálljon ! Tépett, rongyos zászlónk nem hiába lengett, Megedzett aczélunk nem hiába csengett. Nem hasztalan csorgott őseinknek vére Az üldözött hitért hazánk szent földére! Sok penészes börtön nem hiába nyílt meg; Támadt vértanuja a kigúnyolt hitnek! Nem hiába repült a nápolyi gálya: Az égre felhatott a rabok imája! — De félre sötét kép, némuljon a jaj szó, Tűz égjen a szóban, legyen meszszehangzó! Hirdesse világgá, szíveket meghatva, lm itt ég az oltár a szent áldozatra! S felbuzdulva mind e fényes dicsőségen, Az áldozók arcza hajnal pírban égjen ! Beteljesülve mind, a mit a szív óhajt, Zengjen halleluját annyi millió ajk! Zengjen az Istennek ; zengjen a királyért, Zengjen a békesség szelid galambjáért, Mely a vízözönben vergődve sok éjjel Viszszarepült hozzánk olajfa levéllel1 És míg ünnepeljük a szabadság napját, Megkoszorúzva a hősöknek sirhalmát; Jövő küzdelminkre ez ige hevítsen : Üldözhet a világ, ha velünk az Isten! Barczika, 1891. decz. 6-án. Szuhay Benedek.