Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-29 / 48. szám

a tanári oklevél megszerzését. Tudom, hogy ez eszme nem népszerű, s talán legalább még most egy könynyen meg nem valósítható — de a magam részéről, midőn a népoktatás érdekében minden lelkésztől megkívánjuk a tanitói oklevél megszerzését, s mikor középiskoláink fiatalabb tanárai között is oly sokan vannak, kik a tanári oklevél mellett lelkészi képesítéssel is bírnak, nem tartom az eszmét kivihetetlennek; annyival is inkább, mert a kvalifikáczió megállapításánál kárpótolni lehetne a fiatal lelkész jelölteket azon 2 vagy 3 évért, a mit a tanári oklevél megszerzésére kell fordítani ok. De térjünk vissza Figyelő czikkéhez. A mit a censorról mondott, azzal, mint említém egyet értek ; de annyival inkább tévesnek kell tartanom azt, a mit az osztályzatok megállapítására nézve mond. Figyelő ugyanis arról panaszkodik, hogy a tanárnak nincs elég befolyása az osztályzat megállapítására s igy «a leghatalmasabb fegyelmi és serkentő fegyvert a censor a vizsgán kicsavarhatja kézébőh). (Mellesleg megjegyzem, hogy nagy tévedésnek tartom, ha valaki az osztályzatot fegyelmi fegyvernek tekinti.). Elmondhatom, hogy ha valamely intézetben csakugyan ugy áll a dolog, mint Figyelő előadja, az csak a konvent által megállapított, tehát általánosan kötelező «Rendtartás)) félremagyarázásával történhetik meg. E rendtartás B. I. 13. pontja ugyanis igy hangzik : Minden tanév végén minden osztályban nyilvános évzáró vizsga tartatik az igazgató-tanács kiküldöttjének, vagy kiküldötteinek elnöklete alatt, az illető osztályban tanitó tanárok részvételével. Ezen vizsga után ugyanezek a vizsga eredménye és az évi tapasztalat alapján állapítják meg az osztályzatot. Nézetem szerint az e pont második részében foglalt ugyanezek csakis az illető osztályban tanitó tanárokra vonatkozik, mert csakis ezeknek lehet évközben szerzett tapasztalatuk; s igy értelmezi e szakaszt intézetünk és biztos tudomásom szerint sok más intézet is, a hol az osztályzat megállapítása a censor által a vizsgái feleletre jegyzett érdemjegy figyelembevételével az illető osztályban tanitó tanárok által történik. Sőt tanári karunk azt is kimondotta, hogy nem tartja magát jogosultnak arra, hogy bármely növendéknek az osztályzatát valamely tárgyból a szaktanár véleménye ellenében szavazás útján állapítsa meg. Igy tehát az osztályzat megállapítására a szaktanár gyakorol döntő befolyást. Nem változtathatja meg e tényt még az sem, ha esetleg valamely intézetnél úgy értelmezik e szakaszt, hogy az osztályzat megállapítása az igazgató-tanács kiküldötteinek elnöklete alatt történik, mert még ez esetben is nézeteltérés esetén a tanárok többsége a censorral vagy censorokkal szemben mindég biztosítva van. Hasonlóképen téves az, a mit «Figyelő» az érettségi vizsgára nézve állit, hogy t. i. «itt a tanár fölösleges valami. Az egyházi elnök lép helyébe. Övé törvényeink értelmében a kérdezés joga.» Nemcsak hogy törvény, de a konvent vagy bármely egyházkerület által megállapított semmiféle szabályzat sem létezik, legalább nekem ilyenről tudomásom nincs, a mely az elnöknek ilyen jogot biztositana; sőt ellenkezőleg az érettségi vizsgálatokra nézve intézeteinkben is csak azon a miniszter által kiadott s az egyház kerületek által alkalmazkodás végett intézeteinknek megküldött «érettségi vizsgálati utasitás» a kötelező, mint hazánk öszszes középiskoláiban: ennek 23. § pedig világosan kimondja, hogy «A szóbeli vizsgálatokon az illető szaktudomány előadó tanára adja fel a kérdéseket, de a vizsgáló bizottság elnökének, és a kormányképviselőnek is joga van kérdéseket tenni.a A hol tehát ezzel ellentétes gyakorlat áll fenn, az ellenkezik az utasítással. Azt azonban, hogy az érettségi vizsgálaton nincs az osztályzat megállapítására a szaktanárnak kizárólag döntő befolyása, hanem csak épen ugy egy szavazat illeti az osztályzat megállapításánál, mint az elnököt vagy más bizottsági tagot, részemről helyesnek tartom, mert itt már az ifjú felett csak azon egy feleletből kell ítéletet mondani, a mit csakúgy hallott az elnök és a többi bizottsági tag, mint a szaktanár. A mi Figyelőnek azon tapasztalását illeti, hogy a kormányképviselő, mint egyetemi tanár, sokszor magas mértéket alkalmaz, nem vonom kétségbe; de ezzel szemben legyen szabad fölemlítenem, hogy intézetünknél bár a legtöbb esetben itt is egyetemi tanár volt a kormányképviselő — a középiskolai törvény életbelépte óta eltelt 8 év alatt, e tekintetben még egyszer sem fordult elő panasz, sőt a jegyzőkönyvbe bejegyzett osztályzatok szerint a szaktanár a legtöbb esetben szigorúbban Ítélte meg a növendék feleletét, mint a kormányképviselő, vagy az elnök. Hasonlóképen tévesnek, illetőleg rendtartásunkkal ellenkezőnek kell tartanom azon eljárást, ha valahol a «helyi hatóságok)) — tehát első sorban az igazgató-tanács —- a nekik nem tetsző, vagy velük bármi tekintetben ellentétbe jövő tanár üldözésére «bele nyúlnak a tanítás rendjébe, olyan studiumokat varrnak a nyakába, a miket nem oly kedvvel tanít, egyik osztályból a másikba teszik és sok mindent kitalálnak boszantására, mert világos törvény sehol sincs rá, a mely őket ettől eltiltaná)). Az országos középiskolai törvény 29. § világosan kimondja, hogy a tanár csak oly tanszakra alkalmazható, melyre képesítése szól; tehát a tanárt szak tárgyain kívül más tantárgy tanítására kötelezni nem lehet; de különben is rendtartásunk A IV. szakaszában, a mely a tanári szék hatásköréről szól, ki van mondva, hogy a tanári szék joga, a tantárgyakat az egyes tanárok közt beosztani ; igaz, hog}' az is hozzá van téve, hogy e megállapodásához az igazgató-tanács helybenhagyását kell kérni; de e helybenhagyás joga egyáltalában nem foglalja magában a jogot arra, hogy az igazgató-tanács a tanári kar által megállapított beosztáson bármit is önkényesen változtasson, legfeljebb a tanári széket hívhatja fel, hogy más beosztást készítsen. Szintén csak a rendtartás félremagyarázásából származhatik azon eljárás, ha, mint Figyelő írja, valamely intézetben a tanári kar által kimondott «consilium abeundi»-t az igazgató-tanács fölül vizsgálja s fölfüggeszti, vagy megváltoztatja. Erre nézve ugyanis a rendtartás egyenesen kimondja, hogy mig a «kizárás» büntetését az igazgató-tanács alkalmazhatja, a «consilium abeundi»-t a tanári kar szabja ki, s csak utólagosan jelenti be az igazgató-tanácsnak. S ezen bejelentés csak egyszerű tudomás vétel végett történik, s az igazgató-tanács elnöke, mint azt egyházkerületünk egy concrét eset alkalmából világosan kimondta, tartozik a hozzá beterjesztett összes ügyiratokat minden beavatkozás nélkül a püspökhöz azonnal fölterjeszteni; s az Ítélet megváltoztatásának vagy épen a kegyelmezésnek jogát — legalább egyházkerületünkben — eddig is mindég a püspök gyakorolta. Valóban nagyon szomorúak volnának tanügyi viszonyaink, ha iskoláinkban csakugyan a Figyelő által leirt 3 tanár typus volna uralkodó. De szerencsére, általánosságban nem úgy áll a dolog; s azt hiszem, sikerült