Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-02-01 / 5. szám

azon feneketlen tengerébe, melyben Róma vak papjainak éjjel és nappal uszniok kell.» «Nekem épen ugy, mint önnek meg kellett tanulnom azon gyalázatos kérdéseket, melyeknek betanulására Róma minden papját kötelezi. Én kötelezve voltam azon tisztátalan és erkölcstelen kérdéseket minden nőnek feltenni, a ki csak hozzám jön bűneit meggyónni. Ezen kérdések, hisz tudja ön, olyan természetűek, hogy egy prostituált se merné azokat a másikhoz intézni, stb. «Európa és Amerika törvényhozóihoz szóllok : Olvassák el azon borzasztó dolgokat és jusson eszükbe, hogy a pápának több mint ioo ezer papja van, kiknek főkötelessége épen ama bizonyos dolgokat a tőrbe ejtett nők érzelmébe plántálni. Tegyük fel, hogy minden papnak csak öt nő bűnbánója van (holott a napi átlag: 10) akkor is 500 ezerre rúg azon nők száma, kiket Róma papjainak törvényes joguk van naponként beszennyezni és megrontani.)) Es hogy ezen megdöbbentő állításait igazolja, megcáfolhatatlan bizonyságokra hivatkozik, ezt mondván : «Arra az egyre kérem a törvényhozókat, a férjeket és az atyákat, hogy olvassák el Dens, Ligouri, Debreyne és Róma minden theologusának könyveit, hogy azokból megtudják, mit tanulnak nejeik és leányaik a gyóntatószékben.w Ezután kézzel foghatólag dönti meg azokat az érveket, melyekben a gyóntatok eljárását az orvosi műtéthez szokták hasonlítani: fáj ugyan, de használ; ennél már nem lehet hazugabb és gyalázatosabb indok vagy hasonlat. Elismeri, hogy némely erős lelkii nők nemesen megharcolják ezt a harcot. A háborúban sem esik el minden katona. De ezek kivételek. Épen ugy, mint mikor Amerika egyik nagy erdejét tűz pusztitotta el ; csudálatos módon megmenekedett itt-ott, egy-egy fa a rombolás elől. «A ki pedig azt hiszi, hogy talán nagyítom a dolgot, olvassa el a következő kivonatot, melyet tisztelendő Scipió de Ricci emlékeiből vettem át, ki Olaszországban pistoiai és pratoi róm. kath. püspök. Ezen emlékeket a róm. kath. olasz kormány bocsátotta közre, hogy felhívja a világ figyelmét, miszerint a polgári és egyházi hatóságok részéről intézkedésekre van szükség, melyek gátat vessenek annak, hogy a gyóntatószékből áradó romlottság özöne véglegesen elseperje a nemzetet, mely romlottság Róma legtökéletesebb követői, a szerzetesek és apácak között is uralomra vergődött. A papságnak nem volt soha bátorsága ezen borzasztó leleplezésekből eltagadni egy jótát is. A 115. lapon a következő levelet olvassuk, melyet Floria nővér a szent Katharina zárda priornője irt dr. Kamporina Tamáshoz, a pistoiai püspöki seminarium igazgatójához : ((Bizalmasabb viszonyban állanak az apácákkal, mintha nőül vették volna azokat. Most az a szokás, hogy midőn a beteg nővér látogatására és meggyóntatására eljőnek, az apácákkal együtt vacsorálnak, énekelnek, táncolnak, játszanak és alusznak a zárdában. Elvük, hogy megtiltotta Isten a gyűlölséget, de nem a szeretetet; és hogy a férfin nő számára, a nő pedig a férfi számára van teremtve» stb. Végül elbeszél egy esetet, melyet neki egy nő gyónt meg ; nevezetesen, hogy őt már 9 éves korában elcsábította gyóntatója, az utánna következőnek ezt a bűnt meggyónta, a ki őt ismét ágyasává tette. A viszony tartott férjhez menetele után is. Csak akkor szakadt meg, midőn a gyóntató, a tőle származott kis leányát, tehát saját gyermekét is, hasonló bűnre kényszeritelte szobájában az első gyónás alkalmával. Midőn az anya ezt meghallotta leányától elzokogni, haragra lobban a gaz ellen, s a püspöknek személyesen bepanaszolta. Annyi lett büntetése, hogy áthelyeztetett a szomszéd gyülekezetbe; hol szenteskedő maga viseletéért köztiszteletben részesült, pedig ott is épugy folytatta aljasságát.)) Valóban ég kezem alatt a toll; kábul eszem, s fejembe szökik a vér e bűnös cselekmények ismertetésekor ; de e nélkül lehetetlen felvilágosítani szomorú sötétségben ülő kath. testvéreinket. O-Moravicza. Hetesy Viktor. KONYVISMERTETES. Előmunkálatok a magyarországi református egyház megújítandó énekes-könyvéhez. II. füzet 41. zsoltár és 10 dicséret bírálat végett kibocsátva egy szerzőtől. Kiadta Fejes István az egy. énekügyi bizottság elnöke. I. Ugy látszik a jelekből, hogy az énekes könyv megújítása komolyan tervbe vétetett. S a tények azt bizonyítják, hogy a felbuzdulás egyetemes, s egymásután küldik be szerzők dolgozataikat s a buzgó elnök örömmel és készséggel igyekszik megismertetni a bírálókkal és érdekeltekkel, hogy a fontos ügy minden oldalról megvitattassék, s Isten segitségével a nagy munka szerencsés megoldást nyerjen. Szükség is van ily egyetemes érdeklődésre, ily általános felbuzdulásra ! Mert az ilyen ujitás nem könnyű s egy-két embernek lelkesültsége, szorgalma a kitűzött szent czélt el nem érheti, az óhajtott reményt meg nem valósithatja. Hogy ilyen gyors egymásutánban jönnek ki sajtó alól a füzetek, jele annak, hogy a hivatottabbak a felhívó szózatot megértették; a szivek megnyilatkoztak a legfenségesebb eszme befogadására s a költők lantja megzendült Isten hatalmának, jóságának dicséretére, hogy épitő, fölemelő legyen gyülekezeteinkre nézve a vallásos ének megható nyilatkozata. Mindenesetre igazi és benső öröm fogja el mindazoknak szivét, kik ohajtották az ujitást látván a kiadott füzeteket, megértvén az átdolgozott énekekből azt, hogy nem egészen kopár a vallásos költészet mezeje s hogy e széles mezőn lehet találni nemcsak szivpompás, de illatos virágokat is, melyek imádattal, csodálattal töltik el lelkünket az örök Isten nagysága és hatalma iránt! Azt azonban lehetetlen elhallgatással mellőznöm, hogy bizonyos aggodalom fogja el az érdeklődők kebelét tudván azt, hogy bár a czél mindenkinél egy volna, de az ut és mód, mely által a czél elérhető lenne nagyon is külömböző. És ez a jelenség sajnálatra méltó a mozgalomban ! Nincs egy határozott irány, a mely szabályokkal korlátozná a hivatottakat. Sokan ragaszkodnak az ósdi conservativismushoz, sokan meg több szabadságot, izlést szeretnének bevinni a zsoltár költészetbe. Pedig félúton nem állhatunk meg, ilyen, amolyan tatarozással nem érhetjük be. Az idő egyet fordult, a világ nagyot haladt előre s nem hagyott el minket sem! És ha ma fölkelne sírjából Szenczi-Molnár Albert, az ihletett zsoltár költő : szent örömben égne nyelvünk nagyszerű fejlődésén s bizonyára nem azt mondaná : csak toldozzátok-foltozzátok a zsoltárokat, miket én három századdal ezelőtt megírtam, hanem azt : drága hazám jelenlegi nyelvén szólaltassátok meg az énekeket, mint én tenném, ha megzendíthetném még egyszer szent hárfámat! Ez