Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-08 / 45. szám

mányi elveit, «csak eszköz»-nek tartja, melyet bármikor eldobhat, mással cserélhet fel! És honnan veszi azt a bátorságot, hogy ((helytelennek és igazságtalannak, kíméletlennek és ridegnek)) tüntesse fel azt a programmot, melynek zászlajára azok a hitelvi örök igazságok s a velők szervi összefüggésben levő egyházalkotmányi alapelvek vannak felírva? Bizony az ily elvilágiasodott, a hit- és alkotmányi-elveket igy kicsinylő s az opportunismusnak és hatalmi érdekeknek szolgáló ily felfogás teljesen méltó azon névre, melyet egy alkalommal ((elvtelen praktikádnak és ((lelketlen taktiká»-nak neveztünk. Bizony a mi szegény egyházunk ily elveket valló kormányzói jól tennék, ha többet foglalkoznának az ctörök igazságok»-at hirdető Krisztussal s ez igazságokat institutióvá szervezett Kálvin Jánossal, mint a ccvilág fiainak bölcseségéveh), mely nem «ama Lélektől vagyon.» De térjünk át a bevezető elvi fejtegetésekről a vita főkérdésére. Azi^llitja^ dr. Kolozsvári ur, hogy a mi programmunk a acélban való unió helyett unificaiiót» sürget «az esz- 1 közökben.)) Nos, mi ezt az állítólagos tévedésünket nem ismerhetjük el. Programmunkban világosan azt sürgetjük, hogy ((Erdély helyezkedjék velünk minden lényeges dologban közös elvi alapra», a mi mindenesetre uniót, valóságos uniót jelent; de világért sem kívánunk «a világ egyház chablonszerűségére» emlékeztető, kényszerzubbony-féle „unijicatiót." Ezt czikkünkben egy szóval sem említettük, elménkben egy pillanatig sem forgattuk és nem forgatjuk. A történeti viszonyok által kifejlesztett s az egyházkerület virágzására szükséges «specialitások»-at j tisztelettel respektáljuk. Az általunk hangoztatott unió, hogy Augustinussal szóljunk; «unitas in necessariis» ; a közös hitelvekből folyó egyházalkotmányi elvek közössége; a fundamentális szervezeti pontokban való egység, hogy mint dr. Kolozsvári ur is mondja, «egy testté és egy lélekké forrjunk)) össze. Ilyen a mi reális uniónk. És ez a mi uniónk nem is valami uj, önkényesen kigondolt unió, hanem azon törvényes unió, melyet az 1881-ik évi debreczeni zsinat a híres 9. §-ban kontemplált, midőn önzetlen testvéri szeretettel kimondta, hogy Erdélynek «több százados különállás folytán kifejlett alkotmányos szervezete érintetlenül hagyatik», és teljes jóhiszeműséggel utána tette: «és részére fentartatik, hogy alkotmányát jövőben a képviseleti rendszer elvével összhangzóan tovább fejleszthesse." Nos hát mi csupán ennek az uniónak komoly és valódi realizálását sürgetjük, különösen a ,,képviseleti rendszer elveivel való összhangzásban." Hogy miért sürgetjük épen most, annak tárgyi okait Erdély egyházi közéletének főként az unió proklamálása óta lefolyt eseményeiben találjuk, melyeket röviden el kell mondanunk. A debreczeni zsinat után az erdélyi egyházkerület az egész egyházi életet felölelő, rendszeres és kimerítő rendszabály-gyűjteményt készíttetett, melyet egy kis nagyzással ((Törvénykönyvének, és a négy évig tartó munkálatot (melyet Szász Béla, Jeney Viktor és dr. Kolozsvári Sándor végeztek) «codificatio»-nak neneveztek. A munkálat csakugyan több is volt, mint a fenálló rendszabályok összegyűjtése, mert először a régi törvényhozói hatalom megszorítatlan érvényének tudatából indult ki s feledte, hogy az unió és a valódi egyházi törvények azt jelentékenyen korlátozták, midőn kimondották az Erdély által is abecikkelyezett)) általános határozatok között, hogy a magyar ref. egyházban «az egyházi törvényhozás jogát az országos egyházi törvényes - zsinat gyakorolja)) (Egyh. Törv. 9. §.). Azután mint a valódi törvényhozás szokta tenni az idegen törvényekkel, a codificationalis munkálat becikkelyezte a maga rendszabályai közé a zsinati törvénykönyvnek néhány fejezetét, nevezetesen az egyházalkotmányról szóló I. fejezet általános határozatait, továbbá a konventről, zsinatról, közalapról, lelkipásztorokról, egyházfiakról, énekrvezérekről, egyháztagokról, felelősségről szóló tövvény-szakaszokat; de nem vette át az egyházközségekről, presbyteriumokról, egyházmegyékről, egyházkerületekről szóló fő-főfontosságú egyházszervezeti törvényfejezeteket; és nem vette át főként a különben általa is beczikkelyezett egyházalkotmányi alapelveket, minők pl. hogy «a magyarországi ref. egyház zsinatpresbyteri rendszer szerint kormányozza magát» (Egyh. Törv. 2. §.), hogy «az egyházi hatóságok (tehát az egyházkerületek is) külön rendszabályokat alkothatnak, de az egyházi törvényeknek és a felsőbb testületek rendszabályainak sérelme nélkül)) (Egyh. Törv. 7. §.). Ellenben megtartotta a maga szervezeti különlegességeit, az immár hírhedt erdélyi specialitásokat, melyek között különösen kitűnnek az Igazgató-tanács intézménye, a hatóságok és gyűlések egész küriárchikus szervezete (75

papi egyénnel szemben 4/5

világi tagja van például az egyházkerületi gyűlésnek); a presbyteri elvvel homlokegyenest ellenkező összeállítása a kerületi gyűlésnek, melynek tagjait maguk a kerületi gyűlések választják; a konventi és zsinati képviselőket szintén a kerületi gyűlés választja; püspököt, fő-