Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-01 / 44. szám

többszörösen járulnak az ekklézsia fenntartásához. Hát bizony ezen osztálynál is meg van a hajlandóság a vagyont és jólétet felibe emelni a szegénységnek és alacsonyabb sorsnak. Ha ez demokraczia, úgy én nem tudom tájékozni magamat a mai emberek között, ha ezen jelenségből érvet kovácsolnának a több fizetéssel több jogot adni egyházszervezetünkben, oka nem én, de az elvet minden áron életbe léptetni szándékozók lesznek. Azt is mondják, hogy nagy és népes egyházak az iskolák fejlesztésére és szaporítására mennyivel nagyobb áldozatot hoznak ez idő szerint, mint a múltban. Hát hiszen ez csak azt mutatja egyrészről, hogy azok a gazdag és nagy népességű egyházak az ezelőtti időkben nem tettek annyit a népnevelés érdekében, mint a menynyit a kicsi egyházak tettek és a mennyit tenniök kelletett volna, telvén is tőlük ; más részről mikor egy 6000—7000 lelket számláló egyház 14 iskolát és egy parókiát gondoz, csakis olyan, vagy még kisebb arányban tesz eleget kötelességének, mint az 500 vagy 600 lélekből álló kis egyház, a mikor egy lelkipásztort és egy tanítót fizet, és pedig a nagy és gazdag jövedelmű egyházak vezérférfiai azt nem akarják meghallani s ha hallják is, megérteni, hogy a kis népességű s jövedelmi forrással nem bíró ekklézsiák tagjai mit és menynyit tesznek és áldoznak protestáns mivoltuk megőrzése és felvirágoztatására proventuálékban ; kézi és igás szolgáinlányokban hány napot és mily értéket raknak le az Úr oltára körül forgolódó sáfárok javára ; szakmányban, vagy más módon hány napot dolgoznak igavonó marhájukkal, vagy két kezükkel, csakhogy mint protestánsok életben maradjanak, vagy a tovább fejlődésre megkivántató pénzkészletet beszerezhessék, mert hiszen nekiek nem jön segítségükre egy-egy jószívű adakozó, vagy hagyományltevő, sem nem áll előttük a község vagy város pénztára, mint ez a nagy és népes községekben és gazdag városokban történni szokott. Azt is szépségesen és bölcsen agyonhallgatják, midőn azon intelem intéztetik a nagy népességű, dús egyházak vezetőihez, hogy szervezzenek külön parókiákat, külön lelkipásztorokkal és presbyteriumokkal, ezzel nemcsak erkölcsi kötelességüknek tesznek eleget, mivel az evangyéliomszerű papi gondozásnak ez elengedhetlen feltétele, hanem ez által a szavazatjogot is oly mértékben nyerendik meg, mint ha több-több egyházi individuumokká alakulnának. De hát miért lenne a jövedelmen való osztozkodás vagy ujabb terhek kivetése és elvállalása, hiszen elég kényelmes dolog megmaradni az eddigi állapotban, mégis a befolyás és döntés szerepét lassan-lassan lépésről-lépésre tért foglalva maguknak biztosítani. Hátra van még a harmadik elvi kérdés, mely a presbyteriális rendszert érinti, ez a konventi képviselők mikénti választása. A ((Törvényjavaslat)) tervezetét magáénak vallja 6 egyházmegye, u. m. az alsó-szabolcsi, békés-bánáti, bihari, heves-n.-kúnsági, nagy-károlyi és n.-szalontai, a presbyteriumok által kívánja választatni a beregi, debreczeni, érmelléki, felső-szabolcsi, máramaros-ugocsai, n.-bányai és szathmári. Itt már az érvelések szembe állítását mindkét fél feleslegesnek tartotta, egyszerűen a szavazás lett elrendelve; 36 szavazat 28-czal szemközt a konventi képviselők választását az egyházkerületi közgyűlésnek vindikálja. Én sem bocsátkozom a kérdés vitatásába, csakis azt ajánlom általános figyelembe, hogy ha azon szempontból indulva ki, hogy a presbyteriumok választják az egyházmegy.ei tisztviselőket, ezekből alakul — hozzájuk véve a képviselőket — az egyházkerületi közgyűlés, ez utóbbi tehát, mint a másik.kettőnek kifolyása és betetőzése, azoknak mintegy mandátusa, joggal választja a felette álló konvent tagjait, ha mondom ez az alapelv és kiindulási pont, méltóztassanak következetesen keresztülvinni ugy, hogy a presbyterium választ egyházmegyei tisztviselőket, az egyházmegyei közgyűlés, mint a mely a presbyteriumok képviselőiből áll, választ egyházkerületi tisztviselőket, tanácsbirákat stb. igy lesz csak meg az okszerű összefüggés és következetesség; de mig a püspököt, egyházkerületi főgondnokot, főjegyzőt és egyházkerületi tanácsbirákat a presbyteriumok választanak, addig a konventi tagok választását azoktól elvenni és a kisebb jelentőségű egyházkerületi hivatalnokokkal egy módon akarni választatni, minden egyéb lehet, csak nem a bevezetni óhajtott rendszer egészben való keresztülvitele és a konventi tagok erkölcsi tekintélyének emelése ; azt is kijelentem röviden, hogy mi, kik a konventi tagok választását a presbyteriumok jogául óhajtjuk kimondatni, csak ily módon látjuk százados autonómiánkat ezen testület áldásos működése mellett tisztán megőrizni és biztosítani. Midőn ezeket elmondám, lelkem igaz meggyőződésével és őszintén jelentem ki, hogy én senkinek, de senkinek igaz protestáns voltát s hitfelekezetünk felvirágoztatására való lelkes törekvését távolról sem vonom kétségbe és gyanúsítani véteknek tartanám, csak a módozatok és eszközök különfélesége, csak az egymástól eltérő felfogások állítják szembe anyaszentegyházunk hű és érdeklődő munkásait. Sütő Kálmán, bereg-somi ev. ref. lelkipásztor. A baranyamegyei árvaházról. Baranyavármegye az árva-vagyon tartalék alapjából megyei árvaházat akarván létesíteni, annak vezetését a szürke-nénékre kívánta bízni a megyében kétségtelen róm. kath. többség. E határozat ellen a reformátusokból, evangelicusokból, görög-keletiekből és zsidókból álló tekintélyes kisebbség a belügyminiszterhez felebbezett, mint arra a tisztelt olvasó-közönség talán emlékszik is. E felebbezés csaknem egy évig pihent a minisztériumnál, s a f. hó elején tartott megyebizottsági ülésre is csak a pót-tárgysorozatban jeleztetett, úgy, hogy arról csak kevés jól értesültek bírhattak előleges tudomással. A leirat lényege az, hogy az apácza-vezetés ellen a kisebbség által felhozott aggályokat túlzottaknak tartja ugyan, mind a mellett felhívja a megyét, hogy vegye komoly figyelembe s tegye beható ujabb bírálata tárgyáva a kérdést: ha vájjon szerzetes nők felserdült fiúk ápolására, gondozására, vezetésére paedogogiai szempontból alkalmasoknak mutatkoznak-e ? A róm. kath. papság több hévvel, mint okkal agitált — a miniszter által felvetett kérdés mellőzésével — a kegyelt apáczák mellett; de hatalmas ellenfélre akadtak Benkő Gyula, ez erős prot. érzületű kitűnő bizottsági tag személyében, ki hathatós érvekkel bizonyította be, hogy az apácza-kezelés többszörös, de nálunk speciális viszonyaink szülte okokból képtelenség; őt támogatta Nádossy tolna-baranyai ág. ev. felügyelő, ki a többség részéről, a kisebbséggel szemben loyalitást várna el. A kétségtelen hatást azonban nagyon ellensúlyozta egy reform, lelkész bizottsági tag felszólalása, kitől, mint hatásos szónoktól sokat vártunk — de soka