Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-10-25 / 43. szám

Épp igy nem közülünk való volt az az inotai születést! 30 éves, közép-ágothai juhászlegény is, a kinek másodszori jelentkezése a jezsuiták itteni működésének második vasárnapjára esett. Mióta kinőtt az iskolából, mint cseléd-ember, csak kath. templomba járhatott s kath. cselédség között élt. Kaptak is rajta a szentatyák nagyon s már előre hirdették, hogy vasárnap egyik eltévedt bárányuk visszatér az egyedül idvezitő akolba. Alkalmam nyílt azonban egy kissé megrontani az örömüket. A nagy fontosságra jutott legény ugyanis másodszor vasárnap délután jővén tanúival, előleges figyelmeztetésem daczára sem hozta el magával a hat heti tartózkodásról szóló bizonyítványt. Nem ismervén sem a kitérőt, sem két tanuját, ily okmányt követelni teljes jogom volt, (budapesti káplán-koromban is ez volt a praxis), és e követelésemhez ragaszkodtam is ez alkalommal a pedánsságig. Kezdtek háborogni ellenem. «Nem, nem, viszonzám nekik, nem bocsátom el addig, mig nem látom a bizonyítványt., Ügyis — folytatám emelt hangon — úgyis elég boszuságot csinálnak nekünk azok a jezsuiták : hadd törjek én is egy kis borsot az orruk alá.» S ezzel a jezsuita-páter elesett az előre élvezett örömtől, hogy a vasárnap délutáni nagy ájtatosság alkalmával vehesse át azt az egyetlen kitérőt, a ki épen kapóra jött nekik. Ugy hallom, meg is emiitette a szószékből, hogy «borsoltak oda fönt, (a felvégen levő parochiára czélozva,) nem adták ki az el bocsátót, az átvétel tehát csak holnap reggel történhetik meg.» A másnapi átvétel alkalmával aztán imigy'kezdé az áttért— hez intézett beszédét: «Hiába volt minden ármánykodás, mégis a kezünkre kerültél te eltévelyedett bárány 1 Bárcsak a többi eltévelyedettet is visszavehetnők az anyaszentegyház kebelére. De te, ugy hiszem, meg fogod még érni az egy akolt és egy pásztort (!).» Aztán az áttérő a három újját az evangéliumra téve, új hitvallását letette. «Hiszed-e Máriát, ugy mint Isten anyját, és ugy tiszteled-e, mint Istent ?» kérdezték tőle a többek közt. Legyen neki és nekik az ő hitök szerint 1... Teljes kilencz napot töltöttek itt a szentatyák, megfeszített munkát végezve reggel fél 6-tól este fél 8-óráig. Naponként kétszer prédikáltak, egyikök reggel, másikuk este 6-órakor. Közben örökösen gyóntattak és áldoztattak. Alig győzték a sok jelentkezőt meggyóntatni, mert még a távolabbi helyekről is rajként özönlöttek (urak és úrnők is nagy számmal) hozzájok, hogy lábaiknál letegyék súlyos bűneik terhét, mely alól' a rendes plébánusok nincs felhatalmazva feloldozni őket. A második vasárnap délelőtt, a mikor megint nagy processió jött minden felől, egy tekintélyes nagyságú fa-keresztet hordoztattak meg előbb a templom körül, majd felszentelvén azt, a templomban állították fel, örök emlékül itteni áldásos működésüknek. Szept. 21-én mint működésük utolsó napjának reggelén, a megholtak lelkéért tartottak nagy engesztelő szent misét, s egyszersmind a legérzékenyebb szavakkal, könyekre indítva az egész sokaságot, vettek búcsút a nyájtól és pásztorától. Hogy működésük mennyiben volt áldásos, majd elválik. Áttól félek, hogy a felekezetek közt nálunk eddig fennállott békét és nyugalmat alaposan megzavarták. Nem lehetetlen az sem, hogy a sok hűhóval sikerült megzavarniok egyes, különösen a szórványban lakó híveink fejét is, s néhány áttérési eset még elő fog fordulni. Azonban én tudom s tehetségem szerint teljesíteni is fogom kötelességemet. A főindok azonban, a miért erről a jezsuita-misszióról e helyen megemlékeztem, nem lehetett más, mint hogy figyelmeztessem lelkésztársaimat, hogy a fekete sereg mozogni kezd hazánkban is, az ultramontanismus már is megizmosult, a veszély közel. A papismus megátalkodott előharczosai, az ez ideig még meglehetős csendben működő jezsuiták lassanként végig fogják kóborolni az egész országot, «haladván előre az eddigi nyomokon», hogy felkavarják mindenütt a felekezetközi békét és nyugalmat. Mert hiszen rég megmondotta ezt XIV. Kelemen pápa, mikor 1773-ban a jezsuiták veszedelmes szerzetét örökre (!) feloszlatta: «Mig ez fennáll, lehetetlen, hogy az egyház igazi és tartós békéhez jusson.» De vájjon nem lehetne-e ez átkos fekete sereget előnyomulásában feltartóztatni ?. .. Hol a magyar nemzet törvényhozása, hogy eltűri ez országból kitiltott jezsuita-szerzet folytonos terjeszkedését ! Azt várja talán, mig kigyuladt a ház feje fölött, s mig a pusztulás nyomai szemmel láthatók lesznek?... És te, kálvinista és lutheránus egyetemes zsinat, fogsz-e vájjon gondolni arra, mikor az 1791-iki vallásbékét jubilálod, hogy nem örömre, de panaszra van ismét okod, hogy magyar prot. Sionunk sérelmei újból halomra gyűlnek, s hogy maholnap ismét csak tűrt felekezet leszünk e szép hazán?! Ébredjetek, Sionunk őrállói, mig még nem késő ! Ébredjetek ti is, egyszerű pásztorok, s őrködjetek hűséges gonddal nyájatok felett, mert ime «a ti ellenségetek az ördög, mint az orditó oroszlán szélylyel jár, keresvén a kit elnyeljen.)) Ha támad az ellen : leeresztett fegyverekkel állanánk-e vele szemben ! Föl védelmi harczra hát, az igazság és lelkiismereti szabadság szent ügyéért ! Előre a fekete sereg ellen! Lévay Lajos SYNODALIA. Az egyházi adó kivetése és beszedése. Általános vonásokban jellemezvén már a törvényjavaslatot, *) most egy igen lényeges alkotórészét veszem fel a kezeink közt lévő törvényjavaslatnak, azt, mely «az egyházi adóról)) szól (IV. rész) s elmondom régen táplált gondolataimat az egyházi adók beszedéséről is ; mert ugy láttam, ugy tapasztaltam évek során át, hogy a lelkészi fizetésnek nem annyira a csekély volta, mint inkább beszedésének ósdi, avult, a mai korba már nem illő s lealázó módja alázza le s gyalázza meg a lelkészi állást és hivatást. Vizsgálódásaimnak s azok beható és részletes voltának abban keresse az olvasó s velem együtt vizsgálódó az okát, hogy a javaslat a régi rósz, slendrián rendszeren semmit sem változtat, a midőn kimondja, hogy: «az egyházi adók kivetése, s fizetése... továbbra is terményekben, szolgálmányokban, készpénzben vagy esetleg kizárólag csak készpénzben is történhetik)) (241. §.), továbbá : a az adók kivetése, beszedése, esetleg behajtása és beszolgáltatása a presbyterium kötelessége)) (242. §.); azután keresse a hosszadalmas és részletes vizsgálódás okát azon körülményben, melyszerint egyesek és testületek itt-ott rámutatnak az egyházi adózás mai rendszeréből származó bajok és nyomorúságokra, de alaposan egyik sem foglalkozik vele ; és meg sem mutatják, mondani sem merik : miként lehetne hát eljárni másképen és jobban, czélszerűbben s a lelkészi állás és hivatáshoz méltóbban? *) L. e Lap 34. és 35. számait. Szerk.