Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-10-04 / 40. szám

denki közölni akarta saját nézeteit, olykor csodabogarait, és — kétségkívül a legőszintébb érdeklődésből egyházunk életkérdései iránt, kétségkívül őszinte meggyőződésből — sok ember azt hitte, hogy ha ő nem közli a maga nézeteit, elvész a világ, vagy legalább az egyház hajója zátonyra jut. Eddig vagyunk most — hátra van még a. zsinati teljes bizottság tárgyalása alá bocsátni az egyházkerületek javaslatait, s azután az egyetemes konvent elé a bizottság végmegállapodásait, hogv az ennyi szitán átszűrt törvény' O j J J javaslatot a konvent a zsinat elé terjeszthesse. És ma, két hónappal s néhány nappal a deczember 5-én összeülendő zsinat előtt ott állunk, hogy kevésbbé vagyunk tájékozva a különböző nézetek s azokból levonható közvélemény miben léte felől, mint voltunk, mielőtt ez ügyben — a revisio fontos munkájában — egy tollvonás is tétetett volna; és senki meg nem mondhatja e sok munkálatból, magán, hírlapi és egyházmegyei, részben már egyházkerületi nézetből és javaslatból mit fog elfogadni a zsinat, mit vet el ? jutunk-e általában eredményre s ha igen: milyenre ? Jobb, megnyugtatóbb, üdvösebb lesz-e az új törvény, mint a tiz év előtti, melynek számos és igen lényeges hiányait tárta fel s bizonyította be a tiz éves tapasztalás? Jelen egyházkerületi közgyűlésünk egyik fő-, mindenesetre legfontosabb tárgya a zsinatelőkészítő bizottság szerves munkálatának s az egyházmegyékből arra beérkezett vélemények és javaslatok tárgyalása. Az egyházmegyei vélemények egymás mellé és összeállításával, a tárgyalás könnyítése végett, az elnökség a jegyzői kart bízta meg s így azok mielőbb tárgysorozatra tűzhetők lesznek. Nem szándékozom, mint az elnökség egyik tagja, e tárgyalásban s megvitatásban tevékeny részt venni; legfölebb a netalán szükséges felvilágosítások megadása s félreértések helyreigazítása czéljából, mint a ki a nagybizottság, az alkotmányi albizottság tárgyalásaiban, sőt egyik fejezet (a lelkészválasztási törvényjavaslat) szövegezésében is részt vettem ; s a zsinaton, mint annak hivatalomnál fogva tagja — ha érem, szintén részt veendek s lesz alkalmam nézeteimet ott vitatni, vagy a jobbról meggyőzetve, módosítani. De éppen a zsinaton követendő eljárásom igazolása szempontjából, kötelességemnek tartom, némely nagyfontosságú s éppen a legtöbb oldalról vitatott kérdésekben elfoglalt elvi álláspontomat már eleve jelezni; nem mintha ezzel, c kérdésekben a legkisebb nyomást akarnék gyakorolni a főtiszt, egyházkerületi közgyűlés — s annak minden egyes tagja — jogosult véleményére; hanem a részemről is, úgy hiszem, jogosult egyéni vélemény nyilvánításául; úgy fogván fel a dolgot, hogy a zsinati képviselők, választóiktól, egyházmegyénként, a hivatalból részt vevő főgondnok és püspök az egyházkerülettől nem kap kötelező utasítást, hanem csak úgy, mint azok, legjobb meggyőződésük szerint kötelesek a törvényalkotás nagy munkájában részt venni. Az első nagyfontosságú kérdés, mely sok ellenző vélemény nyel találkozott — s ha a zsinat az ellene és mellette nyilatkozókból állana, a bizottsági javaslat megbukottnak volna tekintendő: a közigazgatási bíróság szervezése iránti javaslat. Ez intézmény egyházi életünkben újnak mondatik s szervezetünkbe beillesztése ellen főleg az hozatik föl ellenzői által, hogy az egyházmegyei és kerületi közgyűlések jogkörét csorbítja s az azok iránti érdeklődést csökkenti. Nézetem szerint a három ellenvetés egyike sem áll, legalább nem feltétlenül. Hogy a szervezett közigazgatási bíróság új és egyházi szervezetünkben ismeretlen intézmény volna: annak ellene mondanak az összes jegyzőkönyveink, mert a mostani javaslat által a közigazgatási bíróságok hatáskörébe utalt ügyek legnagyobb része mint magán- vagy közjogi vagy épen személyes pöröskedések bár nem fegyelmiek, legutóbbi zsinati törvényeink előtt is consistorialiter, tehát nem közgyülésileg, hanem bíróságilag tárgyaltattak ; sőt most is utóbbi zsinatunk óta, a papválasztási ügyek, még ha nem fegyelmiek is, maga a b. kódex által, a bíróság elé utasítattak. A mi a közgyűlések jog- és illetőségi körének a csorbítását s így a jogfosztás vádját illeti, azt hiszem, jogfosztásról ott szó sem lehet, hol egy nagyszámú sannálfogva nehézkes testület némely ügyeket egy kisebb számú emanatiójára ruház át, hol azokat alaposabban meg lehet vizsgálni s tárgyalni és elintézni. Végre a mi a közgyűlések iránti érdeklődésnek e tárgyak elvonása általi csökkenését nézi, fájdalom, a tapasztalás azt mutatja, hogy közgyűléseink épen ezen tárgyak iránt érdeklődnek legkevésbbé. Az érdeklődés addig tart, közgyűléseink addig népesekés elevenek, míg az egész egyházat — a kerületet, vagy egyházmegyét egyaránt érdeklő köz-, vagy egyházpolitikai ügyek tárgyaltatnak, azután a sorok megritkulnak s az egyes egyházak vagy egyesek — rajok, de csakis rájok nézve fontos és életbe vágó ügyei, jog- és tulajdonkérdései, üres székek előtt öt-hat ember jelenlétében folynak, vagy inkább daráitatnak le; az előadó által előterjesztetnek, irataik, okmányaik meg sem vizsgáltatnak, fel sem olvastatnak s annál fogva a