Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-09-13 / 37. szám

döttei Krisztits János polgármester vezetése alatt, ki az óhajtva várt püspök urat szívből jött szép szavakkal üdvözölte, melyre az ily széleskörű fogadtatásra nem is számított püspök ur mély megindulással válaszolt. Erre megkondultak a város összes harangjai, s megindult a hintók végtelen sora, mignem a minden ablakból köszöntésekkel üdvözölt püspök ur az uj templom kapujához érkezett, hol az egyház érdemekben megőszült főgondnoka, Vécsey István ur által fogadtatott. Távol állván az e fogadtatásra választ adott magas vendégtől, nem voltunk azon szerencsés helyzetben, hogy minden szavát megérthettük volna; de azt már igenis megértettük, midőn az Őt maga helyett felkért és megbízott agg püspökünkről oly elragadó ékesszólással szólt, hogy költői képekben dúsgazdag beszédével mindnyájunkat magával ragadott. De már ekkor a nap alkonyra szállt s szétoszlottunk egy nagyon kedves várakozás hatása alatt, melyet a másnap csakugyan fényesen be is váltott. A templomszentelési ünnepély a zárkő betételével vette kezdetét, mely alá az egyház, Szalay lelkész által kidolgozott és felolvasott nagyon érdekes története helyeztetett el. A kalapács-ütéseket, az Atyának, a Fiúnak, és a Szentléleknek nevébe, Szász K. püspök ur tette meg, melyet követőleg, az egyházmegyei papság ő méltósága vezetése alatt a templomba vonult, hol az első ének után a püspök eszmékben, költői hasonlatokban gazdag és kenetteljes felszentelő imával nyitotta meg az ige és sákramentomi szolgálatokat. Majd az ezt követett ének után a mi esperesünk, Szabó János ur lépett az emelvényre, (mert hát a szószék ez alkalomra fájdalom ! nem lett készen) s tartotta meg nagyszabású beszédét, melyben az észnek és a szívnek oly gazdag táplálékot nyújtott. Máté ev. 17-ik része első versein nyugodott a beszéd, mely szöveget e szavak zártak : Ez az én szerelmes Fiam, kiben én megnytigodtam: Otet hallgassátok l És ez lett a főtétel is, mit két részre szétválasztva tárgyalt. Már maga a szövegválasztás elárulta, hogy nem valami megszokott menetű beszédet fogunk hallani. Szép volt már maga a bevezetés, melyben a Thábor hegyi jelenet mély jelentőségéről szólt, s a tanítványok lelki állapotáról, melylyel ezek az Úrral a hegyre felmentek. S lélektani tapintattal tüntette fel természetes voltát ama lelki felhevülésnek, melynek hatása alatt Péter, látván Mózes (a törvény) Illyés (a próféta) és. Krisztus (az evangyelium) találkozását és együttlétét, igy kiáltott fel : Uram l jó nekünk itt laknunk; építsünk három hajlékot, neked egyet, Mózesnek egyet, és Illyésnek egyet. De az Úr erre nem felel; hanem megzendül e helyett a mennyei szózat: «Ez az én szerelmes Fiam stb.» A mai ünnepély magaslatán is fölhevül a szív — mondá a szónok — s mi is fölkiáltunk: Utam ! jó minekünk itt laknunk stb. De ez még nem elég ; mert o o ' az Ur megváltói működésének folyamában, nem a Thábor hegyén a megdicsőülés legmagasabb pontja stb. Egy csak átvonuló érzelem nyilatkozatában, mi ma meg nem nyugodhatunk; hanem a menny kijelentésére kell figyelnünk, melynek áldása örök s maradandó. Im e szózat a Fiúra, a Golgothán végbe ment iidvözitő szeretet érdemére mutat, mely felett a mennyei Atya szive megnyugodott, s egy kötelességet ad elénk, hogy e Fiút hallgassuk, a ki lett nekünk igazságunkká, szentségünkké, és váltságunkká. Es megmondá azt is, miben áll e hallgatás, mely az akarat, a hitben megszentelődött élet ható ereje, és gyümölcsei nélkül, az ember ajkán csak zengő érc és pengő cimbalom stb. Ezt követte az úri szent vacsora kiosztása, mely körül Szalay a helybeli lelkésztárs és Gutár János egyházmegyénk korra és érdemekben is legidősebb tanácsbirája forgolódtak. Szalay agendája is érdekes volt, a mennyiben teljesen kifejtette benne erőteljes hittani álláspontját, s megvilágosította azt a kérdést, hogy kinelc szabad s lehet megnyugtató reménynyel járulni a szent asztalhoz ? Megragadó részlet volt benne, hogy az Ur, csak tizenegy tanítványnak szolgáltatta ki a szent vacsorát, miután a tizenkettedik, t. i. Júdás nem mert oda menni. És e példában rámutatott ama lelki állapot megdöbbentő sötétségére, melyre kell, hogy megemlékezzék minden ember, ha azt nem akarja, hogy kárhozatot egyék és igyék. Miután a mondott beszédek és imák — mint értesültem — önálló füzetben fognak megjelenni, ez agendára is felhívom már előre olvasó közönségünk figyelmét. Volt keresztelés is, Szalay lelkész kis leányának keresztelése, melynek végzésére alulírott kéretett fel, de már csak a 12-ik órában, mint Domby Lajos gyulai lelkésztársunk is a zárima megtartására, kinek e tartalomban gazdag s valóban alkalmi szép imája méltó „Ámene" volt ama szent szolgálatoknak, melyeknek sorát a vendég püspök nagy áldásokkal megáldott szivének égő kiömlése, szív teljességéből kiáradott imája nyitotta meg. Délután 2 órakor, a kaszinó dísztermében közebéd volt, melyen a minden egyes teritékhez mellékelt étlapon a templom fényképe állt, intvén magasba nyúló torynával a vendégeket, hogy fölfelé nézzenek, mert a mai öröm áldása Istentől jött, kitől száll alá minden jó adomány és tökéletes ajándék. Sok szép pohárköszöntő volt, melyeknek sorát — köszöntvén a királyra — Szász K. püspök ur nyitotta meg; de ezek közül csak egyet említek meg, és ezt is csak azért, hogy szólhassak valamit azon férfiúról, kit e pohárköszöntő éltetett. Ez tek. Vécsey István ur, a becskereki ev. reform, egyház nagyérdemű főgondnoka, kinek évtizedeken keresztül tartott nagy munkájára e napon tette fel a gondviselés a befejezett munka felett való öröm koronáját. Midőn az 1848-iki vérözön a becskereki ref. egyházat elsöpörte, ő volt a Nóe, kinek egyháza iránt érzett lángszerelme bárkát épitett, s megmentette az egyház sírva elrakott okmányait s történeti értékeit. O volt az, a ki az ő galambját (mint egyik köszöntő megjegvzé tréfásan: a fekete galambot l) Szalay lelkészt kibocsátá, ki aztán csakugyan meghozta a kivánt béke zöld olajágát, melynek áldásaiért áldassék örökké a megsegítő Isten szent neve ! Délután 5 órakor ismét istenitisztelet volt, melyen Kecskeméti Ferenc békési lelkész fungált, kinek velünk együtt Szász Károly püspök ur is hallgatója volt. Szépen kezdte nagyon a beszédet, midőn igy szólt: A templom készen áll, s látva azt talán ezt mondjátok: «Hála Istennek, elvégeztünk mindent!)) De nem igy Atyámfiai! miután még csak most vár ez egyházra az igazi munka. A kőház felépült csakugyan ; de az apostol (I. Pét. II: 5.) más házról is beszél, sőt fel is hív bennünket, hogy: a lelki házat is épitsiik fel! Én hát a felől kívánok most előttetek szólni, hogy a bevégzett templom után: 1. Mir kell. 2. Miből kell. 3. Mimódon kell építenünk ? És a szónok teljes tárgyát evangyeliomi melegséggel fejtette ki, alkotmányát a hit köreiből rakta szépen öszsze, nem hagyván semmi kívánni valót. Én ezekben közlöm hevenyészve*) papírra vetetj *) Mert éppen egyházmegyei gyűlésünket is most tartjuk, kapcsolatban a templomszenteléssel itt N.-Becskereken. — G.