Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-09-06 / 36. szám

építését, mert úgy 1

átta, hogy «munkálkodásuknak még csak kezdete ez: egy a beszédjük, egy a nyelvük, ki akadalyozhatja meg őket vállalatukban ? Nosza szálljunk alá s rontsuk el, a mit építettek?!» Talán úgy látja, hogy egyetértve nagy és eredeti alkotásokra volnánk képesek; de kikutathatatlan végzése szerint talán készakarva nem engedi, hogy az egyházi téren valami maradandót alkossunk?! Eddigi történetünk legalább ilyesmit mutat! Ballagit a magán-vállalkozás sikertelensége nem csüggesztette el s teljes reménynyel van az iránt, hogy most a társulati együtt működésnek sikerülni fog nagyon sok. A társadalom válság előtt áll; pusztítással fenyeget egyfelől az internationale, másfelől az ultramontanismus; kezd kihalni minden érzék a vallási, az egyházi dolgok iráni", a tudás rombolja az orthodox hitet, a hit nem tud a modern formákhoz alkalmazkodni s egy mélyreható harcz folyik a hit és tudás között; a lelkek hánykódnak s megnyugvást szeretnének. A vallást a modern eszmékhez kell a maga formáiban alkalmazni, a tudással ki kell békíteni s újra élő, tápláló erővé kell tenni. Erre törekszik e Prot. Egylet, pártoljak tehát! Igen de feledte az Egylet is, feledte Ballagi is, hogy ők megváltás evangéliumát, a szabad szellemiség fiuságát azoknak hirdetik, a kik szolgasagukban jól érzik magukat s eszükben sincs az ónak betűi, elemei alul az újnak szellemiségére emelkedni. Az Egylet vezetői is, Ballagi is azt hitték, hogy már a köztudatban van az, a mi pedig csak a maguk lelkében élt. A legerőteljesebb egyéniségeknél is mégis csak erősebb a köztudat! Mikor észrevette ezt Ballagi figyelmét lassanként kezdte inkább más térre irányítani. 1877-ben visszalép a theol. tanárságtól. Azután már csak a pesti egyház presbytersége, a pesti egyházmegyei és a dunamelléki egyházkerületi tanácsbiróság köti szorosabban a gyakorlati egyházi élet munkalásához. A Prot Egyh. és Isk. Lap szerkesztését ugyan még sokáig megtartja, de csak azért, hogy ifjabb írónemzedéket nevelhessen körülötte, a melynek majd alkalmas időben átadhassa. A szerkesztésbe befolyt ugyan, egy-egy fontosabb kérdéshez még a régi erővel hozzá is szól; de tényleg már egy-egy főmunkatárs kezében van az egész lap. Tulajonképeni szaktárgyával a theologiával már csak íróasztala számára foglalkozik s az agg tudós inkább csak személyes rokonszenvből enged 1889-ben a kérésnek, hogy a fővárosban akkor rendezett valláserkölcsi felolvasásokon egy előadást tartson a Bibliáról. Idejét, munkakedvét a nyelvészetnek szenteli inkább. Példabeszédeit rendezi újból sajtó alá, szótárait szerkeszti ujabb és ujabb kiadások számára; megszerkeszti a kereskedelmi szótárt; élénk részt vesz az orthologiával folytatott harezban s e téren történt utolsó felszólalasa: Szókészleünk ortholog szabályozása stb., az Akadémiában nemcsak egy tudós értekezés volt, mely az irodalmat elméletileg gazdagítja, hanem egy hatalmas tény, a melynek eredmér^e egyszerre megvolt az érettségi vizsgái biztosok értekezletén s ez értekezlet elvi megállapodásaiban. Aztán ott találjuk Ballagit a főváros bizottsági tagjai sorában, mint a tanügyi bizottság tagját, nagy munkásságot fejtve ki a népiskolák érdekében ; ott van mint a polgári isk. tanítóképezde igazgató-tanácsának alelnöke a felsőbb nőnevelés ügyének legelső munkásai között; ott az árvaszéknél, mint fizetéstelen árvaszéki ülnök, a prot. orsz. árva-egyletnél, mint ig. választmányi tag stb. Legutóbb nagy érdeklődést mutatott a Magy. Prot. írod. Társaság iránt, azt reményiette, hogy ez már majd maradandóbb alkotása lesz a magyar protestantismusnak. Adná Isten ! Mióta az Egyh. és Isk. lapot átadta, megkezdte a temetkezést. Egymásután mondott le mindenféle bizottsági tagságáról, — csak az egyházi hivatalaihoz volt hű mindvégig. Az idei tavaszi converiti gyűlés volt az utolsó, a melyen még ott láttuk kedvesen megszokott, de már fajdalmasan összetört alakját. Ügy vezettük őt már fel ketten a lépcsőkön. A f. évi májusban aztán mind erősebben lépett fel régi, évek óta tartott baja; majd gyengébb szélhűdés érte, de a melyben mégis elvesztette beszélő képességét s élénk szelleme is megtörött. Gyermekeit is alig-alig ismerte meg. A szívós szervezet azonban a megoszlattatásnak még hónapokig sem engedett; itt is, még a halál fejedelme is csak hosszas küzdelem után tudta legyőzni. De ha a drága élet földi része az ő hatalmába jutott is, a nagy lélek a mienk maradt; alkotásai a miéink, az idő felett diadalmaskodva a késő utódokéi lesznek; szabad röptű szelleme ihletni fog, míg csak egy szerencsésebb nemzedék meg nem valósíthatja a szellemnek teljes szabadságát; lelkesedése tűzoszlop gyanánt megy előttünk a mai kor közönyének sivár pusztájában és törhetetlen munkássága például leszen előttünk mindenha! Eletét, működését hazánk művelődés története fényes betűkkel irandja lapjaira a legelsők, a legjobbak és a legnemesebbek közé! Majd a jövő adja meg neki azt az igazi méltánylást, mit a jelen többször megtagadott tőle; de a mi felett az. ő nemes lelke soha nem panaszkodott, mert mindig tudott őrülni a legkisebb sikernek is. Az örök igazra törekedett lélek immár nem tükör és homályos beszéd altal lát, hanem tökéletességben. Fel vannak fejtve a nagy kérdések, melyekre a feleletet annyi őszintességgel és rajongó szeretettel kereste. A porhüvelyéből kibontakozott lélek már most tudja, ha vájjon neki, vagy annyi ellenfelének volt-e igaza? Legyen neki az ő hite szerint! Áldassék közöttünk az igaznak emlékezete! Kenessey Béla. Hónapok óta szenvedett, hónapok óta remegtünk drága életéért, halála mégis meglepett. Az idei tavaszi konventen láttuk őt utoljára. De már nem vett részt a tanácskozásban. Igy is csak egy napig birta ki s aztán haza ment. Még egyszer, hogy úgy mondjuk, nyilvános helyen a templomban Aladar fia esküvőjén jelent meg. Itt már csak az öröm tartotta hogy látta fiát újra boldogan. Beteg volt már ekkor "agyon. Május 21-ikén régi súlyos bajához szélhűdés járult, mely emlékezetétől s beszélőképességétől is megfosztotta. Az a kéz, mely 76 éven át nem tudta megismerni a pihenést, zsibadtan hevert; az az ész, mely több mint félszázadig világolt sok ezereknek, csak olykor érezte néhány pillanatra, hogy élek, mert szenvedek! Oh ! Ela övéinek, tisztelőinek szerelme meggyógyíthatta volna! Jó barátjának a nagynevű Székács Józsefnek fia, dr. Székács Béla naponként eljárt betegágyához, de bár Dr. Ballagi Mór.