Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-08-30 / 35. szám

megrendelhették, de csak a munkás kezek milliói építhették fel.)) Ne feledjék a zsinati atyák ez okos, bölcs, igaz és szép szavakat! Videant consules !... N.-KállÓ, 189.1. aug. Görömbei Péter. A szájkosár. Az egyházi sajtó tervbe vett megrendszabályozása. Nem tudom másnak nevezni azt a különös szerszámot, mit a zsinati előkészítő bizottság az ő nagy czeremoniával készített törvényjavaslatában a ref. egyház boldogitására kitalált s «inter reliquas merces atque obsonia» kiállított. Hadd mondjam el, hogyan ismertem reá, milyen a szerkezete és eredménye. Üres óráimban, miknek száma ugyan rendkívül csekély, járkálgatni szoktam a ref. törvényhozói ipar e legújabb kiállításában, vizsgálgatva bírálgatva az ott talált ót- és újat, összehasonlításokat téve a mostani fejlemények és a tíz év előtti alkotások között, gondolván, hogy ha nem vagyok s nem leszek is jury-tag, ki majd szavazna is ((legjobb belátása szerint)) az egyes kiállított tárgyak felett, a bírálathoz jogom van. Bírálatom eleg szigorú volt. Mert sehogy sem vagyok megelégedve azzal az irányzattal, melybe jogi fejlődésünket ez a javaslat terelni látszik. Azt vártam, hogy a nagytudományú bizottság, felhagyva azzal a kapkodással, utánzással, melynek oly élénk ki nyomata a most élő törvény, megtalálandja az igazi ref., és evang. elveket, s azok alapján igyekszik visszahozni fejlődésünket abból a veszedelmes irányból, melybe tévedt. A csalódás felettébb nagy. ' J OJ Mert fejlődés helyett visszafejlődés; elvszerű intézmények helyett ujabb kapkodás, utánzás, az elveknek mind nagyobb ignorálása; szabadelvúség helyett absolutisticus törekvések ; demokratismus — nálunk ennek presbyterianismus a neve — helyett centralizáló episcopalis tendenciák ; önálló új termelés helyett importált, idegen termékek bántják a figyelő szemet léptennyomon. Egy pár példát csak! Teljesen a gyülekezeti, illetve presbyteri elv feladása a nagy egyházak több szavazati joga ; központosító törekvés a conventi tagok választásának elvonása a presbyteriumoktól; az erdélyi egyházmegyei és egyházkerületi igazgató-tanács majmol ása a közigazgatási bíróság, mely amellett, ' hogy felesleges, még Erdély jogfejlődésének episcopalis irányzatát is becsempészi hozzánk, s egy-egy bíbornoki vagy kanonoki közös érdekekkel bíró s a fő által vezetett testületet állít az ügyek vezetésének élére, azon szabadelvűbb gyakorlat helyett, hogy azokba beleszólhasson mindenki, kit közelebbről érdekelnek. Megmaradt még mindig Erdély külön törvényhozói gyermekjátéka, daczára annak, hogy egy példa már megmutatta, hogyan magyarázta ezt Erdély ; a zsinatnak úgy látszik most sem lesz kifogása azon különös eljárás ellen, hogy Erdély a maga más irányú elveivel és intézményeivel megmételyezni törekszik a mi egyházi fejlődésünket, s hoz törvényt a zsinaton — lehetőleg a maga gusztusa szerint — nekünk, de magának — csak otthon, ignorálva teljesen vagy utóbb felülbírálva a zsinati törvényt, melynek megalkotásába befolyt. Egyetlen egy ponton látszik a javítás elvszerű keresztülvitelének őszinte és öntudatos kívánása: a lelkészválasztási javaslatban, a hol a mult zsinat által reánk erőszakolt idegen szabású öltözet mellé készült s kiállíttatott egy másik is, már sokkal inkább református és evang. szerű; a pályázás által való betöltés mellé adatván a meghívás által való választhatás. Szeretjük hinni s bízunk népünk józan eszében, hogy fel fogja ismerni ebben az egyedül helyes s tisztán ref. módot lelkésze beállítására és mind nagyobb-nagyobb mértékben alkalmazkodni fog hozzá. De — fájdalom — a javaslat lelkes, igaz jóakarattal és elvszeretettel teljes két készítőjének sem volt bátorsága az ellenkező útra tévedt áramlattal szemben kivágni azt a rákfenét, a mi — talán anélkül, hogy tiszta tudatával bírnánk — tíz évi mardosó fájdalmainknak legfőbb okát képezi: az egyházosztályozást s lelkészminősitést, melyeknél szerencsétlenebb, elvtelenebb gondolat alig lehetséges. Ezek rontják meg a papi közszellemet, mely koncz után sóvárgássá fajul, menten minden evangeliumi idealismustól; ezek teszik tönkre a gyülekezeteket, melyek puszta ((javadalmakká)) aljasíttatnak, ezek ássák meg bevezető csatornáit a szolgalelkűségnek, protectió hajhászásnak, nagyképűsködésnek s tág kaput nyitnak minden idegen, romboló gondolatnak s intézménynek. Láthatják a t. olvasók, hogy bírálatom elég kemény volt s kifejezéseim sem igen dicsekedhettek a csiszolt udvariasság helybenhagyásával. Jött hozzá más is, hogy a szájkosárral megismerkedhessen!. Az eszme-társulás utján gondolatom reá tévedt mostani törekvéseimre; s nem épen a tiszteletteljes elismerésnek, hanem a bosszúságnak elkeseredett szavai repültek el ajkaimról a meglevő törvény ellen, mely két ekklézsíától is, hova pedig jó reménynyel pályázhatnám, elzár azzal, hogy nem adott hozzá minősítvényt; megrovásom körébe foglaltam még azokat az intrikákat is, melyek egy és más oldalról ellenem működnek, szerencsésebb családi összeköttetésekkel biró atyafiak érdekében. Áradt ajkaimról a panasz, minta ketté vágott zsilip vize; s elkezdtem prédikálni ama «törvények»