Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-08-16 / 33. szám

• r

„ / / / 1073 ''). -. • protestáns egyházi És iskolai lap. REGISEGEK. Pathai István úgy szökött-e el Dunántúlról ? — Szives válasz Follváry László kartársamnak. — Felettébb sajnálom, hogy a Mokos ur cikkére tett észrevételeim eme passusa: «Tóth Ferencz vádjának alaptalan voltát bebizonyítja a dunántúli egyházkerület régi jegyzőkönyve, melyből bizonyos az, hogy Pathait Bethlen Gábor vitette el Belényesbe»: éppen Földváry lelkésztársamat nem nyugtatta meg, kivel különben e tárgyban, még a mult évben leveleket váltottam, es azok egyikében el is mondtam indokaimat, nem kisebb értékű documentumra, mint egy erkölcsi testületnek a manifestatiójára alapítván azoknak helyességét. Im ő mindazokat figyelmen kívül hagyván, azt írja ezen becses Lapok 25. számában, hogy azt még most nem hiheti el. Sietek kijelenteni, hogy a történetirónak bármely állítást, vagy eseményt elhinni, vagy el nem hinni nem lehet, nem szabad, nem használván ez semmit a történettudományra ; hanem annak minden állítását positiv adattal be is kell bizonyítania és ezt történettudásnak s nem történethivésnek nevezzük. Tóth Ferencz sem úgy hitte, hanem úgy tudta, hogy Pathai elszökött kerületéből és ezen tudását Kanisai Pálfi János levelére alapította s ebbe fogódzik Földváry lelkésztársam is. De hát mi van abban a levélben ? Keserű panasz és szemrehányás! Enynyi az egész. Ezek mindegyikéből fakad annak fájdalmas hangja. Ám recitáljuk el magyarul így : «A dunáninneni, (ma dunántúli) kerületnek főhajósgazdája az ő testvéreinek és társainak tudtán kivül, megkérdezése nélkül, a hajót az örvény közepén elhagyta, s ennek a kerületnek kötelékéből végképen kiment.)) Tehát ez fáj Katusainak ; azt panaszolja, hogy mielőtt Pathai elment volna, miért nem közölte a szent coetussal szándékát, mikor a kerület hajója úgyis az örvény közepén van, s nagy szüksége volt a kormányosra. Ebbe igaz, bele lehet ugy fogódzni, hogy a miért a püspök gyűlés nélkül ezt elhagyta, tehát ugy szökött el. De hát tehetett-e arról Pathai, hogy tél-viz idő levén, synodust nem tarthatott, vagy ha Bethlen azt kívánta, hogy azonnal menjen ! A 76 éves öregnek megnyugtató lehetett a gondolat : küzdelmes életét a nagy fejedelem védszárnyai alatt fejezhetni be. Ezer baj, veszély volt magában a kerületben ; a lutheránusok és reformátusok közt kiütött ízetlen tollharcz tetőfokát érte; az apostasiák napirenden voltak ; a somogyi ekklák, mivel püspököt nem láthattak, zúgolódtak, függést ismerni nem akartak etc. Im Kanisai is, a fentebb említett szemrehányás után, mit Földváry kartárs jónak látott nem közölni, már «örömét nyilvánítja Pathai dolgainak szerencsés előmenetelén, abban nem annyira az Isten atyai gondviselését és szeretetét nézegeti, hanem azt csudálja, hogy ennek a kerületnek hullámzásai közül, életének ily késő alkonyán kiragadta és erre a helyre és állásra kegyelmesen előmozdította.)) Eme szavak Kanisai szájában, nem a köznapias szerencse kívánás nyilvánulásai, hanem legbensőbb, mondhatnám atyai barátjának, jól megérdemlett nyugodalmas állása felett való kegyeletes fiúi örvendezés szavai ezek ; amaz örök igazságot fejezi ki velük : az öreg embernek pihenő kell, nem küzdelmes életpálya. Vagy tán ezek is szemrehányás szavai ? Oh dehogy, és azokkal is, melyeket előbb szemére lobban*) Tárgyhalmaz miatt késett. Szerk. tott, csak a maga keserűségét illustrálta, saját lelki fájdalmait festette. Hány csapás érte Pathai távozása óta, rövid két esztendő alatt, melyek között levele szerint is legelső és legnagyobb hogy, ifjú patrónusa Batthyány Ádám katholikus lett etc. A kerület sorsának ily zilált állapota, az ezek miatt való szomorúság, az igazgatásban megedzett s megöregedett bölcs vezér távozása felett való fájdalom szolgáltatták Kanisai leveléhez azt a keserű hangulatot, a milyennel az bevezetve és befejezve van, és a melyet Tóth Ferencznek Túladunai püspökök élete czimű műve 65 — 68. lapjain olvashatunk. Azon nem csudálkozom, hogy Kanisainak eme szomorú hangú levele Tóth Ferenczet tévedésre vezette, még pedig olyan tévedésre, mely Ítélet és egyszersmind vád is Pathai ellen, mely eredetileg igy hangzik : «(Pathai) 1629-ben mind ekklésiájától, mind a superintendentiától tudva nem levő de nagy okokból elszökvén, és papságát és püspökségét elhagyván, Belénesbe ment lakni... hol nagy vénségben meghalt)), mert el egész Tóth Ferenczig, mikor még más adatunk nem volt Pathai távozására nézve, mint csupán Kanisainak többször említett levele, abba minden mesterkélt rabbulistica nélkül, bele lehetett erőszakolni azt az értelmet, hogy Pathai úgy szökött el. De ma már ezt nem követhetjük. Mert Révész Imre megindítván 1870-ben egyháztörténeti forrásokban gazdag és majdnem páratlanul álló «Figyelmezőjét)), mindjárt az első évfolyam XI. XII. kettős füzetében, a dunántúli egyházkerület régi jegyzőkönyvéből kiadta azokat a leveleket, számszerint öt darabor, melyek szerint nevezett kerületnek 1629. márc. 18-án Körmenden tartott zsinata Kanisai Pálfi Jánost püspökké választván, őt Batthyány Ferencz özvegyének Lobkovicz Pappel Évának, Batthyány Ádámnak, gróf Nádasdy Pálnak, alsólyndvai Bánffy Kristófnak és rimaszécsi Szécsi Mihálynak, mint kegyes patronusinak, illetve patronájának pártfogásába ajánlván, az ezekhez küldött levelek mindegyikében azt írja, hogy: «a mi előbbeni püspökünk Pathai István helyett, kit Bethlen fejedelem O felsége közülünk elvitetett, választották Kanisait.» Tehát 1870. óta vita tárgyát az nem képezheti többé, a mit Tóth Ferencz beleerőszakolt Kanisai levelébe, hogy Pathai úgy szökött el dunántúlról, mert ime egy erkölcsi testület manifestatioja publikáltatott, és abból megtanuljuk, hogy nem úgy szökött el, hanem Bethlen fejedelem ő felsége vitette el közülünk. Felment tehát engem boldog emlékű Révészünk a kötelesség alól, hogy Tóth Ferencz vádját megdöntő okmányokat közöljem, mert ő azokat ez előtt huszonegy esztendővel már kiadta; azonban arra igenis kötelez nem csak engem, hanem mindnyájunkat, hogy legalább azt a szép forrás publicatiot, mely már közkincscsé van téve szorgalmasan tanulmányozzuk és értékesítsük. Fia egy Pauler Gyula a Wesselényi és társainak összeesküvése című művében nem egy helyen leplezetlenül bevallhatja, hogy ezen tárgy körül forgó tanulmányában itt és itt, a ((Budapesti Szemlé»-ben vagy a «Századok))-ban tévedett, mert még akkor nem állt rendelkezésére a titkos levéltár kincsbányája, s a keze alatt levő okmányokból akkor máskép nem alkothatta meg véleményét: csak a történeti igazság szolgáltatásnak teszek eleget, ha azt mondom, hogy Tóth Ferencz, ha 1870-ben még élt volna, ő maga lett volna a legelső, aki azt írja, hogy Pathai nem úgy szökött el Dunántúlról, hanem Bethlen fejedelem ő felsége, vitette el Belényesbe; de mert nem élt, Eötvös Lajosunknak