Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-08-02 / 31. szám

lasztott és jóváhagyott egyházi beszédet tartoznak előadni.)) Jövőre tehát ((prédikálhatnak)) is, ha nekik ugy tetszik, feltéve, hogy mondandó beszédjüket előre bemutatják a lelkészeknek, a kik ((felelősséggel tartoznak)) és igy ((kötelesek azok beszédeinek tartalmáról előre tudomást szerezni.)) Nem vagyok azonban megelégedve a másik, sokkal nevezetesebb módosítással, mely igy hangzik: ((Ünnepkövetségbe rendszerint csak a theol. akadémiák rendes hallgatói bocsáthatók; ha azonban valamelyik főiskolánál az ünnepkövetségek száma oly jelentékeny, hogy a theologus ifjak létszámát túlhaladja, rendkivülileg bocsáthatók a felekezet által föntartott jogakadémiák hallgatói, harmad és negyed éves tanitóképezdei növendékek és a főgymnasium két felső osztályába járó tanulók is.» Az ((indokolás)) ide vonatkozólag a 64-dik lapon azt mondja : «Az egyházi törvény 99. §-a szerint az egyházi szószékbe csakis hittanhaílgató ifjak bocsáthatók fel; ... a mintegy 8 évi tapasztalat megmutatta, hogy ezen határozat csak a törvénykönyvben maradt, szigorú keresztülvitelét az élet nem engedte. Ugyanis, majd mindenik egyházkerületben gyakorlatban volt, hogy ünnepkövetségbe hittanszaki tanulók nem küldethetvén minden helyre... joghallgatók és gvmnasiumi tanulók is megbízattak ezen tiszt teljesítésével. Ezen ünnepkövetségbe járásnak több jelentékeny haszna áradt ugy magára az ifjúságra, mint a főiskolákra... Épen ezen indokok voltak azok, melyek bizonyára vezérelték a zsinati törvény meghozatala óta a főiskolák igazgatóságait, hogy bár a törvény eltiltotta a nem hittanszaki tanulókat az ünnepi követségbe mehetéstől, mégis «a necessitas legem frangit» elvénél fogva, nemcsak theologusokat, hanem más szakiskolák növendékeit, sőt gymnasiumi tanulókat is bocsátottak ki a legatiókba.'o Hát ezek a sorok nagyon furcsa világot vetnek a mi törvénytiszteletünkre ! A dunamelléki egyházkerületben is szokásban volt még preparandistákat is legatióba bocsátani, de meghozatott a zsinati törvény s azontúl eltért, el tudott, el akart térni, mert törvény diktálta, a régi szokástól és nem adott példát a törvény megrontására az alsóbb hatóságoknak és egyes egyháztagoknak. Okkal-móddal keresztülvihető lett volna e törvény mind az öt egyházkerületben. Igaz, hogy a nem hittanszaki hallgatók ezzel elestek volna — a mint hogy a dunamelléki kerületben tényleg meg is fosztattak — az ünnepkövetség hasznától, jótéteményétől. Ám úgy hiszem, hogy e kérdés megítélésénél nem szabad a hasznosság szempontjából kiindulnunk, s nem ebből indult ki bizonyára a zsinat sem. Az egyházi szószék méltósága az igehirdetés roppant fontossága lebegett a törvényhozó zsinati atyák szemei előtt, midőn korlátozni akarták kissé azt a szabadosságot, mely szórványosan még most is előfordul, hogy az igehirdetésre sokszor még éretlen ifjonczok is aggodalom nélkül felbocsáttattak, arra a kiváló fontosságú helyre, a melyen őszülő fejjel is oly nehéz feladat megállni. E szempontot nem szabad szem elől tévesztenie a budapesti zsinatnak sem. Ne nyisson ismét tág kaput az egyházi szószék profanálására s tartsa fenn változatlanul törvénykönyvünk ide vonatkozó rendelkezését. Elég baj az, hogy a «szükség törvényt ront»-féle elvből kifolyólag, «rendkivüli esetekben — sátoros ünnepek alkalmával, a lelkész betegsége vagy kényszerült távolléte miatt — nem papi egyéneket is fel kellett jogosítani a prédikálásra. Valóban a papnövendékeket és az iskolatanitókat a szószékről végkép elzárni nem lehet. De ebből nem következik, hogy abba a kathedrába — azért a csekély legatióbeli jövedelemért — alig felcseperedett gymnazista növendékek, s hetyke jogászok is felbocsáthatók legyenek.. Legfeljebb annyi engedményt lehetne talán tenni, hogy a harmad és negyedosztályú tanitóképezdei növendékek, a kik később mint iskolatanitók, különben is jogosultak és kötelesek lesznek olykor a lelkész helyeit kathedrai szolgálatot is végezni, rendkivülileg legatióba mehessenek. De további engedményt tenni nézetem szerint nem lehet. (Vége köv.) Lévay Lajos. Zsinati tárgyak. A zsinat küszöbénél állunk. Nagy ideje, hogy felszínre hozzunk minden olyan tárgyat, a melyben való intézkedésre a zsinat van hivatva; azok pedig, a kik a zsinati tagságra aspirálnak, már most jegyezgessenek minden felmerülő tárgyat; gondolkozzanak ezekről előre ; határozzanak felettök, foglaljanak állást, hogy a készületlenség extemporizálásával olyan törvényeket ne alkossanak, melyek nagy részét már másnap megbánják s megbízóikhoz azzal a mentegetőzéssel ne térjenek vissza: hiába, nem lehetett; minden meg volt ott előre csinálva ! azok a nagy városi papok ! azok a világiak ! stb. Ilyen halogatást és kitérést nem tűrő tárgyak : 1. A hármas ünneplés beszüntetése, mert két nap is untig elégséges. Nem is kell ezt bővebben indokolni. 2. A vasárnap délutáni katekhizálas, bibliamagyarázat, prédikálás eltörlése, és csupán ima tartás elrendelése. Igy van ez már több városi helyen ; de a mit sikerült kivinni egy-egy kiváló lelkésznek, azt nem sikerülne a nagy többségnek, s kivált falu helyen még ott is feltámadnának a lelkész ellen, a hol 2 — 3 ember vetődik a templomba délután. Épen ezért ne az egyes lelkész belátására vagy erélyére és gyötrésére bízassék ez, hanem határozzon a zsinat. Sok ok szól ennek eltörlése mellett; először is az, hogy ünnepnap a falusi nép jobb ebédet eszik, mint köznap, bort iszik; már pedig a plenus venter non discit libenter; a mit bizonyit az, hogy még ott is, a hol a délelőtti istentiszteleten feszült figyelmet tanúsít a hallgatóság, már délután minden erőlködése mellett is szundikál; ehhez veszem a lelkészt is, ki szintén ember, s ebéd után nem fungál kedvvel, legalább én busz évi lelkészkedésem alatt egyetlen egy lelkésztől sem hallottam az ellenkezőt, hanem azt hallottam : inkább egy héten háromszor délelőtt, mint délután egyszer. Tehát a lelkésznek is kedvetlen robot ez a munka;*) a hallgatóság is csak hallgat, de nem figyelmez. Mért végezzenek tehát opusoperatumot, egy gyümölcstelen munkát ? Másodszor untig elég minden héten egy jó munkát készíteni; pedig inkább mondjon az ember egy jót és kedvvel, mint kettőt, de rosszat és kedvetlenül. Harmadszor : a délelőtti istentisztelet is vonzóbb lesz, ha az örökös prédikálás váltakozik biblia vagy káté magyarázattal; melyet érdekesen haligatand a közönség, ha az szépen kidolgoztatik (pedi g délelőttre szepen kidolgozza azt mindenki) mig most a délutániaknál a legtöbb helyen extemporizáltatik. Negyedszer: délután alig jön 10—20 ember**) még *) Elég sajnos, ha az igehirdetés bármikor is robottá lehet a papra nézve ; Pál meg nem szűnt hirdetni azt alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt ! Szerk. **) Xáunk a hétköznapi imádságra többen járnak, mint a vasárnap délutáni functióra. H. V.