Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-07-12 / 28. szám

ÖÖ? PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. tett édes testvér! S mégis mily nagy teret kell bejárnunk az emberi élet ezernyi ezer helyzetének s viszonyának, mig végre e boldogság után vágyódó kebel fáradtan megpihenhet. De hát emberi természetünk átka maradt örökké, mindig távolabb keresni a gyógyszert, mint a hol feltalálható. Templomban vagyunk, lelkiekről szólók ! Megszólal az imára hivó harang, s a gyülekezet egy kis kiváló serege, század, ünnepnapon tizedrésze az egésznek, egybegyűl az Istenházába, hallgatni az életnek beszédét. S e hivő lelkek menybe ragadó édes boldogságát nem érti meg a kint maradt tömeg ; de aki bent vala, nem adja lelkének ez édes gyönyörét, mindazon ezeren kivül maradiaknak ezernyi elképzelt világi javáért! Voltatok már jelen, midőn az új szülött felett mondva imát a hívek pásztora, s édes beszédivel a megszenvedi anyát az égi boldogság magaslatára, mint emelte löl a hit s édes remény magasztos szárnyain, s az áldott szeretet miként nyert fényesen diadalt sokszor a sivár közöny felett, s adót vett tőlök az elmulasztottakért az olvadó szívek mélyében született, s a szemekben megjelent könycseppek gyöngyiben ? Voltatok már jelen, midőn új házasok állottak az Urnák szent oltára előtt, s az oktató beszéd, mely nekik mondva volt, szivök mélyén le a vesékig elhatott, s remegve érezék az égi hangokban szólani az Urat?! Kik e beszéd után haladtak életük egész hosszú útán, mily édes nyugalom, s mily boldogság leve az érdemlett babér; mig a kik az ige egyedül éltető szavat be nem vevék, mily sok viszontagos örvénybe vesztek el, gyászos példáiul a lelkipásztorok intő szavát be nem vevő kételkedők gyászos sereginek ! Voltatok már jelen, midőn mély gyászba öltözött keserves szenvedők zokogva omlanak a ravatal fölé, s jajgatva kérdezik : miért hagyál el ily mély tengerében az emésztő fajdalom ölő kínjainak ? ! Hallátok a vigasztaló részvét szavát, a mely gyógyír gyanánt hat a fajó kebel vérző sebére, s az édes megnyugvás szollal meg az alig rebegni képes ajk lágy sóhajtasiban : «Legyen a te szent akaratod, Atyám !» Ez mind az Úr lelkének ereje, a lelkipásztor által. S Te ünnepelt férfiú ezt miveled e szent gyülekezetben negyedszázad óta, Istennek dicsőségére, híveidnek örömére, s önmagad tisztességére. Hát még az a beszéd, melyet az isteni szikra által ihletett agy gondolat-műhelyében teremte szellemed, s tett papírra, hogy ezernyi ezerek nyerjenek általa lelkes tápláló eledelt, s élvezzenek oly mennyei nektárt, a milyet csak az istenek ittak. Midőn a testet öltött gondolat beszéde szellemszárnyalásaival magával ragad, s meghordoz minket a dicső multak klasszikus földjén; vagy honi partra kiszállva, a valláserkölcsi életből vett ragyogó képek tündöklő csarnokain vezet keresztül; oly szép, oly igézőn kedves, természetes, egyszerű fenségében oly lélekreható, mint virágos réten átfutó gyalog-Ösvény, melyre a kedves, szép zöld szederinda borul. Mely varázskulcscsal nyitja fel a szépirodalom és a tudomány csarnokának ajtajút, hogy bevonuljon rajtok az érdemes, a boldog, kit homlokon csókoltak az istenek ! Dicsszavakra nyitja ajkait a világhírű magyar írónak, hogy bemutassa a gyászos véget ért kiralytinak a legmagyarosabb irályú írót, a mi örömünk tárgyát, mai ünnepünk hősét! Oh mondjátok meg, melyik nagyobb lelki élvezet, e boldogok csarnokaban kéjelegnie az isteni szikrától ihletett szellemek dicső tarsaságában ; vagy olvasva e szellem termékeket, s élvezettel szívni mam gunkba e lelki tápot nyújtó felséges eledelt, ezt mondván : ((Dicséret, dicsőség, tiszteség és hálaadás a szentek Urának legyen örök magasztalás)), ezt a mi papunk irta ! ? Oh valóban nagy öröme lehet, s valóban nagy öröme van a gyülekezetnek, kinek lelkipásztora gyönyörűséges és kies helyeken legelteti nyáját, ki az örök élet beszédével felemeli a csüggedő leiket, erőt önt a roskatag tagokba, szárnyat ad az erős hitnek, horgonyt az édes reménységnek, égi jutalmat a hű szeretetnek. S Te ünnepelt férfiú, ilyen pásztor valál; s e mai ünnepnapon, mely egy negyed századon át itt folytatott szellemi munkásságod emlékünnepe, méltán kiált fel a te kedves gyülekezeted ezt mondván : «ez a nap a melyet vártunk.)) Sir. II. 16. ((Beteljesítettétek az én örömömet.)) Fii. II. 2. «mert az én örömöm mindnyájotoknak öröme.» De bármily gyönyörködtető és kedves legyen is az ékes beszéd; legyen bár az lépes mézhez hasonló Péld. XXVI. 24, legyen bár oly kedves «mint az arany alma ezüst rostélyon» Péld. XXV. 11 ; «ne hiába csinálta legyen bár pennáját az iró» Jer. VIII. 8, de mégis csak meg kell vallanunk, hogy «minden Demosthenesnél szebben beszél a tett.» Jakab ap. is azt mondja : ((kicsoda köztetek bölcs és tudós, mutassa meg az ő jó életéről az ő cselekedeteit bölcseségnek szelídségével.)) III. 13. És te kúnszentmiklósi nemes gyülekezet, ha méltán elmondhatod a te igaz örömödnek egyik okául azt, hogy a te lelkipásztorod beszéde örömödre volt tenéked; elmondhatod azt is igazán másodszor, hogv az ö cselekedetei is bizonyságot tesznek róla. Keresztyén Atyámfiai! Ha Jakab apostol szerint még a hit is meghalt állat jó cselekedetek nélkül ; micsoda értéket tulajdonítsunk akkor a beszédnek, melyet tett nem kísér, cselekedet nem pecsétel meg ! Valóban, a cselekedetek tesznek az emberről igaz bizonyságot! S ha örömödre volt neked nemes gyülekezet, a te lelkipásztorod beszéde; mennyivel nagyobb örömödre lehetnek azok a cselekedetek, a melyeket ti közöttetek véghez vitt! Valóban, az a lelkipásztor, ki jólélekkel elmondhatja magáról Pal apostollal : «én az én szolgálatomat ékesitem» Rom. XI. 13, örökké hálás emlékezetre méltó nyomokat hagy maga után. A tanításra való alkalmatosság II. Tim. II. 24, mely a beszédnek kedves gyönyörűsége mellett még az életre is utat mutat nekünk ; a hívek javára célozó munkásság, mely nemes törekvésére lelkünk mélyére hatva megindít; az igazság beszédének igazin való hasogatása, 15, mely egész valónkban megrendít, gondolkozóba ejt, s helyes útra térit; az (Jrban veit szolgalatnak hű betöltése Kol. IV. 17, mely halara gerjeszt ; példaadás a jó cselekedetekben, a tudomány épségének és mél'óságának megmutatására 'fit. II. 17, mely tiszteletre késztet ércnél maradandóbb oszlopot emel a jó pásztornak hívei szivében, «mivelhogy örömmel végezte el az ő futását és azon szolgálatat, melyet az Úr Jézustól vett, hogy bizonyságot tegyen az Isten kegyelmének evangehumárób) Gsel. XX. 24. «A megfeszített Krisztusnak predikalása, mind alkalmas, mind alkalmatlan időben» II. Tim. IV. 2. «oly nyelven, melyet mindenki megért)) XIV. 19; a lelkek felett való vigyázás Sid. XIII. 17; «a munka terhének hordozása, mint a Jézus Krisztus jó vitézéhez ülik)) II. Tim. II. 13, a hálás elismerés és áldott emlékezet édes jutalmat adja koronául a jó pásztornak. Hát a midőn ez áldott tetterő az Isten lelkének erejét térben és időben kiterjeszti, s a gyülekezetre fényt dérit fáradhatlanul buzgó, öntudatos, szerető szívből