Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-21 / 25. szám

megfoghatatlan, de azért mégis személynek gondolt egy Istent is nem szoritja háttérbe! A keresztyén ember számára szerző elfogadja a tíz parancsolatot is irányadónak, mint a mely ((mindenkor alapját fogja képezni az emberiség polgári törvényhozásainak.)) S különös! az evangéliumot is szentnek tartja! «A mit Krisztus adott: szent az !» ... persze csak abban az irányban s értelemben, a mint a szerzőnek tetszik. S a Krisztus által adott evangelium alapján egyháznak, igy a mint ma van : nem szabad lenni. «Nem félek attól a gondalattól, hogy ezután egyház nélkül élünk.» ... Helyes ! csakhogy tudni kell azt is, hogy az egyház, mint a melynek hivatása megőrizni különösebben, szemben az állami, a világi viszonyokkal, az evangéliumot: szükséges intézmény. Természetesen nem róm. kath. felfogás szerint. Az egyháznak, mint ilyennek a körében emelkedik lelkünk Istenhez, mig a világi viszonyok távol tartnak bennünket a legtöbb esetben tőle. Egy benső társaság az, a hol a lélek egyesül az Istenséggel, összeforr azzal, a kitől eredetét vette. Természetesen, ha majd az egy akol egy pásztor eszméje megvalósul: nem lesz egyház, nem lesz állam. De vájjon a komoly gondolatokkal megérkezett-e már ez az idő is ? Vájjon itt-e már az idő, hogy a szerző azt mondja: «a ki keresztyén: az ember!»... Nem látja-e, hogy az emberiségnek mennyi milliói nélkülözik még a Krisztus által hirdetett örök igazságokat? Hol van az az idő még, a mikor csakugyan ez lesz a fő: «nem az jut Isten országába, a ki ezt mondja: uram! uram! hanem a ki a mennyei atya akarata szerint cselekszik.))!... a ker. egyház, mint ilyen van hivatva épen arra, hogy ezt valósággá tegye. S vájjon Egidynek sikerülhet-e ezt megvalósítani azzal, hogy az egyházat, mint ilyet, kiközösíti?... Bizonyára nem. A törekvés szép : a Krisztus seregévé tenni az egész emberiséget, de vájjon egy megtagadott személyhez csatlakozhatnak-e a népek?... Jóllehet egyház nem lesz szerző szerint, de azért egyházi ünnepek lesznek!... S ezekkel foglalkozik a III—ik füzetben. Az ünnepek ezek lennének : karácsony, mert örömmel várjuk Jézus világrajövetelét. Sőt előre is örölünk neki, tehát adventi énekeket is énekeltet, s elmondjuk majd gyermekeinknek, hogy volt egykor egy kis Jézus, a ki karácsonykor született, a kinek emlékére gyermekkorunkban mi is ünnepet szenteltünk, s minden egyes szó, a melyet mondunk, visszavarázsol majd minket magunkat is gyermekségünkbe, s majd késő vénségünkben is magunk előtt látjuk édes anyánkat, a mint gondoskodik rólunk, a hű apát!.. S ekkor sokkal többet kell majd gyermekeinkkel együtt lenni, mint máskor, tanítanunk kell őket. Sőt többet is kell tennünk. Ha eljött a születésnap, siessünk minden kedves dolgot végezni!.. Mindenkinek valami kedvességet teremteni. Állítsunk karácsonyfát! Ünnepeljünk két napig, különben csak egyszerű vasárnap volna ez. S beleegyezik szerző, hogy otthon s a templomban ünnepeljünk, hiszen a harangok azt hirdetik, hogy «ma született az, a ki nekünk hit, élet és igazság lett»... Különben az egész karácsony nem ünnep, hanem hálaadás kell, hogy legyen. Karácsony után az újév. Ezt minden országban meg kell ünnepelni! Országok szokása szerint kell ünnepelni, de lehetőleg szabadon mindenféle nyilvános, hivatalos vagy társadalmi kötelezettségektől. Egy országos, nemzeti ü nep is legyen mindenütt, melyet szabadon választ minden állam. A németországiak pedig, «a kik szerencsések tartományurak alatt állani, hozzáveszik, egészen természetesen, ezeknek születésnapját is». Ezt a munkások, a munkaadók is örömmel kell hogy fogadják, mivel ezzel a tartományuraknak ((örömet szereznek, a hazának egy kis áldozatot hoznak .. .» Azonban a munkások erre a napra is kapják a megszabott fizetést, a nélkül hogy dolgoznának.. .. Milyen egyszerű megoldása a socialis kérdésnek ! Talán máskor is lehetne igy tenni a munkásokkal?!... A húsvétot nem hagyhatjuk el. Át kelt élnünk Krisztus szenvedés-történetét újból meg újból, a mint a szentírás előadja. Fájdalmas érzések között kisérjük el Krisztust nagypénteken a Golgothára, vágyó tekintettel bucsúzzunk el tőle, a mint a kereszten meghal ... várjuk majd : mit hirdetnek szombat estve után a harangok ?... íme: húsvéti harangszó hangzik. Úgy hangzik, mint föltámadás szava. «Ne keressétek őt a holtak, hanem az élők között, hiszen az ő megdicsőült szelleme ma is köztünk él; ő ma is kopogtat szivünk ajtaján ; ha befogadjuk, ma is kísér bennünket minden tetteinkben bölcs tanácsával....)) A húsvét ünnepe a bocsánat, a viszontlátás ünnepe is, mely hirdeti nekünk, hogy az atya megbocsát, ha bűneinket megbánjuk s meglátjuk Krisztust az ő tökéletességében ott fenn atyjánál s megtaláljuk szeretteinket is ott, a kik már ülik húsvétjukat. .. . Mintha kiesnék az iró szerepéből! A feltámadás, az igazság diadalának ünnepe mintha zavarba hozná ! Húsvét után jönne a mennybemenetel ünnepe... Ez nem lehet ünnep. Ezt nem érti, tehát nem is hiheti. «A húsvét utáni negyvenedik, vagy a pünkösd előtti tizedik napnak nem tudok jelentőséget tulajdoni tani.)) Hanem a pünkösdöt: azt már «akarjuk ünnepelni.)) Igen! mert «el tudom képzelni, hogyan szállt le a Szentlélek Jézus tanítványaira, hogyan mentek azok szét, a nagy buzgósággal eltelve, azt a tudományt hirdetni, melyet a mester szivökbe csepegtetett s a melyért látták őt elvérezni))... Hát ezt a napot meg kell ülni, tavasz virágokkal ékesített istenházban, imádkozzék az egész keresztyénség s zengje ez éneket: «Jüvel Szentlélek úr Isten Töltsd be szíveinket itten !» Ezek az ünnepnapok lennének szerző szerint azok, a melyek az uj keresztyénségben megállhatnák helyüket. De egy kis pótlással, mert maga is érzi, hogy a vallásos kedélynek szüksége van más alkalomra is. Azért az urvacsoraosztás s a gyónás napját is ide sorozza. Ez egészen német felfogásra vall, mint olyan, mely németországi különböző szokásoknak hódolva, az urvacsoravétel s a gyónástételre külön napokat rendel. Különben derék dolog, hogy az urvacsorában minden jó lutheránussága mellett sem lát egyebet, mint «emlék s szeretet vendégséget)), (n. 1.) A gyónásra külön napot szán, németországi protestáns szokás, s szerző ettől nem óhajt eltérni s annak napjául a Szászországban felvett időt valasztja, t. i. a halottak napja előtti pénteket. Hogy van-e egy ilyen külön gyónási napra szüksége a protestáns közönségnek, e kérdés tárgyalása nem tartozik ide. Evangélikus testvéreink megtartják. Vallásos meggyőződésükkel megegyezik. Ez ellen nem szólunk. Legfölebb Egidyhez fordulhatunk azzal a kérdéssel: vájjon a magukat relormátusoknak nevező keresztyének a németországi szokáshoz alkalmazkodjanak-e majd, ha netalán az ő uj keresztyénsége gyökeret verne?... A bűnbevallásnak még a ref. egyházakban meglevő módját is zaklatásnak s kényszernek tekintik igen sokan. Pedig az igen csekély dolog ahhoz képest, a mi egy külön e czélra szánt bűnbánati nap fogalmával összeesik. No de ez más kérdés!... a szerző nem reflectál rá. Ő tudja miért. Ne