Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-21 / 25. szám

megfoghatatlan, de azért mégis személynek gondolt egy Istent is nem szoritja háttérbe! A keresztyén ember számára szerző elfogadja a tíz parancsolatot is irányadónak, mint a mely ((minden­kor alapját fogja képezni az emberiség polgári törvény­hozásainak.)) S különös! az evangéliumot is szentnek tartja! «A mit Krisztus adott: szent az !» ... persze csak abban az irányban s értelemben, a mint a szerzőnek tetszik. S a Krisztus által adott evangelium alapján egy­háznak, igy a mint ma van : nem szabad lenni. «Nem félek attól a gondalattól, hogy ezután egyház nél­kül élünk.» ... Helyes ! csakhogy tudni kell azt is, hogy az egyház, mint a melynek hivatása megőrizni különösebben, szemben az állami, a világi viszonyokkal, az evangéliumot: szükséges intézmény. Természetesen nem róm. kath. felfogás szerint. Az egyháznak, mint ilyennek a körében emelkedik lelkünk Istenhez, mig a világi viszonyok távol tartnak bennünket a legtöbb esetben tőle. Egy benső társaság az, a hol a lélek egyesül az Istenséggel, összeforr azzal, a kitől eredetét vette. Természetesen, ha majd az egy akol egy pásztor eszméje megvalósul: nem lesz egyház, nem lesz állam. De vájjon a komoly gondolatokkal megérkezett-e már ez az idő is ? Vájjon itt-e már az idő, hogy a szerző azt mondja: «a ki keresztyén: az ember!»... Nem látja-e, hogy az emberiségnek mennyi milliói nélkülö­zik még a Krisztus által hirdetett örök igazságokat? Hol van az az idő még, a mikor csakugyan ez lesz a fő: «nem az jut Isten országába, a ki ezt mondja: uram! uram! hanem a ki a mennyei atya akarata sze­rint cselekszik.))!... a ker. egyház, mint ilyen van hivatva épen arra, hogy ezt valósággá tegye. S vájjon Egidynek sikerülhet-e ezt megvalósítani azzal, hogy az egyházat, mint ilyet, kiközösíti?... Bizonyára nem. A törekvés szép : a Krisztus seregévé tenni az egész em­beriséget, de vájjon egy megtagadott személyhez csat­lakozhatnak-e a népek?... Jóllehet egyház nem lesz szerző szerint, de azért egyházi ünnepek lesznek!... S ezekkel foglalkozik a III—ik füzetben. Az ünnepek ezek lennének : karácsony, mert örömmel várjuk Jézus világrajövetelét. Sőt előre is örölünk neki, tehát adventi énekeket is énekeltet, s elmondjuk majd gyermekeinknek, hogy volt egykor egy kis Jézus, a ki karácsonykor született, a kinek emlékére gyermekkorunkban mi is ünnepet szenteltünk, s minden egyes szó, a melyet mondunk, visszavarázsol majd min­ket magunkat is gyermekségünkbe, s majd késő vénsé­günkben is magunk előtt látjuk édes anyánkat, a mint gondoskodik rólunk, a hű apát!.. S ekkor sokkal töb­bet kell majd gyermekeinkkel együtt lenni, mint más­kor, tanítanunk kell őket. Sőt többet is kell tennünk. Ha eljött a születésnap, siessünk minden kedves dolgot végezni!.. Mindenkinek valami kedvességet teremteni. Állítsunk karácsonyfát! Ünnepeljünk két napig, külön­ben csak egyszerű vasárnap volna ez. S beleegyezik szerző, hogy otthon s a templomban ünnepeljünk, hiszen a harangok azt hirdetik, hogy «ma született az, a ki nekünk hit, élet és igazság lett»... Különben az egész karácsony nem ünnep, hanem hálaadás kell, hogy legyen. Karácsony után az újév. Ezt minden országban meg kell ünnepelni! Országok szokása szerint kell ünne­pelni, de lehetőleg szabadon mindenféle nyilvános, hiva­talos vagy társadalmi kötelezettségektől. Egy országos, nemzeti ü nep is legyen mindenütt, melyet szabadon választ minden állam. A németorszá­giak pedig, «a kik szerencsések tartományurak alatt állani, hozzáveszik, egészen természetesen, ezeknek születésnap­ját is». Ezt a munkások, a munkaadók is örömmel kell hogy fogadják, mivel ezzel a tartományuraknak ((örö­met szereznek, a hazának egy kis áldozatot hoznak .. .» Azonban a munkások erre a napra is kapják a meg­szabott fizetést, a nélkül hogy dolgoznának.. .. Milyen egyszerű megoldása a socialis kérdésnek ! Talán más­kor is lehetne igy tenni a munkásokkal?!... A húsvétot nem hagyhatjuk el. Át kelt élnünk Krisztus szenvedés-történetét újból meg újból, a mint a szentírás előadja. Fájdalmas érzések között kisérjük el Krisztust nagypénteken a Golgothára, vágyó tekintettel bucsúzzunk el tőle, a mint a kereszten meghal ... vár­juk majd : mit hirdetnek szombat estve után a haran­gok ?... íme: húsvéti harangszó hangzik. Úgy hangzik, mint föltámadás szava. «Ne keressétek őt a holtak, hanem az élők között, hiszen az ő megdicsőült szelleme ma is köztünk él; ő ma is kopogtat szivünk ajtaján ; ha befogadjuk, ma is kísér bennünket minden tetteink­ben bölcs tanácsával....)) A húsvét ünnepe a bocsánat, a viszontlátás ünnepe is, mely hirdeti nekünk, hogy az atya megbocsát, ha bűneinket megbánjuk s meglátjuk Krisztust az ő tökéletességében ott fenn atyjánál s meg­találjuk szeretteinket is ott, a kik már ülik húsvétju­kat. .. . Mintha kiesnék az iró szerepéből! A feltámadás, az igazság diadalának ünnepe mintha zavarba hozná ! Húsvét után jönne a mennybemenetel ünnepe... Ez nem lehet ünnep. Ezt nem érti, tehát nem is hiheti. «A húsvét utáni negyvenedik, vagy a pünkösd előtti tizedik napnak nem tudok jelentőséget tulajdoni tani.)) Hanem a pünkösdöt: azt már «akarjuk ünnepelni.)) Igen! mert «el tudom képzelni, hogyan szállt le a Szentlélek Jézus tanítványaira, hogyan mentek azok szét, a nagy buzgósággal eltelve, azt a tudományt hirdetni, melyet a mester szivökbe csepegtetett s a melyért látták őt el­vérezni))... Hát ezt a napot meg kell ülni, tavasz virá­gokkal ékesített istenházban, imádkozzék az egész keresz­tyénség s zengje ez éneket: «Jüvel Szentlélek úr Isten Töltsd be szíveinket itten !» Ezek az ünnepnapok lennének szerző szerint azok, a melyek az uj keresztyénségben megállhatnák helyüket. De egy kis pótlással, mert maga is érzi, hogy a vallásos ke­délynek szüksége van más alkalomra is. Azért az urva­csoraosztás s a gyónás napját is ide sorozza. Ez egészen német felfogásra vall, mint olyan, mely németországi különböző szokásoknak hódolva, az urvacsoravétel s a gyónástételre külön napokat rendel. Különben derék dolog, hogy az urvacsorában minden jó lutheránussága mellett sem lát egyebet, mint «emlék s szeretet vendégséget)), (n. 1.) A gyónásra külön napot szán, németországi protestáns szokás, s szerző ettől nem óhajt eltérni s annak napjául a Szászországban felvett időt valasztja, t. i. a halottak napja előtti pénteket. Hogy van-e egy ilyen külön gyónási napra szüksége a protestáns közönség­nek, e kérdés tárgyalása nem tartozik ide. Evangélikus testvéreink megtartják. Vallásos meggyőződésükkel meg­egyezik. Ez ellen nem szólunk. Legfölebb Egidyhez for­dulhatunk azzal a kérdéssel: vájjon a magukat relor­mátusoknak nevező keresztyének a németországi szo­káshoz alkalmazkodjanak-e majd, ha netalán az ő uj keresztyénsége gyökeret verne?... A bűnbevallásnak még a ref. egyházakban meglevő módját is zaklatásnak s kényszernek tekintik igen sokan. Pedig az igen cse­kély dolog ahhoz képest, a mi egy külön e czélra szánt bűnbánati nap fogalmával összeesik. No de ez más kér­dés!... a szerző nem reflectál rá. Ő tudja miért. Ne

Next

/
Oldalképek
Tartalom