Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-21 / 25. szám

TÁRCA. Catholicae res. (Folytatás.) Tudjuk a történelemből azt is, hogy a római pa­pák a legtöbb keresztyén országok belügyeibe — a hol csak lehetett — beleavatkoztak s minden kínálkozó alkalmat ravaszul felhasználták arra nézve, hogy hatal­mukat bármily eszköz által is neveljék, s folyton üres kincstáraikat a szegény elvakított népek verejtékkel szerzett filléreivel megtöltsék. Hogy milyen káros befolyással birtak ezek a római pápák hazánkban ; hányszor törekedtek érvényesíteni királyaink ellenében költött vagy képzelt jogaikat ; hány­szor avatkoztak bele hívatlanul is hazánk ügyeibe, s hányszor sérték meg ez által hazánk legvitalisabb ér­dekeit : erre nézve bő példákkal szolgál hazai törté­nelmünk. Igy II. Sylveszter pápa, a az Isten szolgáinak szol­gája)), mindjárt az iooo-dik évben ezt irja többek közt I. István királyunkhoz : ((Egyszersmind magasztaljuk azon bő adakozásodat is, melyszerint azon országot és nem­zetet, amelynek fejedelme vagy, minden vagyonodat, sőt te magadat is követeid és leveled által örökösen az apostolok fejedelmének, Sz. Péternek ajánlottad.)) (Lásd Pray uAnnales» II. k. 8. lap. Horváth M. I. k. 190. lap.). Ezt az egész levelet ugyan Sclrwartz Gottfried lőcsei születésű jeles tudós hazánkfia, és Schaumburgi superintendens a XVII. században élt minorita barát Levakovich Ráfael koholmányának tartotta, a ki mint a római udvar által a sz. földre küldetett biztos, való­sággal pedig amint titkos kém» küldetett III, Ferdi­nándhoz, s ott «a tudomány örve alatt minden leve­lestárakba belocsáttatott.)) Annyi tény, hogy a XVII. századig nem ismerték ; ekkor hozta azt nyilvánosságra Inhoffer Menyiért jezsuita, «nem valami le ve les tárból, hanem a nevezett baráttól.)) (Annales Eccl. Reg. Hung. T. I (2. 256.) De már Kollár Ád ám Fer. a mult század végén elhunyt bécsi csász. könyvtárnok («Hist. Dipl. Juris Patronatus Apostolicor. Hung. lleg.» czimű könyve I. k. IX. fej.) igyekezett megmutatni azt, hogy «a rón ai udvar valósággal örökös ura a magyar hazának)), s igaznak ismerte el II. Sylvester e levelét. Hiába irt neki e miatt Kercselich Boldizsár zágrábi tudós kano­nok, fölfedezvén előtte a Levakovich álnokságát tulajdon kezeirásából. Kollár után Pray, Katona sőt Szalay és Horváth M. történetíróink is elismerik e levél valódiságát. Igy hivatkoznak I. István királynak a Bakonybéli apátsághoz irt levelére, melyben e királyunk elismeri, hogy ő a pápától nyerte a tekintélyt és hatalmat püspökségek stb. alapítására. («Sicut bábui potestatem, ut ubicunque, vei in quocunque loco vellem, ecclesias, aut monasteria construerem ; ita nihllominus s. Romanae stdis shpremo pcnlifice habi.i e.itctoiitaii;//, uiquibus vellem ecclesiis, seu n:onasteriis, libertates et dignitates conferrem.») Lásd Katona «Historia Critica» 745-ben. Decsy ugyan igen találóan mondja erre, hogy «senki sem adhat másnak oly jószágot, melyet maga nem bii»; s elbeszéli, hogy «a midőn Columbus Ame­rikát fölfedezte, misszionárius papokat és katonákat küldött oda csakhamar Ferdinánd a spanyol király. S egy ilyen misszionárius elment egykor egy spanyol tiszt­tel egy amerikai királykához, s azt mondta neki, hogy vagy térjen meg a keresztyén vallásra, vagy menjen ki az országából, mivel az nem az övé, hanem az spanyol király öröksége. Nem hivén beszédjének a fekete ki­rályka, előveszi a római pápa pecsétes levelét, s meg­magyaráztatja neki, hogy az által minden addig felta­láltatott és azután is feltalálandó amerikai tartományo­kat a spanyol királynak ajándékozott a római papi fejedelem. Hallván e dolgot a vad király, elbámulva így szólott : «Igen csudálatos embernek kell annak a római pápának lenni, hogy ő olyan országokat is másnak aján­dékozhat, melyeknek birtokában sohasem volt.» (Decsy Sám. ((A magyar sz. korona Históriája)) 127. lap.). * De legyen a dolog bármiként, annyi áll, hogy a a pápák mindig e levél szellemében működtek, és sok­szor előidézve, sokszor ravaszul felhasználva a zava­rt kat hazánkban, mindig követelték maguknak a fő befolyást hazánk sorsának intézésében, s bizony nem rajtok mult, hogy hazánkat is olykor-olykor oly nyo­morult szolgaságba nem sülyeszték, mint Spanyolor­szágot, Nápolyt, vagy egyébb uralmok alatt álló álla­mokat. Igy VII. Gergely 1074-ben Salamon királyhoz irja: «Sicut a Majoribus patriae tuae cognoscere potes, Regnum Hungáriáé Sanctae Romanae Ecclesiae proprium est, a Rege Stephano, olim beato Petro, cum omni jure et potestate sua oblatum, et devote traditum etc.» (Baronius Annál. Eccles. ad. a. 1074.). Ugyan e pápa 1075-ben ezt irja Géza királyhoz : «Notum — inquit — Tibi esse credimus, Regnum Hun­gáriáé, nulli Regi alterius regni subjici, nisi sanctae et uni­versali matri Ecclesiae Romanae, quae subjectorum habét non ut servos, sed ut filios suscipit universos.» Harduin Tom. VI. Concil p. 1310.). Ugyan e pápa I. Lászlót is megkísérté az eszter­gomi érsek által, azt kívánván tőle, hogy «vegye őt rá engedelmességének követei által való kijelentésére, a római szék iránt.» Lásd Buday Ézs. I. 139. lap ; s Kol­lár «Hist. Dipl.» 103.). Midőn II. Béla Gaudiust 1136-ban spalatói érsekké kinevezte, II. Incze pápa ebben jogainak a megsértését látta, s Bélát ezért megtámadta. (Pray s «Annales» II. 129. lap.). Igy tűzött össze III. Sándor pápa, III. Béla kirá­lyunkkal ugyancsak a spalatói püspökség miatt. (Pray <(Annal,» II. 173 — 174. 1.). 1200-ban III. Incze arra ösztönözi Imrét, hogy Boszniában a saját alattvalóit a Patarenusokat — e gyű­lölt felekezetet — irtsa ki, mivel-a római egyháztól el­szakadtak. De «Imre ezt a pápa feladatának tartá, s megelégedett azzal, hogy Kulint, a bosnyai bánt, ki e tanok terjedését előmozditá, a pápa vizsgálata alá Rómába küldötte.)) (Horváth M. I. k. 463. 1.). 1203-ban, midőn Imre kiiályunk a pápai követnek nem engedé meg, hogy Bulgáriába bemenjen, III. Incze azzal fenyegeté őt, hogy kiskorú fiát Lászlót majd ő sem engedi megkoronáztatni. (Raynald «Annal. Eccles.» Praynál II. k. 193. 1.). 1220-ban III. Honorius pápa azt irja Ugrin kalo­csai érseknek, hogy II. András királyunk, ha esküvés alatt elidegenített is jószágokat, az esküjét nem köteles rn<gtartam l (Lásd Buday Fer. ((Polgári Lexikon» III. k. 488. lap.). 1233-ban IX. Gergely Jakab prenesti püspök és pápai követhez irt levelében kijelenti, bog/ ((Magyar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom