Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-07 / 23. szám

nyájan elismerjük. De lehetetlen át nem látni azt, hogy a terjengős körülírások — a jobbakban — röviditve tömörebbek, az énekek világosabbak s az a hang is kellemesebb, melyen szólunk Istennel, nem is emlitve a nemzeti felfogást, amely pedig nem utolsó tényező az átdolgozásnál. Hogy szokatlan lesz a gyülekezeteknél, az bizonyos. De ez csak ideig-óráig tart. Ha elmúlik 10 esztendő, a nép magáénak vallja, a miveltebb vallásos elem meg azonnal örömmel üdvözli, s áhítatosan fogja énekelni a megifjodott zsoltárokat. Kevesebb roszakarat és több lelkesedés kell e mozgalom iránt. A nép figyelmét előre fel kell híni az átalakításra és az ujságingerre előbb-utóbb minden baj nélkül győzedelmeskedni fog a megszokottságon. De ha magunk festünk rémképeket s ugyanám erős színekkel igyekezünk megrajzolni az uj énekes könyv jövendő sorsát, fogadtatását; akkor a baj nem lesz könnyedén elhárítható ! A makacsság, roszakaratu ellenállás megbüntetésére azonban mindenkor ott lesz a törvény : tessék a körülményekhez képest alkalmazni. Hogy a bizottság kijelölte az átdolgozásra inkább alkalmasaknak itélt darabokat: ahhoz joga volt; de az még nem szentírás. Sőt ha nem felületesen, de a léleknek szemével nézzük azon darabokat is, melyek kihagyásra Ítéltettek: mindenikben találunk egy vallásos tartalmú alapgondolatot. S én, aki modernebb felfogású volnék a zsoltár átdolgozásra nézve, sőt a külső formára, rythmusra is erős sulvt fektetnék : nem iszonyodom attól sem, ha mind a 150 zsoltár javítás alá megy s helyet foglal új énekes könyvünkben; sőt inkább óhajtom, mert ekkor meglesz teljesen a szent Dávid 150 zsoltára s meglesznek nyugtatva azon haragos lelkek is, akik szentségtörésnek nevezték a bizottság eljárását. Ez alkalmi gondolat indokolását későbbre halasztóm, midőn a III. füzet ismertetése alkalmával több más dolgot is akarok még elmondani. Tehát kevesebb roszakarat és több lelkesedés kell az cnckügy iránt! De ha nézzük az egyházi lapokban megjelent czikkeket, azt tapasztaljuk, hogy mindenütt nagyménű ingadozás észlelhető. Kevés a bizalom az énekügyi bizottság iránt; mintha a bizottság ráerőszakolta volna a maga véleményét valakire?! Azelőtt vádoltak azzal, hogy közel 10 év alatt nem csinált semmit ; most megijednek attól, hogy sokat is csinál, mert egymásután jönnek ki a füzetek bírálat végett. Megírta és kiadta programmját. Ennek lehetnek hibái, fogyatkozásai. De nem gondolnám azt, hogy az a bizottság, ha meggyőződik arról, hogy sok dologban tévedett: ne lenne elég erkölcsi bátorsága a tévedést helyreigazítani, s mások véleményét is meghallgatni. Nagyobb baj az, hogy sok dologra nézve eltérés van a bizottság tagjai között s nincs minden tekintetben egyetértő megállapodás ugy az irányelveket, mint a bírálati szempontokat illetőleg. Szép dolog az egyéni vélemény és tiszteletre méltó ! De — nézetem szerint — a bizottságnak egyetértőleg kell munkálkodni. Mert ha még ott is különbség vagyon az Ítéletben, annak megokolásában : hát akkor a nagy közönség milyen véleményt formáljon magának az énekügyről? Én lelki örömmel üdvözlöm a jeleket. Örömmel üdvözlöm a III. füzetet is, melynek tárgyilagos ismertetésébe, igazságos méltánylásába fogok. Tollamat a kritika alkalmával nem a kicsinylés, nem a roszakarat vezeti, hanem az az élénk érdeklődés és szeretet, melyet éreztem e mozgalom iránt ugy a múltban, mint a jelenben. Vérmes reményekkel nem táplálom magamat ez alkalommal sem. De ha az egész füzetben legalább egy éneket találok olyat, mely a szigorú bírálatot minden tekintetben kiállja: akkor nyugodtan teszem le a könyvet s fáradságom meg lesz jutalmazva. A programmban elmondott irányelvek érvénye sülnek a III. füzet legtöbb darabjaiban, azzal a különbséggel, hogy a megszokottabb énekek kevesebb javítással vannak átdolgozva, míg a szokatlanabbak olyan felfogásban és formában jelentek meg előttünk, hogy csak figyelmes át meg átolvasás után lehet ráismerni nem az eredetire, de annak csak alapgondolatára. Ez gyakorlati felfogásnak nem ro;z, mert a mely énekek kedvesebben voltak a gyülekezet előtt, azokat egészen uj ruhában most sem találja ; a szokatlanabbak pedig már tetszetősebb külsejüknél fogva is kedvelt énekeivé válhatnak a népnek, feltéve, hogy még a dallam is helyesen van megválasztva. Figyelmesen átolvasva a 32 átolgozott zsoltárból s 6 eredeti dicséretből álló füzetet, az öszbenyomás a birálóra nézve nem épen kedvezőtlen. Nem azt mondom ezzel, hogy a iegtöbb ének sikerült ugy tartalmi, mint alaki tekintetben. De akad a sok között olyan is, mely olvastatja magát, melyben a fenséges eszme szerencsésen jut érvényre s önkéntelen felkiált a bíráló : ez nekünk való! A zsoltárokban rejlő alapgondolat meg mindenikben helyesen van felfogva s az átdolgozok nem felületesen jártak el, de ha kellett : lelkükkel fölszálltak a magasságba a hit, buzgóság, áhítat és költészet szárnyain; ha kellett leszálltak a mélyre, hogy onnan hozzák fel az értéktelennek látszó gyöngyöket. Kár, hogy ez elismerő nyilatkozat kevés énekre illik. Az élet ezerféle bajai, nyomorúságai, szenvedései megszólalnak ezekben, sokszor békételenkedve, sokszor siralmasan panaszkodva, de sohasem kétségbeesve, sohasem hitetlenül. Lehetnek egyesek, kik zsidós felfogásúnak mondanak több darabot; megint mások, kik egyéni érzelmeket látnak e zsoltárokban. Pedig véleményem szerint — mérséklettel alkalmazva — az ilyen felfogás sohasem válik hátrányára az átdolgozásnak, hanem előnyére, mert ha mindabból kiforgatjuk a zsoltárokat, ami épen örökszéppé, ami sajátos felfogásúvá teszi, akkor azon többé nem a szt. Dávid zsoltárai, hanem egyes szerzőké, akik csak annyiban merítettek a kútfőből amenynyiben ők is Istenhez énekeltek a buzgóságnak égi hangjain. És ugyan miben rejlik a zsoltárköltészet lényege, ereje, hatása reánk nézve?! Talán abban, hogy mindenből kiforgassuk, mi nemzeti, mindent megtagadjunk, mi egyéni?! Az a nemzet, mely távol keleten élt, hol az emberiség bölcsője ringott s a monotheismust legelsőben tudta diadalra juttatni, Istenről oly fenségesen nyilatkozott, énekelt a szt. lantos hárfáján, mint senki más. De még e nemzetnek is sajátságos [elfogása volt mindenről, mely felfogás kell, hogy érvényesüljön a zsoltár átdolgozásban is, mint hagyományos szent örökség, de mindenkor megtisztítva azon elemektől, melyek talán homlokegyenest ellenkeznének a mi nemzeti és keresztyéni felfogásunkkal. Nyelvezete meg teli van költészettel, fölhasználva mind amaz alakzatokat, képeket, hasonlatokat, melyek a keleti költészetet olyan széppé, olyan gyönyörködtetővé, olyan elbájolóvá teszik, mintha mindenik dala napsugárral volna bevonva. De mindezektől eltekintve én abban látom a zsoltár költészet erejét és hatását nem csak mi reánk magyar népre, de minden műveltebb nemzetre nézve, hogy ez énekek szerzője, vagy ha tetszik szerzői nagyon is ismerték az embert a maga erényeivel és hibáival. Jól tudták azt, hogy a vágyak, a remények, az Istentől