Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-31 / 22. szám

jai — a maguk javára, viselt dolgaik szépítésére szeretik felhasználni. A folytatást tehát kettős érdeklődéssel várhatjuk. A második cikk folytatja tudós szerzője, Balogh Ferencz megfigyeléseit. A francia protestáns humanizmus modern alkotásai, különösen a napjainkban akut jellegű misszió-ügy szorgalmas vizsgálása; őszinte rokonszenv a testvérek küzdelmei s elfogulatlan kritika az ellentörekvések iránt : a tartalmas cikknek mindvégig jellemzői. Casalis Eugén és társainak működése, a gyakorlatilag nagy fontosságú vallásos reuniók, a protestáns fakultás gyors fellendülése mind megannyi forrásai a magyar protestáns egyház összes viszonyaival teljesen ismerős fő megvonta mély tanulságoknak. Valóban, az életerős francia protestantizmus rendületlenségének, mind nagyobb tért hódi tó munkásságának legszebb eredménye a mindig és mindenütt vallott egybetartozóság; mely individuális tendenciákat nem szolgálva, a közérdeket a szeparatizmus kicsinyes előnyeiért fel nem áldozva: gondviselésszerűen szaporítja diadalait. Szinte kár, hogy a tudós megfigyelő a kritikai iskola működését csak általános vonásokkal rajzolja, s vázlatába inkább az iskolát jellemző kinövéseket veszi fel; bár igy is élénken világítja meg hatását. A stabilizmust azonban több joggal nevezhetné mozdulatlanságnak, mint állványosságnak. A hosszabb periódusokból ki-kihal a lül •etető erő, mely gondolat menetének pedig hűséges kísérője, s hasznosság szempontjából a cikket igazi céltudatos alkotássá teszi. Az ujabb magyar protestantizmus egyik nagy alakjának, az élete delén elhunyt Révész Imrének félbemaradt műve: «A magyar protestantizmus kezdete» foglalja el a sor harmadik helyét. Vázlat, de élő alakokkal; töredék, de vaskövetkezetességű pragmatizmussal. Körülbelül az első fél század története «in nucleo». Nagy szakértelemmel bontja ki dokumentumait, s igy történetíróink nem egy bona fide tévedését igazitja helyre. Világos bizonyságait adja egyrészt a reformáció minden körre kiterjedt vérnélküli diadalainak ; másrészt a katolikus klérus izgatta gyanakvó udvari párt folytonos ingatagságának s haszonleső udvarosok hivatalos hatalmukra támaszkodó cinizmusának. Csak stylje kifogásolható ; túlságos tömörségre törekedett, tehát nehézkes. Ettől eltekintve : tanulságaiban rejlő kitűnősége magyarázza közlésének szokatlanságát. Mindenesetre jobb lett volna, ha a füzet hasonló tárgyú tanulmányát megelőzi, vagy legalább végleges befejezése után következik. Az egységes szerkesztés nyert volna vele. A «Korinthusi gyülekezet bajai» követi a sorban, dr. Masznyik Endrétől. Eredeti, de túltengő forrástanulmány. A pártos Korinthus keresztyén egyházának fejlődését, főkép a szeparatisztikus törekvésekből kimagasló, Pál hirdette igaz egyházat rajzolja nagy tudományos apparátussal, önálló felfogással. A Krisztus, Pál, Apollós és Kéfás pártok közt valóságos drámai bonyodalmat lát, mit ügyes kézzel bontogat; motívumait pedig éles logikával keresi fel a pártok tendenciáiban. De a gordiusi csomót inkább ketté vágja, mint szálaira bontja. A Pál és Apollos-párt között ugyanis lényeges különbséget nem találhatott (108. 1. alulról 3. sor.) ; a Krisztus pártnak jobb sorsra érdemes fáradsággal, plausibilis szómagyarázatokkal való jellemzése pedig csak névleges különbséget eredményez. A mennyiben t. i. a Krisztus-párt csak abban különbözött a Pálétól, hogy Krisztusban az embert is követendő mintaképnek ' tartotta összes lényeges és lényegtelen' tulajdonságaival. Köztük és a zsidó-keresztyén Kéfás-párt | között semmi különbség sincs. Legvalóbb szinű is, hogy egyszerűen az egyházak rangja, és elsőségért való küzdelmei a pártok helyes motívumai. A vailásbölcsészeti szempontból kitűnő cikk különben élvezetes okoskodásait, történeti vonatkozásait, tulterjengősége dacára is világos előadását csak egy dolog zavarja. A túlerős írói önérzet. Ám ez a teljes forrásában levő valódi tehetség kisebb fogyatkozása. De maradjon el okvetlen. Nyer vele a mű; többet az író. A negyedik cikk Zoványi Jenőtől: «A reformáció Magyarországon a mohácsi vészig» folytatása az előző füzettel megindult nagyobb keretű történeti tanulmánynak. Hazánk történetének egyetlen korszakáról sem irtak annyiszor és annyit, mint éppen e hattárjelölő s egyúttal uj érát kezdő évekről. A sokfél felfogás gyűjtötte adatokból kikeresni az egyenlő fontosságúakat, az eltérőket megegyeztem, a hamisítást helyreigazítani : szóval minden izében valódi történeti kritikái gyakorolni magasztos, de nehéz vállalkozás. Ettől függ a mű önállósága, eredetisége. Mindkettő szerencsésen egyesül e tanulmányban, mely az 1523 —1526 évek ingatag kormányát jellemző kislelkűség, egymással merőben ellenkező rendeletiből sarjadzó iránytalanság, s a szabad vizsgálódás nyújtotta felvilágosodás áldásos terjedésének szívekben élénk, eleven rajza lett. A Szálkái alattomos önzését, a csábitó kiváltságokkal fanatizált magas klérus haszonlesését; a Schnaidpeck és Cordatus tanítása folytán felvilágosult királyi pár rokonszenvét tünteti fel a reformáció végleges jogos diadala belső motívumaiul. A klérus és a vele egy húron pendülő udvari-párt magatartása undorral töltötte el a tisztán gondolkodókat; nyíltan s még inkább alattomban folytatott, gyanúsításra támaszkodó reakciójuk pedig olaj volt a tűzre, mit nem ők gyújtottak. Burgio, vele Szálkai s egy csapat királyi biztos hasztalan próbálgatták a régi állapotok megtartását. Elemi erővel rombolta szét akadályaikat az eszme, az igazság. A szász egyház — a kereskedő és iparos osztály századok óta háboritlanul élve| zett kiváltságai, úgyszólván függetlensége folytán — hamarabb esett át a kezdett, válságain ; a mohácsi vész gyászos éve ott már teljesen rendezett, virágjában levő protestáns egyházat talált. A bőségesen kommentált tanulmány előadását azonban néhol a szembeszökő népies könnyedségre törekvés lazává, pongyolává tette. A «Könyvismertetés» Fáy Andrásnak Badics Ferencz, továbbá Erdélyi Pál megírta életrajzát boncolgatja. A Magy. Tud. Akadémia 1886 tavaszán Fáy Ándrás életét, tevékenységét, irodalmi működését, hatását méltató műre pályázatot hirdetett. A kijelelt időre egyetlen pályamű sem érkezett be az illetékes fórumhoz. Nyilván a tárgy terjedelme, különösen az alkotó tényezők sokféleségében rejlő nehézségek miatt. Azóta négy munkának adott életet az Akadémia felszólítása : Findura Imre, Koltai Virgil, Badics Ferencz és Erdélyi Pál írták meg egy-egy műben Fáy életét, működését. A két első kisebb munka, csekély igényekkel; az utóbbiak úgyszólván az irodalmi pálmáért versenytársak. Méltók a kitűnő ismertetésre, mely mindkettő iránt egyenlő jóakarattal, szigorú de igazságos kritikával fedi fel a mű kitűnőségeit, de fogyatkozásait is. A tárgy iránt való lelkesedéssel hasonlítja egybe nemcsak adataikat, de még előadás módjukat is. Náluuk a könyvbirálat teljes hiányában kétszeres értéke van az efféle alapos, szigorú, de az írót még fogyatkozásaiban sem sujtoló ismertetésnek. Növeli az író ambícióját; mert növeli iránta a közönség bizalmát, érdeklődését. Az ismertetést pedig előadása a szó-szoros értelmében irodalmi becsüvé teszi.