Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-31 / 22. szám

Vagy úgy, mint az „Írod. Társaság' legutóbbi gyűlésén, a melyen szám szerint kétségkívül kevesekben a lelkesedés, a küzdelemre és győzelemre menni kész elszántság tüze égett. A Lélek az isteni élet működésé titokteljes, mint minden életé, de működési feltételei ismerve vannak, s eredményei minden tagadás daczára is bizonyságot tesznek annak valódiságáról, vagyis Kant és Herbert Spencer ellenében arról, hogy az Isten az ember lelkét megtermékenyítheti s emberi erőit, nem elnyomja, hanem kifejleszti, bibliai nyelven, ujjászüli. Komoly küzdelmet állani ki a keresztyénség nagy igazságai és tényei megértésére s nem gúnyosan kritizálhatni azokat vagy lelketlenül betanulni; prédikálni az evangéliumot nemcsak szóval, hanem tettel is; kérni az Istent, hogy a kicsinyes torzsalkodások s léha életmód légköréből emeljen dicső feladataink magaslatára; beállani a keresztyénség eszméiből következő művek megvalósítói sorába, s nem félrevonulva duzzogni vagy jeremiádokat zengeni a világ romlottsága fölött: ím ezek a Lélek működésének feltételei. S az eredmények, azok nagyszerűek. Olyanok, mint Amerikában, Angliában s Németországban vagy akár csak a francia reformátusok közt is, hol az evangeliumi protestantismus minden ponton küzd, harcol s győz ugy.a vakhit, mint a hitetlenség és közönyösség ellen, száz meg száz irodalmi, belmissziói, külmissziói, zsidómissziói, bibliaterjesztő, traktátusterjesztő, evangelizáló, diakonisszaügyi egyesületekben mutatva fel az isteni élet nyilvánulásait s megcáfolhatlan bizonyítékait. Ilyen eredményeket mutassunk fel mi is, s nálunk is mindig többen lesznek, akik nemcsak meghallják, hanem meg is értik a Lélek szavát. Pannonius. TÁRCA. Mátyás király az evangelikus nép szivében. (Két régi ének.) I. Mátyás király harangja. Ez ének szövegét és dallamát egy XVIII-ik századbeli, csupa evangelikus temetési énekeket tartalmazó kéziratban találtam. Szereztetésének idejére következtetni lehet tartalmából is, mely határozottan a lovagkor emlékeit juttatja eszünkbe. H dalnak még azon korból kell származnia, midőn a «magyar lovagok»-at a «miserere», éneklése mellett temették. Ezt az evangelisok nyilván a középkori keresztyén egyház számos egyéb énekeivel együtt magukkal hoztak a középkorból az új korba. A dallam elragadóan szép, felséges. Úgy látszik, Mátyás király «fekete hadseregé»-nek gyászindulója volt ez, melynek hangjai mellett a magyar vitézeket temetni szokták volt. A folytonosan ismétlődő «el, el, el, el,» a harangjátékot akarja utánozni. Ennek megfelel a dallam is. El! el! el! el! Vaj' kinek szól e jel? El! el! el! el! Hallod? minket hí fel! Keljünk hát fel, álljunk talpra ! Veszteg most ki maradhatna ? Gyorsan készüljünk fel Sisak- s fegyverünkkel, — Már mennünk kell! El! el! el! el! Mi csodás és bús jel ? El! el! el! el! Halld, még sem némult el! Jaj' nem megyünk mostan harcba, Gyászt öltsön most ember arca. Érc hangja azt zengi: Halandó mindenki, — El kell menni! El! el ! el! el! Más dalt kezdjünk most el! El! el! el! el! Számoljunk e perccel! Magyar vitéz felöltözve Készül menni sírgödörbe ! Ki örülne mostan, Hogy ő fekszik holtan, — Koporsóban. El! el! el! el! Mi zaj hangzik itt fel ? El! el! el! el! Nép nagy sírva lépdel! \ Apa, anya és testvérek, Bajtársak, magyar vitézek Most búsan zokognak, Jó magyar bajnoknak Búcsút mondnak. EH el! el! el! Ót már nem sírod fel, El! el! el! el! Bár mi sok könnyekkel! «Oh irgalmazz!))*) már ez ének Szól a csaták vitézének Jaj ! be szomorú dal, Mely szívet tölt búval, — Tép- és ver által. El! el! el! el! Dobszó helyett más jel. El! el! el! el! Halld mi cseng-bong, száll fel ? Harangoznak egy vitéznek, Kit csaták jól ismerének. A halálnak árnya, Keserves igája, Borult rája. *) Az eredeti szövegben ezen szó helyett ez áll: «miserere», 43*