Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-17 / 20. szám

Rendes úrvacsora osztás napján, templomból kijövetel után az előre bejelentett betegekhez, kik urvacsorával élni óhajtanak, de betegségök miatt abban nem részesülhettek a templomban, a lelkészek által háznál is kiszolgáltatható a betegek részére az úrvacsora, még pedig ezen lelkészi szolgálatért díj nem fizetendő, legfennebb fuvar adandó a lelkész számára. Rendkívüli esetben a magán házaknál úrvacsora kiszolgáltatás teljesítése, vagy megtagadása a lelkész belátására, bölcseségére bizatik. Ily esetben a felek által viselendő fuvar mellett a lelkész részére (meghatározott) szolgálat-díj fizetendő. Ha igy lenne kimondva törvényben: kezeskedem róla, hogy nem kellene százával menni éjjel-nappal a betegekhez ! Én részemről sokkal helyesebbnek találnám, ha csak imádkozás, vigasztalás végett kellene — felkérésre — megjelennünk a betegeknél rendkívüli időben. Úrvacsorát pedig csak rendes úrvacsora osztás napján lennénk kötelesek (fentebbi körülírás szerint) vinni a betegekhez. A beteg látogatásért szolgálat díjat nem óhajtanék, de hogy a fuvart illető adja, az a méltányosság követelménye szerintem ! Egyébiránt: győzzön a mi jobb 1 En is, _ más is megteszszük, a mit tehe.ünk, munkálkodunk az Ur szőllőjében' a nekünk adatott talentumok mértéke szerint, szívvel, lélekkel, minden igyekezettel. Istentől várván segedelmet s áldást fáradozásainkra! B.-Gyula, 1891. Dombi Lajos. A felső-tiszai egyházkerület ügyében. Rövid válasz a «Rövid válasz»-ra. Joó István úrral vitatkozni nehéz állapot. Nem azért nehéz pedig, mert — a mint önérzetesen irja — „megdönthetetlen" okadatokkal összezúzza ellenfeleit, hanem mert az argumentumok országutjáról nagy előszeretettel le-letéved a vaskosságok ösvényére. Én oda nem követhetem, maradok a tárgyilagosság utján. Joó úr azt állítja, hogy első czikkelyemben, a mely ez ügyről szólt, «alaptalan és különösen sértő feltevésekből indultam ki. Alaptalan, sértő beszéd szerinte az, hogy a felső és az alvidék képviselete szöges ellentétben áll egymással. Ezt azóta már két czikkely ugyancsak e lap hasábjain bizonyította, a Felvidéki czikke és a Göncy Sándoré. íme a felső-szabolcsi traktus már kimondta elvi hozzájárulását a beregi, szathmári traktusok feltételesen szintén a külön szuperintendencia mellett nyilatkoztak. A nagy-bányai, nagy-károlyi traktus állásfoglalása még ismeretlen ugyan, de a konventi képviselet, s a lélekszám szerint való szavazás ügye minden felvidéki egyházmegyében a lehető legnagyobb elkeseredést idézte elő. Vajjón egyetértés-e ez? Vájjon sértés-e az, ha nem személyeket, hanem a közügyre tartozó cselekedeteket birál meg valaki ? Protestáns, kálvinista egyházunkban mióta merik elnémítani a kritikát? Miféle jogon mer Joó ur e szerepre vállalkozni ? De menjünk tovább. Joó István ur igazolni kívánja a debreceni főiskola részére lefogott 8000 fortnyi államsegitség-ügyet. Abba kapaszkodik bele, hogy a miniszteri leirat szerint a theologiára joga volt az egyházkerületnek ez összeget visszatartani. Csak az a bökkenő, hogy nem a theologiára költik. A theologiai tanszékeknek meg van az alapjok, szegény theologusokat se segitenek a summából, végül Joó István ur is kénytelen e beburkolt szavakkal : az «épitési pénztár szükségli» a pénzt, bevallani, hogy biz azt a debreceni főiskola építésére költötték. Mig tehát Joó István ur olyan miniszteri leiratot nem mutat, a melynek értelmében fel vannak hatalmazva 160,000 frtot (mert 20 év alatt ennyire megyen az összeg) a szegény egyházak pénzéből a főiskola építésére költeni, addig fennhangon hirdetem, hogy a sínylődő kis eklézsiák pénzét igy elkölteni erős jogtalanság. íme, Joó István urnák ebben sincs igaza. Keveset nyom a latban Joó urnák az az ellenvevetése is, hogy Bánságban, Biharban szintén sok a kicsi és szegény eklézsia. Tehát nemcsak a felföldi eklézsiáktól vonták meg a segítséget, hanem az alföldiektől is. Fájdalom, hogy ott is vannak szegény eklézsiák, de míg az alföldön 30 között ha 4 — 5 kicsi eklézsia van, nálunk 30 közül ha 4 — 5 van olyan, a mely nagy eklézsia számba mehet. Ez pedig nem mindegy. A mi felföldi eklézsiáink szegénységök dacára -ötször hatszor nagyobb egyházi terhet viselnek, mintáz alföldiek. Az Alföldön ott már erősen panaszkodnak" az egyházi adó ellen, a hol az állami- adó 10 vagy j 20 százalékát fizetik az egyháznak. Pedig jobban csak' ott megyen annyira az adójuk, a hol gimnáziumot tart fönn az egyház. E szűkmarkúság az oka, hogy egykét dicséretes kivétellel az Alföld gimnáziumai csak ugy tengődnek. Általános a panasz, hogy maholnap még professzort sem kapnak az alföldi iskolákba. Szomorú' valóság, hogy a gazdag Alföld fizeti legsilányabbul professzorait. Joó István urnák tehát az az állítása, hogynem a Felföldön hanem éppen az Alföldön kellett gyorsabban haladni, üres beszéd, olcsó kérkedés. Nálunk legtöbb esetben 100—500 lélek papot, tanítót fizet, ott lenn az Alföldön átlagosan számítva 4000 (mondd négyezer) lélekre esik 1 pap, 1000 (mondd ezer) • lélekre 1 tanitó. Jellemző dolog Joó István úrra, hogy ezt az állapotot haladásnak tartja, s ilyen véleményt nem átal világgá kürtölni. (Lásd a «Debreceni Prot. Lapbanw még-: jelent czikkelyeit.) És Joó István urnák ebben sincs igaza ! Joó István ur nagy örömmel mutogatja, hogy éti 6000 frtot adatok a Felvidéknek, holott 10,000 frt körül' jut nekünk évenként az államsegitségből. Ez a szemrehányás teljesen tárgytalan. Még mielőtt Joó ur czikkelye megjelent volna, én ezt a tevedésemet helyreigazítottam. De ez a körülmény egy csöppet sem változtat véleményemen. Most is hirdetni vagyok kénytelen, hogy e lassan mozgó, nagy egyházkerület elhanyagolja a mi szegény felvidékünket, nagy kárára a kálvinismusnak éS a magyarságnak. Közigazgatásunkról jobb nem is beszélni, a főpásztori gondozásnak teljesen híjával vagyunkí Mostohán bánnak el velünk még az anyagi téren is., Szavamnak, már előbbi czikkeimben elmondottakon kívül, sok mindennek megemlítésével is urát tudom adni-. A 6 nagy alföldi traktusnak összesen 174 anyaegyháza van, a legújabb 1890-ben megjelent statisztikai kimutatás szerint. Ezek közül olyan eklézsia, a melynek lélekszáma nem üti meg az 1000-et (ezeret) 65. Világos, hogy 100 lélekszámon felül levő eklézsia anyagi segítségre igényt nem tarthat csakis rendkívüli eseteké ben, ha elemi csapás éri. Az ilyen eklézsiák -egy kis hitbuzgósággal a magok erejéből is virágozhatnak. j

E 65 eklézsiához hozzászámítva az érmelléki szegény eklézsiákat is, a melyek száma húszra megyen, de a-melyek szintén mostoha gyermekei a nagykerületnek, 75—80 frt esik körülbelül egy-egy eklézsiára évi segítségképpen Evvel szemben a hat felső traktusban 317 eklézsia közül 290 van olyan, a mely alul marad az 1000 lélek—