Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-04-26 / 17. szám

KONYVISMERTETES. Somogyi Péter fogsága. Kép a protestantismusnak Oláh Miklós esztergomi érsek alatt szenvedett üldöztetési idejebői. hta Stromp Lássló theol. akad. magán tanár. Pozsony, i8pi. A szerző sajátja. 8-ad rétű VIIJ

ri2j lap. Ara i forint. Somogyi Péter vágséllyei ev. tanítónak hitvallásáért szenvedett kínos fogságát beszéli el szerzőnk, magának Somogyinak hiteles feljegyzése alapján, mely becses kézirat a pozsonyi ev. lyceum gazdag kézirat-gyűjteményében őriztetik. Mielőtt bírálnám Stromp könyvét, röviden ismertetem annak tartalmát. Oláh Miklós esztergomi érsek, a reformáció rohamos terjedésének elnyomására, a prot. lelkészeket canonica visitatio alá fogta; mivel azonban ennek kevés eredménye lett, életre valóbbnak találta azokat maga elé idézni, s ha fenyegetése nem használt nékik, börtönre vetni őket. Igy jutott Somogyi Péter vágséllyei tanitó is 1556. decemberében Nagyszombatb an vizsga— lati fogságba, melyből csakhamar szabadon bocsáttatott, s visszament Vágséllyére, hol a gyermekeket nyelvtanra s más egyébb latin dolgokra tanította, általában azokat a tudományban gyakorolta. Igy mult az idő 1557. május vége feléig, mikor Gosztonyi Boldizsár és Körmendi Gáspár az érsek meghagyásából megjelennek Vágséllyén és András papot, Hadán Mihály presbytert Somogyi Péterrel együtt foglyul viszik magukkal Pozsonyba, hol bilincsekre veretnek s egy fogoly törökkel együtt egy piszkos és dögleletes börtönbe vettetnek, hol férgek társáságában éhség, szomjúság, gúny és rettegés közt telnek napjaik, mígnem julius végén Oláh Miklós elnöklete alatt vizsgálat alá vétetnek. Hadán Mihály és András pap, mivel ev. hitüket megtagadták, a börtönből kieresztettek, de az érseki udvarban kellett maradniok, honnan Hadán elszökött, András pap pedig súlyos nyomorúságai után 1557. október 7-én meghalt. Somogyi kiállotta a vizsgálatot, s mert hitéért kész volt életét is feláldozni, ismét visszavettetett a börtönbe, hol sorsa még roszabbra fordult, melv nyomorúságai között viszontagságos fogságának leírásában, előkelő pártfogói látogatásában, Istenbe vetett erős hitében keresett vigasztalást, melyek között Péter paulinus nem szűnt meg minduntalan ostromolni a szegény tanítót, hogy hitét tagadja meg. De Somogyi állhatatos volt. Hiába biztatták, rémitették, egy hajszálnyit sem engedett meggyőződéséből, mely miatt 1557. dec. 23-án Oláh elnöklete alatt újból vizsgálat alá vétették az úrvacsora, 24-én a bűnbánat, gyónás és elégtétel tanára, a léleknek halál utáni állapotára és a szentek közbenjárására nézve stb. de Somogyi ezt is kiállotta, magatartásához híven. Bizony szomoiú karácsonya volt súlyos börtönében. «Nagyon fázom — irja — egész bensőm reszket, csontjaim váladoznak, ajkaim dermedeznek, arczom elváltozott anynyira, mintha nem is élnék, de haldokolnám.» . .. Karácsony után Nagyszombatba vitette az érsek, hol ismét , szigorú őrizet alatt bezáratott, s honnan 1558. újév napján Beníczky Miklós várnagy által Znió várába vitetett, hol ezen derék férfiú keresztyéni bánásmódja melleit a testében nagyon megtört Somogyi tűrhető napokat élt. Érdekesen irja le szerzőnk ezen utat, s jól esik néki megnyugodni a szerencsétlen fogoly kissé kiméletesebb sorsán. Majd megint visszaviteti Oláh Miklós a nagyszombati börtönbe Somogyit, hol két kanonok addig jár nyakára, mignem írásbeli vallomásra bírják, mely az üldözöttnek apológiája gyanánt tekinthető. Kár, hogy Stromp ezt a részt legalább a maga teljes egészében nem közölte. Somogyit nem tudták hitétől eltántorítani; hiábavaló volt minden eszköz, mivel fogságát súlyosították, a séllyei tanítót sem tudták bekénysze riteni az egyedül idvezitő egyházba. Nagyszombatból 1558. telén ismét Pozsonyba viszik ; itt egy paulinus erőnek erejével át akarja téríteni, s mivel eredményre nem jut, még csak reversálist sem bír kicsikarni tőle, tudtára, adja, hogy választhat majd e kettő között: máglyán, vagy gályán akar-e elveszni r Igy sínylett a börtönében három hónapnál tovább, mikor 1558. junius 7-én este, egy esztendei vizsgálati fogság után a király kegyelmes parancsára szabadon bocsáttatott és örökre elnyelte hitvallói nemes alakját az éj sötétsége. Ez a tartalma Stromp könyvének, a mit még ezen kivül felsorol, érinteni fogom. Ezt beszéli el egy kissé tán túlságos kivővitésekkel, melyek bátran el is maradhattak volna. Olyan sok Stromp következtetése, hogy alig domborúl ki Somogyi képe könyvéből. Előszavában azt mondja, hogy főcélja «a tudományos igények kielégítése volt.» Ezt azonban nem érte el; mert ha valaki az eredeti szöveget feldolgozza, de azt jegyzetben közli mégis, az még nem a tudományos igények kielégítése. Ha a tisztelt szerző, Somogyinak latin nyelven irt martirologiáját eredeti szövegében közli és azt ellátja glossákkai, :árgyi és történeti jegyzetekkel, vagy ha ezek nélkül bocsátja is közre, akkor igenis a tudományos igényeket elégíti ki vele. Munkája úgy amint van, egy feldolgozott történeti részlet, melyet bárki is haszonnal forgathat, ha hitvallóinak szenvedésein épülni akar. Különben a tudományos igényeknek semmi szükségük nincs arra, hogy ily népszerűségeket keresse 1 szerző tárgyalásában : «... Az Erdélylyel való elég mesterségesen támogatott unió kártyaházx is összerogyott.)) (4. 1.) «Az ilyen kész anyagot (értsd a megidézett papokat) az érseknek elegendő eszköze volt megpuhítania (7. 1.) stb. hanem ezekhez hasonlók ellenkezőleg éppen arra valók, hogy népszerűsítsék az elvont tartalmat. Stromp kissé nehézkesen is ír. Nem mindenütt ugyan, de nagyon sok magyartalanság maradt ben könyvében; pedig aki olyan ékes, hamisítatlan magyar nyelven tud előszót írni, mint szerzőnk, attól megvárjuk, hogy úgy írjon könyvében mindenütt. II}' megrovás alá eső stylaris hibák vannak a 4. 5. 7. 35. 69. stb. lapokon. Ügy látom a személyes névmásokat nagyon szereti, s ezeknek nyomatékos hangsúlyozását gyakran alkalmazza, a mit bátran elhagyhat, mert ez is idegenszerűségre mutat. De ha már szerzőnk a szakembereknek írta könyvét, alkalmazkodnia kellett volna azon gyakorlathoz, melyet azok követnek. Mert az oklevél publicatio mai álláspontja szerint nem szokás az eredeti szöveg rövidítését megtartani, sőt a paleografia meg is követeli, hogy úgy adjuk vissza az eredeti szöveget, a mint azt helyesen olvasnunk kell, vagyis a rövidítéseket fejtsük meg. Igaz, hogy a szakember úgy is megérti, de minden írónak kötelessége alkalmazkodni az általános szokáshoz, a gyakorlat szentesítette alapelvekhez, no meg a diplomatica követelményeihez, melyeket szerzőnk mindenütt következetesen figyelmen kívül hagyott, s így nem emelte fel különben elég jól írott művét az oklevéltan mai színvonalára. Egy téves történeti felfogása is van szerzőnek, s így okoskodása is helytelen. Ázt írja (92. 1.) Somogyi