Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-22 / 12. szám

tanárrá. Az irodalmilag is ismert nevű, kitűnő képzettségű fiatal tanárt örömmel üdvözöljük főiskolánk díszes tanári testületében ! * Protestáns közalapjaink nyeremény-kölcsönéről szóló törvényjavaslatot a főrendiház márc. 16-iki ülésében minden változtatás és ellenzés nélkül elfogadta. Támogatására gióf Batthyány Lajos győri főispán tartott egy igazán hazafias és valódi szabadelvű beszédet, melyet csak a legőszintébb elismeréssel emlegethetünk. Tiszta hazafias lelkület és elfogulatlan nemzeti öntudat nyilatkozott meg a derék főúr rövid, de magvas szónoklatában. Valóban ideje volt bizonyságát adni annak, hogy Magyarország kath. főurai között még vannak elfogulatlan elmék, kik hű őrei a nemzeti nagy tradícióknak, méltánylói a protestánsok kulturális és nemzeti nagy szolgálatainak. Tiszteletre méltó az az erkölcsi bátorság, melylyel a nemes gróf az ultramontán érdekek hazafiatlan uszályhordozóinak fülébe dörögte, hogy a magyar katholikusoknak felekezeti tekintet nélkül támogatni kell minden nemzeti és közművelődési kérdést azon «százados tradíció alapján, a mely mindig fölébe helyezte a nagy nemzeti érdekeket a szűk felekezetieknek)). A Zichy Nándor-féle ultramontán lovagok tanulhatnának igaz hazafiságot, méltányosságot és vallási türelmet a Batthyány Lajos-féle főuraktól, * Irodalmi társaságunk felolvasási cyclusa f. hó 19-én Szász Károly püspök ur felolvasásával a tavaszi idényre befejeztetett. A sorban utolsó, de érdekességben a legelsők között álló felolvasásra díszes és nagyszámú közönség jelent meg, melynek első soraiban protestáns közéletünk számos jelesét s a fővárosi hölgyközönség díszes koszorúját volt alkalmunk látni. A nagy figyelemmel hallgaiott felolvasás rövid visszapillantást vetett az eddigi felolvasásokra, és előre tekintett az írod. Társaságnak a felolvasások és különösen a népies iratok körül kifejtendő munkásságára. A felolvasás általában is nagyon szép volt, de egyes részei valódi klasszikus szépséggel tündököltek. Mesterileg volt feltüntetve a hit, az üdvözitö hit, melynek ébrentartásában a felolvasások mintegy a templomi szószék segítségére siettek; művészileg volt kidolgozva az a részlet, mely a nép számára készítendő vallásos iratok kellékeit ismertette. Valóságos programm, melyet népies Íróinknak nem lehet eléggé figyelmökbe ajánlanunk. «Mit adjunk hát a népnek, úgymond a felolvasó, hogy izlése szerint is legyen, lelki táplálékul is szolgájon és egészségére is váljék ? Adjunk neki rendes táplálékul, szellemi étsora fő-ételeül egyszerű, magyaros zamatu történetecskéket evangeliumi vallás-erkölcsi szellemben, de a való életből merítve. Tápláló alkatrésze legyen a vallás-erkölcsi tartalom, de elbeszélő, nem tanitó modorban. Mint az étel nem élvezhető só nélkül, de akkor sem, ha megérzik rajta a só : az olvasmányon se érezzék a kimondott és maximákba szedett tanúság. De sava-borsa legyen a magyaros iz, a gondolkodás-módban és nyelvben egyaránt, hogy olvasva is oly közvetlenül hasson, mintha csak elbeszélné valaki, és mintha ugy természetesen, Önkéntelenül folyna az elbeszélő ajkáról. Erezzék a zamat rajta, mint a virágokon az illat, mely láthatatlan, de érézkünkön át mégis lelkünkbe hat. Ne legyen keresett és csinált, ne legyen idegen világból való, mely a magyar nép előtt ismeretlen, épen azért érthetetlen és élvezhetlen is. A különben jó szándékú és minden dicséretet érdemlő angol traktatus-társaság krajczáros kiadványai, bár terjesztésekre nagy buzgóságot fordit s majdnem ajándékba adják, mégsem tudtak meghonosodni nálunk s nem mentek népünk vérébe, sőt kedveltségre sem találtak, mert idegen világból, ellőttük nem ismert foglalkozások élet- és gondolkozásmód köréből voltak merítve. Mit tud a magyar nép az angol tengerészek és gyármunkások életéről? Neveiket sem tudja elolvasni, gondolkodásukba nem tudja beletalálni magát, beszélgetéseik a magyar emberéhez annyira hasonlítanak, mint az északi tenger fókája a magyar alföldön legelésző borjúhoz vagy szilaj csikóhoz. Ezekből az iratokból csak ugy csepegett a morál, az angol és amerikai kegyesség, mint az olaj — de azt a magyar ember természete nem veszi be. A mi vallásosságunk más természetű — nem mondom hogy jobb vagy rosszabb —- de egészen más, mint egyébb s jelesen a germán népeké. Nálunk idegen plánta a piétizmus, mely ellőttük betegesnek tetszik s mép inkább a rajongás, melyet a magyar protestáns nép a baptistákon és a nazarénusokon megutált.)) — A hallgatóság lelkesen megéljenezte a nagynevű felolvasót, kiuek hatalmas szavai a népies kiadványok iránti rokonszenv és áldozatkészség felébresztésében bizonyára nem hangzottak el hatástalanul. * A németországi clericalisok nagy veszteséget szenvedtek hires vezérök, a 81 éves Windhorst halálával. Windhorst a német parlamentnek egyik legkiválóbb tagja volt. O szervezte politikai párttá centrum-párt név alatt a német clericalisokat, kiknek vezére maradt az utolsó pillanatig. Kiváló politikai tehetségeit fényesen bizonyítja az a tény, hogy a clericalismus félszeg elveivel is hatalmas és tekintélyes pártot tudott összetartani, oly pártot, mely a modern Németországban, kivált a kulturharc idején, első rendű politikai tényező volt, mely annak idején a vaskancellárnak is sok gondot okozott. Törekvéseivel ugyan sok időre visszavetette, ultramontán eszméivel jelentékenyen megbénította a prot. • Németország szabadelvő fejlődését, de ez nem tarthat vissza annak elismerésétől, hogv nagy és tiszteletre méltó politikai elme volt. Nemzete párt- és vallás-külömbség nélkül kegyeletes hangon méltányolja politikai és szónoki nagy tehetségeit, melyek előtt ellenfelei is kénytelenek voltak meghajolni. * Halotti énekeskönyveink irodalmához nagyon becses adalékot szolgáltat Kálmán Farkas gyom.ii lelkész, ismert énekeskönyv-buvárunk a «Debr. prot. lap» folyó évi 10-ik számában «Anno 1698)) cím alatt. Az 1698-ik év nevezetes év a magyar ének-irodalom történetében, mert a református halotti énekeskönyv ekkor ujittatott és bővíttetett meg. Ezt eddig is tudták az énekisnrerők, mert minden halotti énekeskönyv előszavában oda van nyomtatva : Költ Debreczenben 1698-ban, de ebből az évből énekeskönyvet senki sem látott. Most hosszas keresés után Kálmán Farkasnak sikerült az 1698-iki kiadásból egy példányt felkutatnia. Ezt írja le értékes ének-történeti észrevételek kíséretében a lent nevezett cikkben. Az eddigelé egyetle 1 példányt Király Antal tiszabökényi (Ugocsam.) lelkész bocsátotta K. F. rendelkezésére. Fáradhatlan ének-buváruuk ennek alapján kimutatta azt is, hogy ezen 1698-iki javított kiadásban 29-el van több ének, mint az előző énekgyüjteményekben és e 29 között 11 eredeti, először itt megjelent ref. ének. Ily tény láttára teljesen jogosult Kálmán F. azon kérdése : «Mivé lesz a nagy Toldy amaz állítása, hogy a «prot. énekköltészet megszűnt termelni a bécsi béke után !» Nem lesz érdektelen megjegyezni, hogy az első ref. Halotti énekeskönyv 1598-ban jelent meg (a Szilvás Újfalvi Imre gyűjteménye 38 énekkel), s ez 1635-ig (a Gönczi-féle kiadásig) tízzel bővült; e 48 halotti éneket használták 1698-ig, a mikor ezen gyüj-