Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-22 / 12. szám

idézett szórói-szóra Halom ur a 7—ik számban; levelét igy végzi : «ebből kitetszik, hogy tudtommal máikét esetben is kényszer helyzetbe hozott szülők élhettek volna a törvényadta alkalommal, a kath. vallás szellemében neveltethették volna gyermekeiket.® Nem világos beismerése-e az annak, a törvény világos szava ellenére, azt mondja a vallásoktató lelkész ur a szülőknek : «ne féljetek : a törvény oltalma fedez benneteket, csak kitartás, gyermekeiteket kath. vallásban neveltethetitek.® Szórja ekként a szikrát, s ha a ház kigyuladna, azt mondaná, a protestánsok a gyújtogatok. Az alkotmányosan uralkodó király és családja tiszteli a törvényeket, a fanatikus káplánok és plébánusok lábbal tapodják azt, azon reményben, hogy előléptetésüket csak ugy nyerhetik el, talán mert tudják, hogy más érdemük nincs, ha az országos törvénynek ellene szegülnek, ha a felekezeti szép egyetértést megzavarják. Tudtommal a zárdába, a nővérek vezetése alatt levő leányiskolába, ev. ref. vallású leány nem jár. Téves tehát Halom ur azon nézete, hogy a «kedves testvérek® néhány törvény szerint reform, vallású gyermeket az apácza zárdába csalogatnak. Ok oly nyiltan, mint a vallásoktató ur, eddig még nem léptek fel, mit titkon mivelnek, azt bebizonyítani még nem lehet. Nagyobb növendékeiket a legnagyobb buzgósággal intik, hogy prot. istenitiszteleten meg ne jelenjenek, mert örökre elkár hoznak, a prot. istenitiszteleten való megjelenés égbekiáltó bűn. Ekkép hintik a fogékony gyermeki kebelbe a keresztyéni szeretetet magvait, hogy más hitfelekezetűek iránt gyülölségre és türelmetlenségre buzdítják őket. Tudjuk, hogy az apáczákat fogadással kötelezik arra, hogy a róm. kath. egyháznak híveket gyűjtsenek. Tisztelettel dicséretökre ismétlem, hogy ők itt még nyiltan nem léplek tel. Az irgalmas samaritanus köpenyét felöltik ugyan magukra, de czélt nem mindig érnek. Erre több példát beszélnek községünkben. A mult 1889/90. iskolai évben történt a tanfelügyelő urazon intézkedése, melyet Halom ur említ, abba mindnyájan megnyugodtunk, s igy sem a nővérek, sem a vallasokrató lelkész ur, nem jelentették ki, hogy nem engednek a tanfelügyelő rendeletének. Az esperes ur az alispáni hivatalhoz fordult, az alispán ur intézkedésének sincs semmi eredménye, miután a községi bíró az alispáni rendelet eredményéről záros határ idő leteltével jelentést tett, utasíttatott, hogy a ref. gyermekek szülőinél jegyzőkönyvet vegyen fel, hogy vallásoktatásra mért nem járatják gyermekeiket az ev. ref. iskolába? De már hogy is lehetne eredményt várni, midőn a tisztelendő vallásoktató lelkész ur ugy nyilatkozott előttem, hogy örömest eltűrne egy kis börtönt, hogy hitéért szenvedhetne. Protestáns szempontból megfoghatatlan, hogy mikép számithat azért valaki a kanonokságra, ha az országos törvényeknek nem engedelmeskedik. Pedig nem csak ettől a fiatal embertől, hanem plebanus uraktól is hallhatni olyan nyilatkozatot. A nagytiszteletű esperes ur utasított, hogy a vallás- és közoktatási miniszter ur f. év febr. hó ié-án 284. számú magas rendelete értelmében tegyem meg a lépéseket a más felekezetű iskolába járó ev. ref. gyermekek szülőivel szemben. Ezen rendelet értelmében való eljárás, ha ez évben nem is, de a jövő tanévben biztos sikerre fog vezetni. Alcsuth. Mészöly Győző, ev. ref. lelkész. NECROLOG. Barth a Pál. 1801 —1891. A nagy-bányai egyházmegyének legidősebb s legrégibb tagját temettük el február hó 25-én Bartha Pál dobrács-apáti-i volt lelkész-tanító személyében. Született a megboldogult 1801 május havában Beregmegye Bereg-Ujfalu nevű községében, Bartha István és Veress Juliánná lelkész szülőktől. Iskoláit kezdte Fornoson, honnan 1813-ban ment Sárospatakra, A gymnasiumi tanfolvam bevégzése után 1821-ben subscribált, s a hittanhallgatók közé íratta magát. Az akkori elnevezés szerint három éves diák korában 1825-ben Szatmármegyébe Mikolába ment mesternek, hol 4 évet töltött, Innen Uszkába ment, hol 2 évet töltött szintén ezen minőségben. Uszkából Avas-Ujvárosba ment tanító káplánnak 1831-ben, hol ugyanazon évben meg is nősült, nőül vévén Ari Borbálát Uszkából. A kápláni vizsgát az akkori kor szokása szerint az egyházmegyén letette, s mint tanító-káplán 17 évig működött Avas-Ujvárosban. Újvárosi káplánkodása után — mely időre mindég a legjobban emlékezett vissza — Dobrács-Apátiba ment lelkész-tanítónak 1848-ban. Ez idő óta itt kínlódott, megosztva vele az élet terheit 54 éven át 1885 március 10-én elhunyt neje. Még ez élt csak meg volt. Azonban éppen ennek betegsége utolsó idejében egy szerencsétlen esés következtében, ő is csaknem egy évig ágyban fekvő beteg lett, s azóta teljesen sohasem épült ki. De ezen betegségét leszámítva, mihelyt lábra tudott úgy a hogy állani, bevezetteté magát a templomba s végezte lelkészi teendőit, mígnem a folytonosan nagyobb mértékben előállott gyengeség s ebből következő munkaképtelenség miatt magát nyugdíjazta, azaz lemondott hivataláról ez előtt pár évvel. Neje elhunytával még nyomorúságosabb lett az élete, amennyiben kevés volt vagyona elfogyott, a hívek száma is annyira apadt, hogy évi fizetése alig ment 200 frtra. De hát ez is, hogy jött be s milyen minőségben, igazán sajnálni való szegény helyzete. Ha évenként a közalapból s az egyházmegyétől segélyt rendesen nem kapott volna, utoljára már tán a mindennapija sem lett volna, oly roszul jött be híveitől csekély fizetése. Mióta lemondott hivataláról csekély vagyonkája — 4 köblös föld és egy kis ház, melyet ápolónéjának hagyott — mellett ebből tengette életét. Ügy állott szegény öreg Pali bácsi, mint őszszel a megszedett szőllő tű. Gyermekei nem lévén nem volt senkije sem, s ha ezt a kis vagyonkát meg nem menti vénségére ki tudja, mi sors várt volna reá. De hát ezért akadt, aki gondozta, aki ápolta. ]ó kedve, humora ilyen szorult körülményű anyagi helyzetben sem hagyta el soha. Más ember kétségbe esett volna helyzete felett, de ő ezzel nem sokat törődött, vette a helyzetet s az életet úgy, a mint volt, s vigasztalta magát azzal, hogy hej ! nem ugy volt ez régen. Újvárosi 17 éves káplánságára, s Apátiban töltött egynehány évére mindig a legszívesebben emlékezett. Jól esett neki s egészen felvidult, ha az ő kedves Sárospatakjáról s diák életéről beszélhetett. Most már ott nyugszik csendesen 54 évet vele