Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-03-22 / 12. szám

idézett szórói-szóra Halom ur a 7—ik számban; leve­lét igy végzi : «ebből kitetszik, hogy tudtommal mái­két esetben is kényszer helyzetbe hozott szülők él­hettek volna a törvényadta alkalommal, a kath. val­lás szellemében neveltethették volna gyermekeiket.® Nem világos beismerése-e az annak, a törvény világos szava ellenére, azt mondja a vallásoktató lelkész ur a szü­lőknek : «ne féljetek : a törvény oltalma fedez benneteket, csak kitartás, gyermekeiteket kath. vallásban neveltet­hetitek.® Szórja ekként a szikrát, s ha a ház kigyuladna, azt mondaná, a protestánsok a gyújtogatok. Az alkotmányosan uralkodó király és családja tiszteli a törvényeket, a fanatikus káplánok és plébánu­sok lábbal tapodják azt, azon reményben, hogy előlép­tetésüket csak ugy nyerhetik el, talán mert tudják, hogy más érdemük nincs, ha az országos törvénynek ellene szegülnek, ha a felekezeti szép egyetértést megzavarják. Tudtommal a zárdába, a nővérek vezetése alatt levő leányiskolába, ev. ref. vallású leány nem jár. Téves tehát Halom ur azon nézete, hogy a «kedves testvérek® néhány törvény szerint reform, vallású gyermeket az apácza zárdába csalogatnak. Ok oly nyiltan, mint a vallásoktató ur, eddig még nem léptek fel, mit titkon mivelnek, azt bebizonyítani még nem lehet. Nagyobb növendékeiket a legnagyobb buzgósággal intik, hogy prot. istenitiszteleten meg ne jelenjenek, mert örökre elkár hoznak, a prot. istenitiszteleten való megjelenés égbe­kiáltó bűn. Ekkép hintik a fogékony gyermeki kebelbe a keresztyéni szeretetet magvait, hogy más hitfelekeze­tűek iránt gyülölségre és türelmetlenségre buzdítják őket. Tudjuk, hogy az apáczákat fogadással kötelezik arra, hogy a róm. kath. egyháznak híveket gyűjtsenek. Tisztelettel dicséretökre ismétlem, hogy ők itt még nyiltan nem léplek tel. Az irgalmas samaritanus köpe­nyét felöltik ugyan magukra, de czélt nem mindig ér­nek. Erre több példát beszélnek községünkben. A mult 1889/90. iskolai évben történt a tanfel­ügyelő urazon intézkedése, melyet Halom ur említ, abba mindnyájan megnyugodtunk, s igy sem a nővérek, sem a vallasokrató lelkész ur, nem jelentették ki, hogy nem engednek a tanfelügyelő rendeletének. Az esperes ur az alispáni hivatalhoz fordult, az alispán ur intézkedésének sincs semmi eredménye, miután a községi bíró az alispáni rendelet eredményéről záros határ idő leteltével jelentést tett, utasíttatott, hogy a ref. gyermekek szülőinél jegyzőkönyvet vegyen fel, hogy vallásoktatásra mért nem járatják gyermekeiket az ev. ref. iskolába? De már hogy is lehetne eredményt várni, midőn a tisztelendő vallásoktató lelkész ur ugy nyi­latkozott előttem, hogy örömest eltűrne egy kis börtönt, hogy hitéért szenvedhetne. Protestáns szempontból megfoghatatlan, hogy mikép számithat azért valaki a kanonokságra, ha az országos törvényeknek nem enge­delmeskedik. Pedig nem csak ettől a fiatal embertől, hanem plebanus uraktól is hallhatni olyan nyilatkozatot. A nagytiszteletű esperes ur utasított, hogy a vallás- és közoktatási miniszter ur f. év febr. hó ié-án 284. számú magas rendelete értelmében tegyem meg a lépéseket a más felekezetű iskolába járó ev. ref. gyer­mekek szülőivel szemben. Ezen rendelet értelmében való eljárás, ha ez évben nem is, de a jövő tanévben biztos sikerre fog vezetni. Alcsuth. Mészöly Győző, ev. ref. lelkész. NECROLOG. Barth a Pál. 1801 —1891. A nagy-bányai egyházmegyének legidősebb s leg­régibb tagját temettük el február hó 25-én Bartha Pál dobrács-apáti-i volt lelkész-tanító személyében. Született a megboldogult 1801 május havában Beregmegye Bereg-Ujfalu nevű községében, Bartha István és Veress Juliánná lelkész szülőktől. Iskoláit kezdte Fornoson, honnan 1813-ban ment Sárospatakra, A gym­nasiumi tanfolvam bevégzése után 1821-ben subscribált, s a hittanhallgatók közé íratta magát. Az akkori elne­vezés szerint három éves diák korában 1825-ben Szat­mármegyébe Mikolába ment mesternek, hol 4 évet töl­tött, Innen Uszkába ment, hol 2 évet töltött szintén ezen minőségben. Uszkából Avas-Ujvárosba ment tanító káplánnak 1831-ben, hol ugyanazon évben meg is nősült, nőül vévén Ari Borbálát Uszkából. A kápláni vizsgát az akkori kor szokása szerint az egyházmegyén letette, s mint tanító-káplán 17 évig működött Avas-Ujvárosban. Újvárosi káplánkodása után — mely időre mindég a legjobban emlékezett vissza — Dobrács-Apátiba ment lelkész-tanítónak 1848-ban. Ez idő óta itt kínlódott, megosztva vele az élet terheit 54 éven át 1885 március 10-én elhunyt neje. Még ez élt csak meg volt. Azonban éppen ennek betegsége utolsó idejében egy szerencsétlen esés következtében, ő is csaknem egy évig ágyban fekvő beteg lett, s azóta teljesen sohasem épült ki. De ezen betegségét leszá­mítva, mihelyt lábra tudott úgy a hogy állani, bevezet­teté magát a templomba s végezte lelkészi teendőit, mígnem a folytonosan nagyobb mértékben előállott gyengeség s ebből következő munkaképtelenség miatt magát nyugdíjazta, azaz lemondott hivataláról ez előtt pár évvel. Neje elhunytával még nyomorúságosabb lett az élete, amennyiben kevés volt vagyona elfogyott, a hívek száma is annyira apadt, hogy évi fizetése alig ment 200 frtra. De hát ez is, hogy jött be s milyen minő­ségben, igazán sajnálni való szegény helyzete. Ha éven­ként a közalapból s az egyházmegyétől segélyt rendesen nem kapott volna, utoljára már tán a mindennapija sem lett volna, oly roszul jött be híveitől csekély fizetése. Mióta lemondott hivataláról csekély vagyonkája — 4 köblös föld és egy kis ház, melyet ápolónéjának ha­gyott — mellett ebből tengette életét. Ügy állott szegény öreg Pali bácsi, mint őszszel a megszedett szőllő tű. Gyermekei nem lévén nem volt senkije sem, s ha ezt a kis vagyonkát meg nem menti vénségére ki tudja, mi sors várt volna reá. De hát ezért akadt, aki gondozta, aki ápolta. ]ó kedve, humora ilyen szorult körülményű anyagi helyzetben sem hagyta el soha. Más ember kétségbe esett volna helyzete felett, de ő ezzel nem sokat törő­dött, vette a helyzetet s az életet úgy, a mint volt, s vigasztalta magát azzal, hogy hej ! nem ugy volt ez ré­gen. Újvárosi 17 éves káplánságára, s Apátiban töltött egynehány évére mindig a legszívesebben emlékezett. Jól esett neki s egészen felvidult, ha az ő kedves Sárospa­takjáról s diák életéről beszélhetett. Most már ott nyugszik csendesen 54 évet vele

Next

/
Oldalképek
Tartalom