Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-09 / 6. szám

tanárával, a későbbi püspökkel, Tóth Ferenccel szemben. Innen visszakerült a Balaton mellé. Először a zánkai (Zalam.), utánna a litéri (Veszprémin.) egyház választotta meg rendes papjának, mely utóbbi helyen 13 évig maradt. Innen Nemes-Pécselyre (Zalam.) vitték. A gyakori megválasztatást, mely mindig jövedelmezőbb egyházba juttatta, jó hírnevének kell tulajdonítanunk. Hivatalos teendői mellett mindig jutott ideje arra, hogy az egyházmegyei gyűléseken is részt vegyen. Kartársai még ekkor csak a tehetséges egyházi embert ismerték benne, s mint ilyet a megtisztelő tanácsbírói állásra emelték. Azt azonban senki sem tudta, hogy amit egyszerű háztartásán megtakarít, szépirodalmi munkák, különösen classicus írók vételére költi ; senki sem sejtette, hogy a ki Krisztus tudományát oly rajongó hévvel prédikálja, az egy pogány bölcs Írásait is forgassa és fordítsa, hogy a ki az egyházmegyei számadásokkal annyit bíbelődik : balatonparti magányában az Aegei-tengert hajózó hősök gyönyörű mondáin álmadozzon.» «Titkát 1839-ben, az egyházkerületi közgyűlésen leplezte le. Tehát azon évben, midőn a nála 10 évvel fiatalabb Szabó Istvánt, mint ügyes fordítót, Vörösmarty tagságra ajánlotta a magyar tudós társaságban.)) S itt elmondja szerző a Simony fordításainak kinyomatására vonatkozó herce-hurcákat, melyek az egyházkerület zöld asztalán folytak hét éven keresztül, mit szinte érdekesnek tartok röviden illusztrálni. Homer Odysseájának és Lukiánus Dialógusainak fordítását beadta Simony az 1839. évi egyházkerületi közgyűlésnek, hogy megbírálván, a főiskola nyomdáján nyomassa ki, tiszta jövödelmét felajánlván az önzetlen szerző a főiskolának. A munkákat megbirálás végett kiadtak a komáromi esperesnek Végh Mihálynak, hogy ((néhány tudósokkal megvizsgálván, ha érdemeseknek tartatnak nyomassanak ki.» Az 1840-diki egyházkerületi közgyűlésre már «a megmagyarított Iliász első darabját)) is felküldte a tudós fordító, s a kétszeresen meglepett közgyűlés bírálóul most Hetényi János akadémiai rendes tagot kérte fel. Míg a gyűlés határozott, Simony iszka-szentgyörgyi lelkészszé lett, s már 1843-ban kérte a közgyűlést, hogy ((fordításait nyomassa ki annál is inkább, hogy ő használta és hálásan elfogadta azon észrevételeket, melyeket Hetényi rájuk tett.» Elmondja ebben Simony, hogy az Odysseát hétszer, az Iliást pedig négyszer irta le saját kezeivel; mire aztán 1844-ben elhatározták, hogy «ha 700 előfizető jelentkezik, először az Odyssea nyomattassék ki.» A munka azonban mégis rejtve maradt, s 1847-ban «a tisztelt fordítónak vissza adatott)), mint a jegyzőkönyv mondja! Majd tárgyalja az értekező a Homer kérdést, felsorolja a fordítókat, s határozottan kimondja, hogy Simonyunk fordítása szövegszerűbb mint Vályi Nagyé, vagy Szabó Istváné. Érdekesnek tartom most a görög kérdés napirenden lételekor értekező azon tudósítását is megemlíteni, hogy a görög nyelvnek a középiskolában való előadását e mi dunántúli egyházkerületünk mondotta ki először a hazában 184.5-ben. Simony ezután félre állott fordításaival. Értekező ez egyházkerületet vádolja mulasztással érte ; én nem vádolom, hanem igazat adok annak a festménynek, mely a vallásfelekezeteket akarja jellemezni. Három meredek szikla tetejére akarnak feljutni az alant levők : a róm. kath., ki a hegy szikla csúcsáig jutott már, lenyújtja kezét, és húzza az alatta levőt felfelé, ez segíti az ő alatta levőt s így megy tovább ; a lutheránus egymást emelgeti, segíti felfelé, míg a kálvinisták taszigálják egymást, nehogy a tetőre érjen valamelyik. Azt mondják, minden hasonlat sántít, de ha már mulasztás követtetett el Simonynyal, úgy én Hetényit vádolnám, a ki maga is pap és akadémikus volt. 1847-ben a balaton-henyei egyház vitte magához Simonyr, hol a csapások egyre érték. Meghalt ritka észtehetségű egyetlen fia; második nejétől elvált, kis leánya meghalt, s mikor ezeket felsorolta, értekező így folytatja: «Most a komor emlékek elől újra a szórakozásban keresett és talált menedéket. Gyakran meglátogatta | a közeli falvak lelkészeit, a kik még mindig nagyra becsülték és szívesen vigasztalták, ha nekik néha elpanaszkodott. Szerette a víg társaságot és a komoly mulatságokat is. Gyakran felcsalta meghittebb barátjait a szőlős hegyoldalakba, a hol valamelyikük pincéjében fesztelenül elmulattak. Előhozakodtak egyről is, másról is, nóta is jutott eszükbe, s ha Simony ilyenkor neki melegedett: elszavalta a haragvó Achilles valamelyik kitörését, vagy a fiát sirató Penelope búját. Sohasem fejezte be annélkül, hogy a végén ne könyezett volna, mert sohasem szavalt olyat, a mi az ő keserveire némileg ne vonatkozott volna. Az ilyen pillanatok vitték rá a búfelejtő mértéktelen használatára. 1851 nagyhetében írtak, midőn Simony híveinek utolszor prédikált. Jézus jeruzsálemi diadalmenetéről tartotta a szent leckét, melynek sikeres előadása után, szokása szerint, egy nagy kancsó borral kiült a körtefa alá. Mire érte mentek, a szél megütötte.)) Azért foglalkoztam ily hosszadalmasan Sebestyén Gyula értekezésével, hogy ha az Új Magyar Athenas nem tartotta érdemesnek megemlíteni még csak nevét sem Simonynak, az újabb Athenas tudomást vegyen róla ; s felhívjam azokat, a kiknek netalán volna valami kéziratuk fordításaiból, adják át azt legilletékesebb helyére, a Philologiai Társaság szakkönyvtárának, hadd használják a szakértők emez elfelejtett jelesünk szülötteit. Te pedig tisztelt barátom! fogadd ezért a szép értekezésért baráti jobbomat. Tudom — tudod te is — hogy ha kálvinista pap fiú nem volnál, nem írtál, nem írhattál volna oly szépen, oly vonzóan Simonyunkról. így a mit elmulasztott a mult, helyrehozta némileg a jelen. Thúry Etele. Az úrvacsora. Keserűség poharának Hányszor ittam habjait, Hogy viharzó tengerére Vak remény hitt s kába hit. Szinte féltem, elmerülök; Kapni vágytam, bármihez : És — szerencse ! — kaphaték még Istenem kegyelmihez. Oh midőn velem nem osztá Hő szerelmét senki sem, Oh midőn megtérve hitt el Templomába szent hitem: Jézus édessel cserélte Bánatomnak poharát, S szinte hailám égi hangját : Én vagyok csak jó barát. Oh mi édes, óh mi jó volt Egy darabka szent kenyér! Szinte haliám : térjetek meg Értetek tört testemér'.