Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-12-21 / 51. szám

rint. Nekem pedig a lélek azt sugalta : Eredj el és cselekedjél te is e szerint. Meghajoltam az én Uramnak ezen intelme és a főtiszt, egyházkerület bizalmi nyilatkozata előtt, a midőn engemet életem tizenegyedik órájában a munka terére kiküldeni méltóztatott. És még egy van, mélyen tisztelt kerületi közgyűlés, a mi elhatározásomat kedvezőleg befolyásolta s ez azon szerencsés körülmény, hogy ott láttam az egyház hajójának kormányrudjánál amaz erős, bölcs és tapasztalt kormányzót, ama gondviselésszerű férfiút, közegyházunk méltó büszkeségét, Fabiny Teofil ur ő nagyméltóságát, ki már évek óta, mint társkormányzó buzgó, vallásos lelkülettel vezeti az egyház hajóját magasztos czélja felé, ugy hogy vészben és viharban meg nem inog, híven az egyház pecsétnyomóján olvasható jeligéhez, mely igy hangzik : «Non periclitatur Christus in medio eius.» Ez a szerencsés körülmény lelkemben azt az erős bizalmat, azt az édes reményt támasztotta, hogy egy ily kitűnő erő, ily tapasztalt elnöktárs oldalánál az én gyengeségem biztos támaszra fog találni. Ezekkel kívántam elhatározásomat indokolni. A főtiszt, egyházkerület azonban méltán megvárja tőlem, hogy az egyházkormányzatra vonatkozó személyes elveimet is kifejtsem. Széles a munkamező, melynek keretében a főpásztori hivatal teendői forognak. Elnöktársával ő az egyház valláserkölcsi életének őre, ő ellenőrzi az Önkormányzat gépezetének működését, ő képezi az egyik közvetítő kapcsot az államkormány és a többi felekezetek között, ő az egyházak, a lelkészek, tanárok és tanitók jogai és érdekeinek védője, a közpénztárak kezelésének felügyelője, az ő hatásköréhez tartozik a fő-, közép- és elemi iskolák működésének éber felügyelete. Hatásköréhez tartozó mindezen ügyekben megkívántatik, hogy ne csak igazságosan, erélyesen, szeretettel és szelídséggel járjon el, hanem megkívántatik az is, hogy az egyház körében mindenek az állam törvényeivel egyezőleg hazafias szellemben történjenek. A valláserkölcsi élet éber felügyelete a főpásztornak főkötelessége. A Krisztus evangyélioma hitünknek forrása s életünk szabályozója. Attól függ egyházunkereje és dicsősége, vagy hanyatlása, amint felekezetünk hitelveihez buzgón és lelkesen, vagy lanyhán és közönyesen ragaszkodunk. Magamról szólva, őszintén bevallom, hogy egyházunk pozitív tanaihoz hiven ragaszkodom. Negyvenhárom év óta hirdetem a Krisztust és az ő evangyéliomát; nem azt a Krisztust, a kit a hitujitók csupán mint az emberi tökély eszményképét állítanak fel, hanem azt a Krisztust, a kiről Péter apostol azt vallja, «hogy nincsen senkiben másban üdvösség, mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely alatt kellene nekünk megtartatnunk.)) (Apóst. Csel. IV. 12.) Én ebben a Krisztusban, az emberiség üdvözítőjében hiszek, s azt a Krisztust hirdetem, a ki nekünk váltságot szerzett bűneinkért s kiengesztelt az atyával. Meggyőződésem, hogy az apostoli korszak s az első századok keresztyén hitvallói és vértanúi ezzel a hittel győzedelmeskedtek a hatalmas Róma pogány istenei felett és a magyar protestáns egyháznak hitökhöz halálmegvetéssel ragaszkodó tagjai az üldöztetés gyászos napjaiban ezzel a hittel szenvedték el a börtönt, a máglyát s a kinos halált, hogy örökül hagyhassák számunkra ezt a boldogító evangyéliumszerü tiszta hitvallást. Ma is a hol virágzó protestáns egyház létezik, a hol hitbuzgó, egyházszerető evangelikus nép lakik, a hol ékes templomok s célszerű iskolák épülnek, ott nem a modernek Krisztusa, hanem az evangéliomi Krisztus hirdettetik; ellenben a hol a templomi beszédeket | nem az üdvösség evangéliomának szelleme lengi át, ott nem hogy nem épülnének uj templomok, de a régiek is ! lassankint omladoznak, pusztulnak. Azonban nehogy azt a vádat emelhesse valaki ellenem, hogy az ily elvek mellett megtagadom a pro! testantizmus legfőbb elvét: a szabad gondolkodást, a szabad fejlődést és haladást, meg kell jegyeznem, hogy én a tudományos haladásnak ellensége egyáltalában nem vagyok, csak a szószék evangéliomi jellegét kívánom megóva tudni, ne hogy ott egyéni vallásos nézetek hirdettessenek a hivő protestáns közönségnek. A tudomány ölelje fel a kor eszméit, kutasson és bírálgasson, de itt is a protestáns hittanszék illő kegyelettel viseltessék az egyház hitelvei iránt. Egyházkerülétünknek hittudományi tanszéke nincs, de van közös egyetemes akadémiánk. Jeles tanárok í alaposan készítik itt elő ifjúinkat, méltán megérdemlik, hogy az egyetemes egyház ezen első theologiai akadémiánkat kellő figyelemre méltassa, kivált nagyobb anyagi támogatásban részesítse. De ha csupán a hittudomány különféle rendszerei és irányainak ismeretére I oktatnák a lelkészi pályára készülőket, úgy szerény nézetem szerint még nem volna elérve a magasztos i czél, melyet elérni óhajtunk. A tudomány hidegen : hagyhatja a szívet, pedig nekünk az egyházért leike-1 sedni tudó papokra van szükségünk, hogy az egyház szent érdekeinek őrei és lelkes védői lehessenek Egyházunk jogai és érdekei még most is sokszor megtámadásoknak vannak kitéve, mintha a középkor mohos sírkövei alól kelnének ki újra azok a már feledésbe ment sötét alakok, kik ismét eretnek üldözést óhajtanak felidézni a keresztyén időszámlálás XX-ik századának küszöbén. A legújabb időben az elkeresztélések kérdésében merültek fel ilyen bajnokai a régmúlt idők szellemének. A mit egyszer az ur az ő látnokának mondott, Ezechielnek (III. 17.): «Embernek fia őrállóul adtalak én téged Izrael házának,» azt ma napság is oda Írhatja szíve táblájára minden protestáns lelkész. A középtanodák és az elemi iskolák mellett, melyek nemes versenyt folytatnak az állami és községi hasonnemü intézetekkel, főleg a protestáns nőneveldék ügye az, mely közös érdeklődésünket felkölti. Csak erős protestáns szellemben nevelt anyák nevelhetnek lelkes protestáns nemzedéket és csak jól berendezett nőneveló intézetek képesek ilyen családanyákat nevelni s megakadalvozni azt, a mit sokszor szomorúan O j ' / ; kellett tapasztalnunk, hogy protestáns szülők romai katholikus zárdákban neveltették serdülő leányaikat. Üdvös mozgalom indult meg ez irányban a mi