Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-02 / 5. szám

országyülések elébe is. Hiába emelte fel érdekűkben szavát az erdélyi fejedelem, úgy hogy ez végre a közszabadság és a lelkiismereti jogok védelmére kényszerülve érzé magát fegyverhez nyúlni. A rendek a haza sebeit inkább óhajtanák béketárgyalások, mint kétes kimenetelű háború által szüntetni meg. S ezért pontrólpontra elsorolják sérelmeiket, s azok orvoslására néző javaslataikat, melyek tartalma röviden az, hogy kérik a bécsi béke végrehajtását s az az ellenvétők megbüntetését. Rákóczy hasonló értelemben adta ki utasításait követeinek, kiket a király akarata szerint ujabb tárgyalások végett szeptember közepére Nagy-Szombatba rendelt. Ezek élére a fejedelem ismét Lónyay Zsigmondot állítá, ki mellett azonban a felvidéki országos rendek külön képviseltették magokat. A király képét viselő követséget szintén a régi ismerősök, Eszterházy nádor és Lippay érsek vezették, de rajtok kívül a császári udvartól jött német tanácsosoknak is nagy befolyásuk volt. Nagy-Szombatban az öreg nádor a maga szokott gőgjét és szeszélyeit mindjárt kezdetben érezteté a fejedelem követeivel. «Fitymálását már az által is tanusítá, hogy a szokástól eltérőleg azok elé már nem is küldött kíséretet, és bevonulásukkor a torony őrök nem adtak jelt trombitáikkal)) Lónyay, a ki a külsőségekre is sokat adott, csakhamar észrevette a nádornak tüntését, de úgy tett, mintha nem nagy súlyt helyezne reá. Azonban nem úgy volt. Mihelyest társai az eleve kitűzött lakást elfoglalták, azonnal összehívta őket saját lakására, hogy velők a következő nap teendőit megbeszélje. Rosz előjelnek vette a császári kiséret kiküldésének elhagyását; de még roszszabnak azt a véletlenségből támadt tűzveszélyt, mely megérkezésük után Nagy-Szombat városában kiütött. Abban állapodtak meg, hogy az nap nem tisztelegnek sehol, tehát a nádorhoz sem mennek el. Másnap reggel Lónyaynak két szolgáját kiildötték a nádorhoz, hogy tudassák megérkezésüket s egyúttal átadják neki a felső-magyarországi rendeknek üdvözletét. Az üdvözlet írásba volt foglalva, nehogy hozzáadás vagy kihagyás által valami hiba történjék. Maga Lónyay fogalmazta ekképen : «Az erdélyi fejedelem ő nagysága és a felső-magyarországi urak, nemesek és szabad városok commissariusi őnagyságok és kegyelmek szolgálatjokat ajánlván, az Nagyságod egészségét látván látják, kívánván Istentől Nagyságodnak minden jót. Ez alkalmatosság minémű karban legyen, örömest érteni akarják.» A nádor ülve fogadta az üdvözlet átvivőit és süvegét kissé megemelve monda; hogy valakit majd ő is át fog küldeni a viszonválasz megadására — Lónyay hoz. Nemsokára megjelent a nádor Öcscse : Eszterházy Farkas, s üdvözletét átadván, azon reményének adott kifejezést, hogy Lónyay ék sietni fognak a munkát megkezdeni. Felhozta az előző napon kiütött tüzet, mely — úgymond — eloltatott; de a vidéken még nagyobb tűz támadt, melyet sietni kellene szintén eloltani. A nádor kész megkezdeni a tárgyalásokat, csak tudassa vele Lónyay, mikor foghatnak hozzá. Lónyay előbb társaival érkezett; s ezeknek egvetértésével válaszolá : Köszönik a nádor viszonti üdvözletét ; ők készek a munkához fogni akár a mai nap délutánján, akár holnap reggel, a mint a nádornak tetszeni fog. Es miután meghatározták volna az ülések ünnepélyes megnyitásának módját, Lónyay elé terjeszti társainak az utasítás alapján általa készített propositió-javaslatot, mely négy részre volt osztva: Az első szólott a vallásról, jelesül az elűzött lelkészekről és elfoglalt templomokról, mint a melyeknek visszaadását kellett követelniök, hogy ekként a vallásgyakorlat szabadságát biztosíthassák. A második szólott a megsértett közszabadságról. A harmadik a megrongált véghelyek helyreállításáról. A negyedik az általános amnestiáról. Ugyanekkor beszélték meg a fejedelem azon utasítását is, mely a fegyverszünetre vonatkozott. így készültek elő a fejedelem követei az első ülésre, melyet ünnepélyes formalitások közt kívánatos megtartani. Mikor a nádor magánértekezletre hivatta őket magához, nem jelentek meg. Éreztetni akarták vele, hogy ők nem privát emberek, hanem a fejedelem küldöttei. «Az első összejövetelnek — mondák — ünnepélyesnek kell lennie, mert ők nem a nádorhoz, hanem ő felsége biztosaihoz küldettek.)) A nádor érezte e szavak súlyát és jóllehet boszankodott e figyelmeztetés miatt, elismerte e kívánság jogosultságát, s Révay által tudatta Lónyayékkal, hogy október 27-én ünnepélyes ülésen fogja őket fogadni. Mikor aztán ünnepélyes ruhában a nádor előtt megjelentek, ez beszéddel üdvözölte őket; de mint rendesen, úgy most'sem volt tapintatos. Sem a fejedelemnek, sem az országos rendnek nem adta meg a kellő címet, a mivel a fejedelmi követeknek különben is gyenge bizalmát nem igen erősítette. Ez azonban még csak bevezetésül szolgált a következő kellemetlenségekhez. Mikor a megbízó levelek kicserélésére került a sor, a zsémbes nádor kíméletlen szavakban tört ki a fejedelem ellen. Hogyan fog — úgymond — ő felségével tractálni az a fejedelem, a ki svédekkel szövetséget kötött és a ki megtámadta ő felsége híveit? Ez hitszegés, melyet szó nélkül nem hagyhat. Aztán mit I akarnak itt a felvidéki rendeknek követei; a kik ő fell sége iránti köteles hűségöket hasonlóképen megszeg| ték ? Ezeket ő már csak azért sem fogadhatja el, mert í nincs rendes megbizó levelök. De különben is az őket állítólagosán kiküldő rendek megsértették koronás királyukat, midőn ellene fegyvert fogtak. Lónyay a nádor ezen kifakadásait higgadtan hallgatta végig, azután a fejedelem ellen intézett sérrő szavaknak erélyes visszautasítása mellett azt a kérdést intézte hozzá: akar-e velők tárgyalni, vagy nem ? Mi — • úgymond — nem jöttünk ide feleselni, hanem tractálni. Ha a nádor szemrehányásokkal kezdi a tractát és kifogásokat tesz megbízatásunk ellen, akkor mi is kifogásolni fogjuk a királyi küldöttek megbizó leveleit, mint olyanokat, melyek nem királyi szó és a keresztyén hit alatt adattak ki. A mi pedig a király elleni fegyverfogás bűnét illeti, arra nézve legyen szabad II. András királyunknak II. 31. törvénycikkére hivatkoznom, mely szerint a magyar rendek mindenkor fegyvert foghatnak a törvénytaposó király ellen anélkül, hogy ezáltal hűtlenséget követnének el. A nádor zokon vette e nyugodt szavakat; szemeivel izgatottan végig nézegette ellenfeleit, majd önkénytelenül belevágott Lónyay szavaiba, melyeknek végeztével nem bírta dühét visszatartani. Kemény, sértő szavakkal támadta meg a fejedelmet. Hogyan merészel — úgymond Eszterházy — a hitszegő fejedelem ilyen feltételeket szabni urának, császárjának ? Avagy elfelejtette azon jótéteményeket, melyekkel őt az uralkodó család fejedelemségének kezdetén elhalmozta ? Ez-e a hála, melylyel Ferdinánd király iránt tartozik ? És kegyelmetek nem röstellik lázadásukat az aranybulla cikkelyeivel takargatni! Mely ördög tanácsán indulnak szégyenlő