Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-11-16 / 46. szám

ben véve a közigazgatást vezető működése. Ennek ügyforgalma, melyet az iktató s intéző könyv számai mutatnak, a jelen évből lefolyt nem egészen tiz hónap alatt megközelíti az 1800 beadvány számot; így az év végéig megközelíti valószínűleg a 2000-et; ezt állandónak tekinthetjük. Ezekben fáradhatatlan segítségem volt, szorgalmával, szakértelmével és munkaerejével tiszt. dr. Kecskeméthy István püspöktitkárom, ki az egyházkerületi levéltár rendezését is a folyó év nyarán — két theologus segítségével — megkezdette s a munka nagyját és nehezét el is végezte: t. i. a csoportokba való rendezést. A végleges levéltári rendezés egy hasonló nyári munka lesz. De azt már más fogja végezni; mert titkáromat a budai hívek elkívánták tőlem s én — saját egyházam e tekintélyes része kivánatának — nem állhattam ellent. Midőn őt oldalamtól elbocsátom a gyakorlati lelkészi pályára, szeretetem és áldásom kiséri. A püspök lelkigondját nagy mértékben vette igénybe az egyházkerületünk területén levő missziói telepek vezetése; de ezekről külön jelentésem szóland. Valamint a tanintézetekről is, a közoktatási bizottság három szakosztályának s a theologiai választmánynak jelentései, melyek tárgyalásaink napi rendén fognak előkerülni. A püspöki látogatást ez évben, az egyházmegyék általam kitűzött sorrendjén, a vértesaljaiban végeztem, s ezzel kerületünknek a Dunántúl eső részeiben be is fejeztem. Ha Isten I életemnek s egészségemnek kedvez, és ha a ' zsinati előkészületek nem akadályoznak, a jövő évben a kecskeméti egyházmegyét szándékozom látogatni; a soltit és a pestit, melyekben otthonosabb s ismerősebb vagyok, csak ebből az okból hagyom utoljára. A vértesaljai egyházmegyében végzett látogatásomról részletesen szól s hü — bár nekem igen is kedvező — képet nyújt az egyházmegye jegyzőkönyve. De szabad legyen e képben nekem is egy pár vonást nyújtanom a magam szempontjából. Nem mondok új, sem váratlan dolgot, midőn azt mondom, hogy a vértesalji egyházmegyében, egyházakban és iskolákban, átalában jó rendet találtam. Lehet hogy ebbe a rendbe, melyet — ott a hol szükséges — a szigor tart fenn, némi ridegség is vegyül, mely az emberek gyöngeségeivel (mert az egyházi elöljárókban is vannak ám gyöngeségek !) nem könnyen alkuszik meg s néhol a szeretet szelid keze helyett vasmarokkal tartja a kormányzat gyeplőjét. Lehet, hogy e szigor néha fájdalmat is okoz, holott én szeretném, hogy a mi kormányzatunk ne okozna fájdalmat soha és sehol; de hogy a rend üdvös és szükséges, az nem kétséges. S a vértesalji egyházmegyéről és kormányzatáról el iehet mondani, sőt cl kell ismerni, hogy az az egyházak anyagi ügyeit, a kötelezettségek teljesítését, az iskolákban a fegyelmet, az ügymenetben a gyorsaságot és pontosságot fen tudja tartani s fen is tartja. Egyben még is tapasztaltam hiányt itt is s ezt sem titkolom el: a törvényes tanítási időnek a legtöbb helyen megrövidítését s hat vagy jó esetben hét — de néhol tényleg öt — hónapra összevonását. Néhol az iskola tényleg októberben, néhol annak is a vége felé kezdődik — s márcziussal, vagy ápril első felével végződik. Népünk a nyolcz-kilencz havi iskoláztatáshoz nem tud, nem akar hozzá szokni. Egy másik, ezzel összefüggő anomália kezd lábra kapni kerületünkben s ezt tapasztaltam a vértesaljai egyházmegyében is. Oly helyeken, hol eddig egy tanterem volt egy tanítóval, az országos törvény, s ennek alapján a polgári és egyházi hatóság egy második — esetleg a hol kettő volt, egy harmadik — tenterem s tanítói állomás felállítását sürgetvén, a gyülekezet tanító-káplánt kér, a helyett hogy rendes tanítóságot szervezne. A tanítás azonban, késő őszszel kezdve, kora tavaszszal bevégződve (s a szülők rajta vannak, hogy mielőbb bevégződjék, azért gyermekeiket idő előtt kiveszik Az iskolából) a lanitó-káplánt csak mint ideiglenes segéd-tanítót tekintik, havi díjjal szegődött bérét beszüntetik, magát szélnek eresztik — mert iskola nem lévén, azt mondják, nincs többé szükség rá — s a szegény ifjú, ha időközben véletlenül elhelyezést nem adhatok neki, haza mehet szülői házához, hivatal nélkül tétlenkedni. E bajon — mely, ismétlem, összefügg magának az iskolának törvényes állapotával is — ugy vélek segíthetni, ha a főt. közgyűlés kimondja, hogy a tanitó-káplánokat, úgy mint a többit, csak teljes esztendőre rendeli s a gyülekezetektől azoknak egész évre való ellátását követeli. Egy más baj is van ezzel az ideiglenes s csak az iskola-időre szóló segédtanítósági rendszerrel összefüggésben. S ez a következő. A tanítói fizetések — a díjlevelek szerint — rendesen egy ily tételt is tartalmaznak : «minden növendék után kap a tanító enynyi meg ennyi tandíjt (pénzben, vagy járulékban). A hol az iskolában száz vagy több gyermek volt, mindnyájától az egy tanító szedte a tandíjt. Most a gyülekezet köteleztetik második (vagy segéd-tanító tartására); a tanköteleseknek csak fele marad az előbbi tanítónál, de ő a többitől is követeli a tandíjt, mert ugy mond, az őt «minden növendék)) után megilleti. Ez a szegény s amúgy is túlterhelt gyülekezeteknek megnehezíti egy második tanítói állomás szervezését, s azért fo^amodnak az egypár száz forintba kerülő változó és csak az év felében tartandó segéd-tanító, vagy tanító-káplán tartásához. Nézetem szerint tandíj csak annyi növendék után illetheti a tanítót, a hányat tényleg tanít; kevesbbedvén terhe, törzsfizetése érintetlen maradván, tandíjjövedelmének múlhatatlanul csökkennie kell. Kivételt csak oly esetben lehet s kell is engedni, a hol a díjlevélben az iskolás gyermekek — illetőleg a tandíj-fizetők — száma, vagy annak minimuma, világosan ki van téve. Ily intézkedés a mellett hogy igazságos, nagyon megkönnyítené az új tanítói állomások felállítására kötelezett egyházakban a törvény végrehajtását s a czél elérését. Ez iránt azonban e jelentés keretében, indítványt tenni nem akarok; díjlevelekt ől levén szó, ezekhez vigyázva kell nyúlni, de szükségesnek tartanám, hogy e kérdéssel az egyházmegyék foglalkozzanak, iránta nyilatkozzanak s talán a zsinati törvényekben is intézkedés történjék. Visszatérve vértesalji látogatásomra, hálával em-