Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-11-02 / 44. szám

ban kétségen kívül csak addig tartott, míg a mondák által képviselt históriai személyek érdeke megkívánta, tehát hihetőleg csak a Jeroboám családjának uralkodása alatt. E család azonban tényleg csak egy negyed szá­zadig uralkodott Izrael felett. Ugyanis Jeroboámnak 22 évig tartó uralkodása után, fia Nádáb lépett a trónra, de csak 2 évig uralkodhatott, mert uralkodásának 2-ik évében a sereg fővezére Baása meggyilkolta és Jero­boámnak egész családját kiirtatta (r. Kir. 15, 27—34.). Baása a Királyok könyve szerint nem efraimita, hanem Izsakhár nemzetségéből való volt, ki a Jeroboám által inaugurált politikával szakított, s bár kezdetben Juda országa ellen ő is háborút folytatott, de később ezzel felhagyott, s az ellenségeskedést többé nem is ujitotta meg. Baásának 24 évig tartó uralkodása után, fia Ela lépett a trónra, de nem sokáig uralkodhatott, mert Zimri rievü lovas ezredes, midőn a király Thirsában egy Arsa nevű meghitt emberének házánál dorbézolt, meggyil­kolta ót. A hatalmat azonban Zimri sem sokáig tart­hatta kezében, mert midőn a filiszteusok ellen harczoló sereg meghallotta, hogy Zimri a királyt megölte, he­lyette a sereg fővezéret, Omrit kiáltotta ki királynak. Omrinak 12 éves uralkodása után fia Ahab következett, ki 22 évig uralkodott Izrael felett. Az ő uralkodása alatt lényeges változás történt a két ország egymáshoz való viszonyában. Aháb teljesen felhagyott a Dávid dynas­tiája elleni politikával, s Juda országával véd- és dacszö­vetséget kötött. Ha igaz tehát az, hogy a bétheli mondakör Izrael országának, illetőleg Efraimnak érdekeit szolgálja, úgy bátran állíthatjuk, hogy ezen mondakörnek harca a má­sik ellen csak az efraimita Jeroboám családjának ural­kodása alatt történhetett, s azután nem, mert utódai csak egyszerű bitorlók voltak, kik többnyire a hadseregre támaszkodva szerezték meg magoknak a királyságot, de semmi nemzeti vagy vallásos eszmét és érdeket nem képviseltek. Ezen kívül figyelembe veendő az is, hogy Jeroboám utódai közül egyik sem volt efraimita, sőt a legtöbbnek származása egészen ismeretlen. Az igaz, hogy Aháb személyében ismét egy jelentékenyebb uralkodó lép fel Izrael országában, de ő sem politikai, sem kul­turális téren nem haladt a Jeroboám nyomdokain. O, a mint említém, véd- és dacszövetséget kötött Juda or­szágával, a vallás dolgában pedig szakított a Jeroboám által meghonosított betheli kultussal, s nejének, a phö­niciai király leányának befolyása következtében a Baal­kultust hozta be, az efraimita tradíciókkal tehát végké­pen felhagyott. Aháb halála után a palota forradalmak újra egymást érték, s nem volt többé Izrael országának oly kimagasló uralkodója, ki Juda országával szemben valamely magasabb politikai vagy vallásos érdeket szol­gált volna. Mind ezen ismert tényeket annak igazolására so­roltuk fel, hogy Izrael országának 250 éves fennállása alatt, a Jeroboám uralkodásán kívül nem találunk oly időpontot, melyben elképzelhető volna a betheli mon­dának irásba foglalása és abban Efraim törzsének oly tervszerű és meglepően ügyes dicsőítése. Ha igaz az, hogy a bétheli mondakör Efraim dicsőítését célozza, s ha a felsorolt adatok igazolják azt, hogy ez a monda­kör éles harcok között képződött ki: akkor biztosan állíthatjuk, hogy a Jeroboám családjanak kiirtásával a mondák egymás elleni küzdelme is megszűnt. Nemso­kára a feledés fátyola vonult ama harcokra, a kiképző­dött és hihetőleg irásbafoglalt mondák lassanként össze­vegyültek, hogy a nemzet herodikus őstörténeténekanya­gául szolgáljanak. Hogy ezen mondák már a Jeroboám idejében irásba foglaltattak, azon egy percig sem csudálkoz­hatunk, ha Zsidóország különleges helyzetét figyelembe vesszük, s meggondoljuk, hogy Palesztina irodalmi te­kintetben egészen más viszonyok közt volt, mint az akkori virágzó nagy világbirodalmak. A nagy monarchiákban ugyanis az uralkodó dynastiának sok olyan eszköz állott rendelkezésére, melyeket a maga dicsőítésére felhasználha­tott, s emlékét az utókor számára megörökíthette. Ilyenek voltak különösen a negyszerű építkezések, templomok, emlékoszlopok stb., melyekben Egyiptom és Assyria csakugyan bővölködtek is. A kisebb republikánus népek­nél azonban ilyenek nem jöhettek létre, mert ezeket időről-időre választott vezérek vagy bírák kormányoz­ták, kik már állásuknak ideiglenességénél fogva sem gondolhattak arra, hogy emiéköket nagyobb szabású építmények által örökítsék meg. Ezek helyett azonban az ilyen kis népek körében — mint a zsidóknál is tör­tént — rendesen egy szellemi aristokrácia képződik ki, mely a nemzet törekvéseit, vágyait, reményeit vagy a múltnak emlékeit inkább dalokban, elbeszélésekben örökítette meg. Példa erre a Bírák könyvében Debora éneke, melynek alapszövege kétség kívül még a bírák idejében irásba foglaltatott, s mely épen ennél fogva első rangú históriai okmánynak tekinthető. Ez az oka annak, hogy a legrégibb irott emlékek nem Egyiptom­ból vagy Assyriából, hanem a kis Palesztinából marad­tak reánk. (Vége köv.) Petri Elek. KÖNYVISMERTETÉS. Bonifas Dogmák történelme. Ilistorie des dogmes de l'églíse chrétienne par Francois Bonifas, pro­fesseur á la fakulté de thélogie de Montauban.) (Folytatás és vége.) V. Habár Bonifas theologiája lényegesen és minde­nek felett vallásos, mégis azt mondhatjuk, hogy mint a dogmák történelmének tanára lényegesen tudományos és technikai nézpontra helyezkedik. Főképen részrehaj­latlan; igazságot szolgáltat, mikor helye van, az eret­nekek által tett szolgálatoknak, melyeket ostromol; ki­jelöli a hivatalos dogmatica kihágásait, tévedéseit, az egyházi formulák tökéletlenségeit, benső ellenmondásai­kat, az írással meg nem egyezésöket, a keresztyén rendszer egészéveli való összeférhetlenségöket. De végtére is míg az Egyháztörténete úgy tünt fel előtte, mint az evangeliomi kegyességnek folytonos ha­nyatlása, oly hanyatlás, amelynek első symptomái a közép­kor előtt már sokkal előbb felismerhetők voltak, a dogmák történelme az üdv elsajátítására vonatkozó tanok kivéte­lével, előtte úgy tünt fel, mint haladás, mely az apos­toli kor másnapján kezdődik és tetőponját a 16. század nagy vallásos forradalma után éri el a lutheri és refor­mált egyház symbolumában. A látható és tapasztalati egyház mellett megkülönböztetni látszik Bonifas az igazi egyházat, az igazi katholicitást, mely conciliumainak és tudósainak organuma által működik azon, hogy az igazságnak, melynek ő letéteményese, mind inkább hozzá illő és precízebb alakot adjon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom