Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-10-26 / 43. szám

«mint az ordító oroszlán, keresvén kit elnyeljen.)) Éber pásztorokra, nemes érdeklődőkre és buzgó hívekre van szükségünk! Debreczen kitűzött egy nemes eszmékkel tele irt zászlót 1 Karja ne lankadjon meg a lobogtatásban! A magyar protestáns egyház pedig kövesse, nehogy a közöny havába lassanként mind mélyebbre süppedve megdermedjen és az élet feltételét képező melegség hiányában élettelen tömeggé váljék! Kenessey Béla. S y n o d a I i a. Nem lehet ezen tisztelt lapnak feladata, nemzetiségi kérdésekkel foglalkozni ; azonban lehetetlenség azokat egyáltalában mellőzni, mert az állam és egyház egy kötelékben élnek, úgy hogy nagyon közel állnak egymáshoz az érintkezési pontok. E Lap 25-ík számában Belohorszky G. főesperes, most helyettes piispökúr szellemdús cikkében „Synodalia'' czím alatt ezt említé: «A nyelvi kérdés egy efemer tünemény nálunk, mely nem sokára szétfoszlik mint szállinkozó ködpelyhek a napsugár behatása által foszladoznak ; mihelyest a tiszta vallási s egyházi szempont nálunk túlsúlyra vergődik, magától megszűnik a nyelvkérdés !» Isten adná, hogy B. úrnak igaza volna; de én azt hiszem, hogy a nemzeti öntudatnak ma még mélyebb gyökere van, mind a vallásinak s ennélfogva a nemzetiségi kérdések mindaddig megelőzik hazánkban a vallási kérdéseket, míg a döntőharcz a magyar nemzet és szlávság közt végét nem érte. Nem a különféle átmeneti korszakok idézték elő ama nemzetiségi kríziseket, a mint tisztelt szerző úr állítja; hanem azon körülmény, hogy Magyarországban a magyarok mai napig sincsenek absolut többségben (a magyarok hazánkban az összes lakóknak 42°/0

-át képezik). A magyar elem, ha uralmát ez országban meg akarja tartani, kényszerítve van a nemzetségi kérdéssel komolyan foglalkozni és a nemzetiségekkel a harczot megvívni. Ha a magyarság győz, akkor az a nemzeti öntudat energiájának köszönhető. Belohorszky úr czikkének folytatásában egészen következetes állast foglal el az ág. hitv. és helvét hitvallású evangélikusok közötti «uniókérdésben.» Én is barátja vagyok annak, hogy a két prot. egyház minél bensőbben egyesüljön. Sőt azt tartom, mivelhogy a helvét hitvallásií egyházban a magyarok többségben vannak, szükséges volna már ezen oknál fogva is az uniót minden áron létesíteni, hogy az ág. hitv. ev. egyházban is, a magyar elem, ez úton nyert többsége által, győzne. Ez által nem csak a magyarság és a protestáns egyház nyerne nagyobb jelentőséget az országban ; de a protestáns egyház azonfelül egységesebb szervezetté válnék. Ez az eredmény a melyre B. úr említett érdekes czikkének tanulmányozása folytán jutottam. Sapienti sat! Még egy fontos tárgyat érintett B. úr t. i. ((Egyházunkban a lelkészek csekély fizetését.» Helyesen mondja B. úr : ((Kérjük, ne feledjék el azt, hogy a papi elem tengődéséből és servilismusából soha semmi szín alatt áldásthozó fejlődést nem mutatható elő; s abban a meggyőződésben élünk, hogy ha fenkölt világi férfiaink a papi állást emelni s anyagi helyzetén gyökeresen javítani buzgólkodnak, ércznél maradandóbb emléket állítanak maguknak s egyházunk erősbülését be- és kifelé ez által a leghathatósabban előmozdítják.)) B. úr ez ügyet teljes jelentőségében fogja fel. Hogy ezen ügy a jövő zsinat «punctum saliense», mutatja már azon körülmény, hogy ezen ügy mellett már sokan emeltek szót. A legfontosabb és legbölcsebb érvek a papi fizetés rendezése érdekében azonban akkor kerültek napvilágra, midőn a bányai ág. hitv. ev. egyházkerület évi gyűlésén 1889. szeptember r8-án Budapesten, Fabinyi Teofil felügyelő úr, mély igazsággal, villanyzó erővel így szólott : ((Hitbuzgó, művelt és hazafias lelkészi karra van szükségünk, hogy a jövő se találjon minket készületlenül; el kell hárítanunk mindent, a mi által az anyagiak miatti küzdelemben, magasztos hivatásuk teljesítésére irányuló lelki erejök megzsibbasztatik l Érzem, hogy e kérdés nagyon nehéz, de én a lelkészi javadalmazás emelését bizonytalan időre ellialaszthatónak nem, tartom; a baj, mely ma lelkészeink nagy részének baja maholnap az egyházra végzetessé válhatik, és azért e kérdés megoldásávál komolyan foglalkozni kell)) stb. Buffon azt mondja: «Discours de réceptionál académie» c. értekezésében, hogy a «Iángész» nem egyéb, mint fölötte nagy túrelemre való képesség. Szegény protestáns lelkészeink a szegénység súlya alatt elég türelmi próbának voltak kitéve. E szerint tehát lelkészeinknél a türelmet és ezzel együtt a lángétszt, ha nem is mint velők született, de mint a viszonyok folytán beléjök nevelt tulajdonságot el kellene ismernünk; de ők bizonyára szívesen nélkülözik Buft'on kitüntetését, mivel inkább Göthevel a józan észt tartják lángelméjűségnek. És a józan ész azt mondja: Veuus, Venus ! Ceres nélkül halotl vagy; Kenyér nélkül a szeretet is megfagy ! Ne hivatkozzék ezzel szemben senki a szentirás szavaira: «A ti országotok nem e világból való» ; mert a biblia ezen szavainak valódi értelme pharisaismus nélkül ez: «Fool for Gold». Ne legyetek a pénz bolondjai ! Különben is a művelt embereknek, kikhez bizonyára a papok is számítandók, leginkább van szükségük pénzre, mert mennél műveltebb és nemesebb az ember, annál czélszerűbben tudja saját vagyonát felhasználni és ez áltál hazájának, fajának, egyházának hasznos szolgálatokra annál képesebbé válik. Különben megjegyzem, hogy nem kívánunk a papi pályán mindenek előtt íöldi javakat, s nem sóvárgunk gazdagság után ; csak azt hangsúlyozzuk, hogy a mostani nyomorúságosnál jobb anyagi helyzet után való törekvés nem csak jogos, hanem felette időszerű, mikor különösen a jelenben, a protestáns egyházaknak és a papságnak anyagi erősbülése egyszersmind a protestáns egyház megerősbűlésének jeltétele, mely az egyházat előre nem látott veszélyektől menti meg. Azt hiszem, felesleges még kimerítőbben hivatkozni a jelentékenyül jobban fizetett róm. kathol. papságra, valamint a külföld, pl. Angol- és Németország egyházi hivatalnokainak szép fizetésére, hol jól tudják, hogy a jelesen működő szellemi munkás világ ép oly hatalmas védelme az országnak, mint a 3 millió katona. Ennélfogva nemcsak az egyháznak, hanem-egyszersmind az államnak is érdeke, hogy szellemi munkásai, papjai, jó fizetéssel bírjanak; sőt a protestáns papság még inkább érdemes volna az állam pártolására, mint a róm. kathol. papság, mivel rá mint családfentartóra nemcsak több életteher nehezedik, hanem mint fajfenntartó az államnak is közvetlenebb szolgálatot tesz