Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-10-05 / 40. szám

gyermekeit énekelteti. Két humoros elbeszélés, külön­féle egészségi, háztartási és gazdaságügyi tanácsok, Kicska Dánielnek «Igazság tréfában)) cím alatt három kis verse, adomák és verses talányok zárják be a vál­tozatos cikkek sorozatát. — Akármely naptár megjelenése bizonyára nem megy irodalmi esemény számba ; de egy áldásosán működő, bár még zsenge társaságnak az ev. tót nép érdekében kiadott, kifogástalan szellemű ter­mékét mégis érdemes tudomásul vennünk s terjesztés céljából azt az illető lelkészek és tanítók figyelmébe ajánlanunk. — Csepregi György, ev. lelkész. KÜLÖNFÉLÉK. Azon t. olvasóinkat, kik a Lap árával hátralék­ban vannak, tisztelettel fölkérjük, hogy tartozásukat megfizetni szíveskedjenek; negyedéves előfizetőinket pedig az utolsó évnegyed alkalmából előfizetésük megújítására kérjük. * Lelkészjelölés. A sepsiszentgyörgyi egyház első-lelkészi állomására a 17 pályázó közül egyhangú­lag kijelöltettek s próbaszónoklat tartására a következő sorrendben feljogosíttattak: Kiss Albert ilyefalvi, Kiss Albert feltorja-karathnai rendes, Bitay Béla brassói segéd, Révay Pál nagy-baczoni rendes lelkész, Kerekes Endre zilahi vallás-tanár, Borbáth Pál csíkszeredai körlelkész, Zoványi Jenő theol. magántanár, Vincze Ödön kémeri rendes lelkész. * Egyházi aranykönyv. M.-Szigetről irják La­punknak. Egyházközségünk arany könyvének egy lapja ismét betelt. Főgondnokunk, a minden szépért, jóért és nemesért áldozni kész férfi, Szőllősy Antal ur évtizedek óta befejezetlenül álló templomunk rendbehozási költ­ségeire ezer forintot adományozott. «A jó kedvű ada­kozót szereti az Isten)) (2. Kor. IX. 7.) * Értesítés* és kérelem. Az ág. hitv. ev. püspöki testület által kiadott aMagyar Agenda» II—ik kötetének kiadása halasztást szenvedett. A befejező rész szövege felett a püspöki kar fog határozni. Méltóztassék tehát a tisztelt előfizetőknek az Agenda kiadására vonatkozó ujabbi értesítést türelemmel bevárni. Miskolc, 1890. szept. 27. — Zelenka püspök. * Bácsszerémi esperességből következő érte­sítést vettünk : Szeptember 16-án Újvidéken tartott esperességi közgyűlésén Petri Károly újonnan válasz­tott alesperes hivatalába beiktattatott. A megürült hiva­talok következőleg lőnek betöltve : az egyik főjegyzői tisztségre Szeberényi Vilmos szilbasi, pénztárnoknak Kocli József kiskéri, s özvegy-árva intézeti gondnoknak Abafiy János palánkai lelkész választatott. * Az evang. egyház egyetemes gyámintézetének XXX. évi közgyűléséről következő részletes programmot bocsátottak ki Zelenka Pál és báró Radvánszky Béla elnökök. Október ro-én délutáni 3 órától Budapesten, az ev. egyház tanácstermében számvizsgáló bizottsági ülés, esti 5 órától pedig ugyanott központi bizottmányi ülés tartatik. Szombaton október ló 11-én reggeli 7.55 órakor a Budapest-zimonyi vasúton együttes indulás, délutáni 4.19 órakor Újvidékre érkezés. Esti 6 órakor egyetemes gyámintézeti értekezlet a városháza tanács­termében. Esti 7 órakor ismerkedési estély az «Erzsébet)) dísztermében. Vasárnap október hó 12-én délelőtti 9 óra­kor isteni tisztelet nagyt. Schneeberger János újverbászi lelkész*úr szónoklatával és offertoriummal az egyete­mes szeretetadomány javára. Délelőtti 10'/» órakor ugyanott a templomban évi közgyűlés. Déli r órakor közös ebéd az Erzsébet dísztermében. Esti 8 órakor hangverseny a helybeli templom belső felszerelésére. Hétfőn október 13-án délelőtti 9.15 órakor kirándulás Belgrádba. * Az ungi egyházmegye őszi közgyűlése.*) Szept. hó 9-én tartatott meg az agteleki kisded egyházban nagy érdeklődés mellett. Ekkor iktattatott be hivatalába Szabó Endre megválasztott esperes, ki, azt nt. Szabó József h. esperes és Bacskay S. egyházmegyei jegyző által hozza intézett üdvözlő szavakra, nagyszabású, és a leghelyesebb kormányzati irányelveket felölelő beszédben válaszolt, mit ha be fog váltani, s ezt hisszük is, kormánya alatt egyházmegyénk mind szellemileg, mind anyagilag elő fog haladni. Örömmel látjuk őt az esperesi székben, mert hosszas főjegyzői hivataloskodása alatt megismertük benne azon férfiút, ki műveltsége, tudományos képzett­sége, s ügybuzgósága által kiérdemelte azon közbizalmat, mely őt most szíves készséggel emelte azon tisztességre, melynek elnyerésére a közbizalom mindig a legérdeme­sebbet méltatja. Ünnepélyes hangulatunkat azonban meg­zavarta az ungvári papválasztás ügye. Ugyan is Ungvár megüresedett lelkészi állomására, egyhangúlag jelenlegi esperesünket választotta meg; de ő azon megtiszteltetést el nem togadta. Erre az ungvári ev. ref. egyház tij pályá­zási engedélyezését kérte az egyházmegyétől, holott még négy pályázó közül választhat, és köteles is választani az egyházi törvény 192. §. második bekezdésének intéz­kedése értelmében ; de ezt mellőzve a négy meglevő jelölt közül egynek megtámadják pályázati jogosult­ságát, s ezen néven kérik az egyházmegyét hogy az menjen elő jó példával a törvény elgázolásában, a mint­hogy ment is, de nem az egyházmegye, hanem a világi gondnok úr, ki egy pár világi tanácsbiró támogatása mellett, nem nézve törvényt, nem igazságot, erőszakosan kimondta a határozatot, minden tiltalkozásunk ellenére. Hangsúlyozom, hogy erőszakosan; mert szavazást kér­tünk, nem adta meg, tiltakoztunk, nem hallgatott ránk, sőt oly sértőn viselkedett a gyűlés lefolyása alatt, a mi a legkellemetlenebb benyomást tette ránk. Ezek után több kisebb ügyet intéztünk el nagy sebtiben, ezek közt egy fontosabbat is, a mennyiben egy lelkésztársunk indítványa folyton kimondatott, hogy Ungváron egy prot. leány növeldét fogunk felállítani, de hogy mikor ? és miből? erre a kérdésre senki sem felelt meg. Hanem hát legyen ugy a mint kigondolták, majd csak teremt még az Isten egy második Horváth Máriát, ki betelje­síti ezen hő kívánságot. Más fontos teendő is áll előt­tünk, s ez az egyházmegyei özv. árvatár felállítása. Nem uj keletű dolog, mert az 1889-ik évi tarnóczi gyűlés bizottságot küldött ki özvegy-árvatári alapsza­bály készítésére, ez munkálatát a f. évi tavaszi közgyű­lésre beterjesztette, ezen munkálat ismét ki lett adva felülbirálás végett egy bizottságnak oly utasítással, hogy ' észrevételeit megtévén, ezen gyűlésre terjessze be, a mikor is az özvegy árvatár végleg szerveztetni fog. Es mi történik? A ránk lelkészekre nézve életkérdésé vált ügy levétetik a napi rendről a megvalósítás pillanatában, minden indokolás nélkül. A világi gondnok úr meg­ígérte ugyan, hogy rendkívüli gyűlést fog összehívni, ezen mellőzött ügy elintézésére, de attól lehet tartani, hogy ezen gyűlés nem fogja életre kelteni az alvó leányzót, hanem mint meghaltat örök nyugalomra he­lyezi. Mily borzasztó helyzetben vannak pedig a mi szegény pap-csaladjaink 1 Ha meghal a lelkész, koldus­*) E tudó.itás kö/lése tárgyhalmaz miati késett. Szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom