Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-09-28 / 39. szám

együtt leölik, a miért őket atyjuk keményen megdorgálta. Es ezt a szerződésszegést és kegyetlenséget Jákób fiai akkor követték el, midőn még József, Jeroboám törzsatyja kicsiny volt. A Genesis 35, 21, 22. verseinek is félreismerhetlenül az a tendenciájuk, hogy gyalázzák József idősebb testvéreit. E két vers az öszszefüggésbe nem illik bele, mert megelőzőleg Rákhel haláláról és eltemetéséről, a 23. s köv. versekben pedig Jákób fiainak nemzetségi lajstromáról van szó. Ezek tehát hihetőleg kiszakított töredékét alkotják egy hoszszabb elbeszélésnek, a mit gyanítani lehet már abból is, hogy itt Jákób következetesen Izraelnek neveztetik, míg az előző és következő versekben mindenütt a Jákób név használtatik. E iöredékben fel van említve, hogy egy alkalommal Leának legidősebb fia Ruben atyjának egyik ágyasával hál, a mely gyalázatos tett Izraelnek tudomására jut. És itt az elbeszélés megszakad. Hogy mi lehetett ezen gyalázatos tettnek következménye ? azt csak gyanítani lehet a Genesisnek és a krónikák könyveinek egy-egy elejtett nyilatkozatából. Valósziszinüleg az volt a következménye, hogy Ruben első szülöttségi jogát elvesztette és a Jákobnak egy másik fiára szállott. Erre lehet következtetni a Genesis 48, 5. versének Jákobnak József két fia adoptálására vonatkozó ezen nyilatkozatából: «Efraim és Manassé, mint Ruben és Simeon, én fiaim legyenek)), de még inkább 1. Ivron. 5, r. 2. verseiből, hol határozottan említtetik, hogy mivel Ruben megfertőztette atyjának ágyasát, az ő első szülöttségi joga elvétessék és József két fiának adatott. Ha kételkednék még valaki abban, hogy a Genesis némely elbeszélésének egyenesen az a célja, hogy Jákób idősebb fiait kisebbítse Józseffel szemben, olvassa csak el a Genesis 38. fejezetben foglalt elbeszélést, s azonnal meg fog győződni állításunk igazságáról. Itt épen Judáról van szó, kinek utódai vezérszerepet játszottak a déli királyságban. Az elbeszélés előadja ugyanis, hogy Juda egy alkalommal paráználkodott menyével Thámárral. Bármennyire leplezve és szelidítve is van e kényes elbeszéles jelen alakjában, lehetetlen fel nem ismerni benne azon tendenciát, hogy Juda személyében Dávid és az ő családja gyaláztassék. Ez annál inkább valószínű, mert a Dávid életében is fordult elő egy ilyen erőszakos erkölcstelen tett, midőn Uriást megölette, hogy nejét Betsábét bírhassa (2. Sám. 11, 12.). Ha pedig ezen elbeszélésnek csakugyan az a célja, hogy Dávid dynastiáját kisebbítse, ugy annak eredetére nézve semmi kétségünk nem lehet, hogv eredetileg Izrael országában készült a Juda királysága ellen. (Folyt, köv.) Petri Elek. Karcolatok a hét történetéből. A Károli-ünnepély élénk visszhangot keltett a sajtóban. Egymást érték a hét folyamán a visszaemlékezések, megemlékezések a fővárosi és vidéki lapokban. Jellemző, hogy az ünnepély előtt alig vett róla tudomást a világi sajtó, az ünnepély után tele rokonszenvvel szóltak róla világi lapjaink. A ((Vasárnapi Újság» szép képben, főlapján mutatja be Károlink szobrát és a gönczi ref. templomot. Eőcikkében nagy elismeréssel adózik Károli érdemeinek, kinek ünnepélyét «magyar nemzeti általánosság illeti meg s elhalt hősét a nemzeti elismerés koszorúja; mert irodalmunk nagyjai között kevesen vannak, kik oly méltóvá tették volna magukat az utódok elismerésére, mint «az istenes vén ember», a biblia teljes szövegének első magyar fordítója.)) «Nincs az egész magyar literaturának olyan könyve, melynek a magyar nyelv terjesztésében, pallérozásában s ezáltal a magyar nemzetiség föntartásában és megszilárdításában csak távolról is oly érdeme lenne, mint a Károli bibliájának)) «Méltán foghat el bennünket csodálkozás, hogy irodalmunk s nyelvünk történetírói a Károlibibliának ezt a rendkívüli érdemét a legújabb időkig alig vették észre, s kézikönyveikben arról a könyvről alig emlékeznek meg, melynek nyelvi szépsége, tősgyökeres nagysága, s a magyar nyelvet anynyira jellemző sajátságos ritmusa annyi nagy Írónknak volt irodalmi nyelvmestere, s melynek hatása világosan fölismerhető j épen azon íróink stílusán, a kik a leggördülékenyebb, leguépiesebb, legzamatosabb magyarságuk által váltak nyelvünk mestereivé s az olvasó közönség kedvenceivé.)) íme Károlink irodadalmi nagyságának elismerése a7. elfogadatlan közvélemény részéről. Vájjon e széles körben visszhangzó méltánylást nem lehetne-e még most is tényleges pártolásra, hozzájárulásra felhasználni a «Károli-alap» érdekében? A Károli-bizottság még működésben van: nem fordulhatna pár buzdító szóval az érdeklődő közönséghez?!... Tudtunkkal a Károli-alap még nincs össze hordva ! . . . * * * Bezzeg a kath. sajtó nem így szól a Károli-ünnepélyről. Tisztelt laptársunk, a «Religio», ugyancsak ontja mérgét ránk az ünnepélyért. «A gönczi Károliünnep kérkedő, a kath. egyháznak Magyarországon hadat üzenő protestáns szövetkezés (ohó !) országos nevezetességű ünnepséggé duzzadt fel, a résztvevők száma, célzataik és nyilatkozataik által. A katholicizmusnak szóló az a protestáns hadüzenet (hát még mi nem !) igen jellemzően következett a debreceni királyi lecke után, melyben a protestántismus s annak minden igyekezete királyi elismerésben részesült, ... ellenben a kath. papság királyi leckét kapott a törvénytiszteletből.» Hát kedves kollega, ez az irigység és ez a boszankodás egészen érthető. Országos ünnepélylyé azért lőn az a gönczi összejövetel, mert az az önök által korholt és lenézett gönczi «predikátor» országos érdemeket szerzett a magyar nemzet és irodalom körül, nekünk evangéliumi keresztyéneknek pedig azt a fegyvert adta kezünkbe, mely ellen önöknek nr'nden erőfeszítése hasztalan. A «királyi-lecke» indokát pedig könnyen megtalálhatnák abban a hazafiatlan, keresztyéntelen s a közös anva iránt hálátlan magatartásban, melyet az elkeresztelési kérdésben papságuk követ. Tiltakozásaikban szelet vetettek, most ne ijedjenek meg a vihartól, melyet közvélemény és királyi szó nyakukba zúdít. Meg vagyon irva : Ki mint vet, úgy arat. Az Ige pedig isteni hatalom, mely örökké megáll ! * * * Károli szobrát már megcsináltuk, de kegyeletünk nyilvánításának ez csak kezdete. Az Istenigéje nagy tolmácsa után jőnie kell a nagy zsoltár-fordí'ónak, Szenczi Molnár Albertnek. A «magyar vallás» megszilárdításában, fentartásában Károli után Sz. Molnáré az oroszlán rész. O is egyházfundator és egyházfen tartó, mint Károli Gáspár. Hogy népünk hithű maradt a vallásos üldözésekben : az Istenigéje után leginkább a magyarított zsoltároknak köszönhető. Sz. M. A. e mellett az irodalom-történetnek is első rendű alakja. Költő és nyelvész, s e két címen még ismertebb és általánosabban becsült, mint Károli Gáspár. Emeljünk hát szobrot neki is, mihelyt a Károliénak költségeit kihevertük. Itt már kezet foghatnak majd velünk a nem protestánsok is. A vallási és nemzeti kegyelet együttes erejével a nagy